Szülőként saját indulataitok megfékezésére milyen praktikáitok vannak?

Én sem szoktam kiakadni, vagyis az átlaghoz képest nem. Azért írom így, hogy ne legyen kiforgatva. Magamhoz viszonyítva előfordul, ha nem reagálok úgy, ahogyan magamtól elvárom egy ilyen helyzetben. Viszont azt gondolom, hogy még így is messze jobban reagálok, mint sokan.

Nekem az vált be, hogy az első perctől arra gondolok, hogy ő a gyerek és én vagyok a felnőtt. Hogyan várjam majd el tőle legközelebb, hogy kezelje az indulatait pl a boltban, ha nem veszek meg valamit, ha előtte úgy indulunk el, hogy én ordítok, amiért nem halad a cipő felhúzásával.

Egyáltalán nem szoktam kiabálni, ráütni meg főleg nem. Ez nem az indulat elfojtása, hanem a kezelése. Attól, hogy nem ordítok, még láthatja rajtam, értheti abból amit mondok, hogy frusztrál, amit csinál. De azzal, hogy ezt nem ordítva adom a tudtára, példát mutatok neki. Ez a különbség felnőtt és gyerek között szerintem. Hogy én felnőttként nem szállok be a káoszba.

Nem érdekel, hogy ki hiszi ezt el, meg ki nem. De ez egy pozitív spiráll. Nyugodt maradok egy ilyen helyzetben, jobban is viselem a következőt. És ugyanígy kerülhet valaki negatív spirállba is. Felhúzod magad irreálisan, aztán persze hogy a következő helyzeted sem tudod kezelni. Nálunk nincs ordítás részemről, és nem kell rám beszélni azt sem hogy elfojtok bármit 😉😊