Valóban rosszul gondolom, és csak én vagyok a rossz, vagy
ez így nem működik?
Figyelt kérdés
Ugyan az én lányom még csak 5hónapos, de páromnak van előző házasságból egy fia (10éves) aki minden nyáron 2hetet lent tölt anyósomnál. Ma beszélgettünk anyósommal, és elkezdte mondani, hogy ő azért elverte a gyerek lábát mikor 3éves volt mert zoknit vett fel nyáron
Meg ha kellett(?) odacsapott
Én elvből kerülni szeretném a testi fenyítést a lányomnál, így arra jutottam, hogy nem fogom ott hagyni nála a lányomat 1-2napra sem (már most vinné mindenáron😅)
Anyám se viheti pont ugyan ezen indok végett. Mindent kézrecsapással oldott meg kissebb testvéreimnél (pl véletlenül leszedték a függönyt, mert ráestek az aljára)
Testvéremnek elmondtam, azt mondta nem vagyok normális, hogy emiatt nem vihetik...
Ez nem azt jelenti, hogy az unokával is megtenné. Pláne ha tudják, hogy te ezt nem tolerálod. Majd mikor már megfulladsz otthon, örülsz hogy van kire hagyni.
2021. jún. 22. 23:26
Hasznos számodra ez a válasz?
3/14 A kérdező kommentje:
Igen elfelejtettem beleírni. Nyilván volt róla szó, mindkét nagyszülőnél felhoztam, hogy nekem ez a hozzáállás nem tetszik
A válasz lényege mindkettőnél ugyan az volt szépen körbemagyarázva, hogy másképp nem tudnak fegyelmezni:(
2021. jún. 22. 23:29
4/14 A kérdező kommentje:
A keresztszülei hálistennek már most mondják, hogy ha nagyobb lesz viszik ide-oda ha engedem😄
És a mamáék is lehetnek vele, csak nem szivesen hagyom ott
2021. jún. 22. 23:31
5/14 anonim válasza:
Amíg nem bízol benne, hogy a számotokra lényeges dolgokat betartják, ne engedd oda, bárki bármit mond. A kétségeidről pedig beszélj velük, hátha értő fülekre találsz.
2021. jún. 22. 23:31
Hasznos számodra ez a válasz?
6/14 A kérdező kommentje:
Írtam fentebb... próbáltam beszélni erről, de a végére csak kijött, hogy ők másképp nem tudják fegyelmezni a gyereket
2021. jún. 22. 23:36
7/14 anonim válasza:
Hát ha így ki jelentették hogy másképp nem értenek másképp nem lehet biztos hogy nem hagynám egyedül velük. Az én gyerekemet ne "verje" más majd én nevelem. Nálunk is anyósom állandóan meg akarja mondani mit engedjek meg neki mit ne mit adatok neki enni mit ne minek vettünk neki játékot van már neki nem vihetem udvarra hideg van meleg van hozzá stb stb sorolhatnám napestig. És annyiszor össze vesztem már vele emiatt hogy az én gyerekem majd én tudom ne szóljon bele. Már ezek miatt sem engedem hogy egyedül legyen vele nem még ha ütni akarná azt próbálná meg. Szóval a lényeg a kérdésedre válaszolva egyet értek veled
2021. jún. 22. 23:40
Hasznos számodra ez a válasz?
8/14 A kérdező kommentje:
Igen ismerős... kb gondolatban halott vagyok mindkét nagyszülőnél, amiért én nem úgx akarok nevelni, ahogy ők kitalálták. Múltkor amiatt nem szólt hozzám anyám, amiért nem kezdtem el 4hónaposan a hozzátáplálást😂 Amikor pedig megtudta, hogy BLW szerint etetem majd a gyereket teljesen kiakadt...
2021. jún. 22. 23:44
9/14 anonim válasza:
Anyum szerencsére nem ilyen ő is mond ezt azt de csak tanácsként anyós aki ilyen de minden téren mindenben ő az okos mindenki h*lye
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!