Mivel fegyelmezed a gyereked? Mi a leghatásososabb és mi volt a legdurvább, amivel fegyelmeznek kellett és miért?

Mai világban már nem fegyelmezik, nevelik a gyereket. Mai világban már a gyerek diktál.

Régen volt büntisarok, szobafogság, stb.

Ma semmi nem megy, hanem "erősítik a jó dolgokat, mert nem szabad büntetni a rosszt".

Attól függ, hogy miért kell fegyelmezni.

Legdurvább az a rángatás volt. Le lehet pontozni, meg lehet kövezni, mert 4-5x megrángattam. Orbitális hisztit levágott a boltban mindenki előtt. Egész úton úgy cipeltem haza, hogy ordított. Hazamentünk, akkor se fejezte be. Ezért megrángattam.

Nálunk van megvonás ( estimese, nem nézhetnek mesét stb) , szamárszék, és ha kell rácsapok a fenekükre.

Természetesen megbeszéljük utána mi miért volt.

Én a húgomat öntöttem le kb 1 deci vízzel. Akkor már 2 órája vísítva hisztizett és nem tudtam mivel kizökkenteni. Akkor kb 3 éves lehetett. Néha még mostanában is elszalad vele a ló (9éves), akkor elég tőle megkérdezni, hogy hozzák-e a vizet?

A saját gyermekem még csak 1 éves, de próbálom majd testifenyítés nélkül nevelni. De büntiszék, megvonás biztosan lesz, ha szükséges. Ha muszáj, akkor a vizet is bevetem.

Most?

Nálunk elrakom a játékát, ha verekszik velem erősebben fogom le a karját, illetve már nagyon elegem van abból az irányból, amibe hajlik, szóval szépen felvázolom, hogyha sokszor gonoszkodik, gonosz lesz, nem lesznek barátai, nem akarnak mellé ülni, beszélni vele, és nekem sem lesz egy életen át kedvem hallgatni az undok, önző, gonosz viselkedését, ki fogják rúgni a suliból, meg ilyenek. Szóval nyersen felvázolom a valóságot, hgy másoknak rosszat okozni, rosszat kívánni, rosszat csinálni qrvára nem vicces. Egyre inkább rühellem azt, amivé válik, szóval egyre nagyobb "lelki terrot-nyers őszinteséget" alkalmazok. Szerintem ez a legdurvább, mert utána keservesen sír, hogy nem akar gonosszá válni, aztán csak röhög és bíztat mást, hogy üssék meg, és megüt mást, vagy gúnyol.

Pont most gondolkoztam el , hogy hol a francban van a határ, mert eddig vallottam, hogy nincs rossz gyerek, mert amíg kicsik nem fognak fel sokmindent, de baszki már nagyobb, és olyanokat mond, miközben a szobáját újítom, kaját csinálok neki, amit külön kért, hogy "remélem elrontod, jó lenne ha összekennéd magad, remélem tönkre megy, bárcsak leesnél onnan, remélem zárva van a bolt, ma meg mondta az egyik ovistársának, hogy legszívesebben széttépné és megenné a húsát" és közben vigyorog és néz vagy dühös... És nem csak nálam, hanem minden ismerősénél elő szokott ilyen jönni, hol poénból, hol dühében, és rohadtul elegem van. Tehetetlennek érzem magam. Egyébként egy két odacsapáson kívül nem bánt senkit, és ha valakivel nagyobb rossz történik, sírvafakad és kérlel, hogy ne haljon meg a másik(pl elvágtam az ujjam, nagyon sajnált, sírt, ha beteg vagyok ápol és aggódik, meg ilyenek), szóval nem nagyon bánt senkit és az erőszak látványát nem bírja, de ezek az undok gonoszkodások.. Na mindegy. Két pofon nem segítene, csak csendben magában gondolná, így legalább tudom, mit gondol!

A legdurvább talán az volt, hogy leöntöttem hideg vízzel. Iszonyatos hisztit levágott a semmi miatt. Persze miután leöntöttem akkor is üvöltött, de azóta ha hiszti van elég csak annyit kérdeznem, hogy kér-e egy pohár vizet?

Ilyen apró kézre “csapások” előfordulnak nagy ritkán, de akkor már tényleg valami durvát csinál, például múltkor majdnem kirohant a forgalmas útra, mert ő kitalálta, hogy a másik oldalon akar beszállni a kocsiba. Ha nem kapom el az utolsó pillanatban a karját, akkor elütik. Na akkor megrángattam, elmagyaráztam neki, hogy ez miért nagyon veszélyes és miért nem rohanhat ki csak úgy, aztán még neki állt feljebb és egész úton haza felé hisztizett, rugdosódott a kocsiban. Haza érve rácsaptam a kezére. Szóval ez tényleg csak ilyen extrém helyzetben fordul elő, szerencsére amúgy ritkán, meg amúgy tök normális gyerek, alapvetően nem is rossz, csak nagy ritkán rájön az 5 perc.

Van büntetés, játék elkobzás, tv-megvonás, szobában gondolkodás.

Esti mese megvonása, tervezett fagyi, csoki visszavonása. Volt olyan, hogy szemtelenkedett az egyik, és instant lefújtunk egy már megbeszélt közös programot a kis barátaival. Időnként az atyai hangerővel pimpelt szigorbomba is bőven elegendő.

A nagyobbikat nem nagyon lehet büntetéssel rávenni semmire, ellenben szeret együttműködni. Ha baja van, meghallgatom, aztán asszertív vitában leérvelem és meggyőzöm. Neki ez a figyelembevétel kb mindennél fontosabb. Ha nem hallgatom meg, elképesztő mélységekbe le tud menni a háborúzásban, onnantól már csak egyikőnk maradhat élve :D. Ha ilyenkor elnyomom, utána úgy összetörik, hogy mindig bűntudatom van, hogy ilyenbe belementem.

A kisebbik viszont az a típus, aki szeret játszmázni, és élvezi, ha felidegesíthet. Nála az működik legjobban, ha felállok és otthagyom. Mondjuk esti öltözésnél cseszekedik velem, leteszem a pizsamáját, és azt mondom, hogy nekem oké, innentől egyedül öltözik. Ilyenkor általában utána kiscica módjára dörgölőzik, hogy ne haragudjak, és jókislány lesz. Ha elkezdek keménykedni, kiröhög. Az otthagyós módszer akkor feneklik meg, amikor tudja, hogy nem tehetem meg. Mondjuk mert keresztbe fekszik az úttesten, tudja, hogy ott nem hagyomhaton ott. Ilyenkor azonnal hazacipelem, és nem szólok hozzá.

Fizikailag a maximum az volt, hogy megszorítottam a karjukat. Ez mindig indulatból történt, és sosem ért célt, csak megbántódtak, nekem meg bűntudatom lett. A feleségem a nagynak még csapott a fenekére 1-1 alkalommal, konkrétan annyit ért el, hogy elkezdte csapkodni a kishúga fenekét. Belátta, hogy semmi értelme.