Hogy lehet az, hogy amíg én kiégek attol, hogy család-munka, mást meg ez éltet és teljesen elég neki?

Mert van aki erre születik, ilyen a természete, ezt igényli és van aki nem. Nem vagyunk egyformák és ettől a nagycsaládosok sem jobbak, mint az egy gyerekesek és ugyanígy fordítva. Annyi gyereket vállalatok, amennyi jól esik, nem annyit amennyit a társadalom elvár.

Én pl. mindig is azt hittem, hogy majd 3 gyerekem lesz, de 1 után kiégtem. Engem sem boldogít az hogy lejárhatok a játszótérre. Imádom a gyerekem, de ez az egy elég. Pont elég volt 2,5 évet otthon ülni a 4 fal között, nekem hiányzott a munka, valaki meg nagyon jól elvan otthon, élvezi és nem vágyik vissza dolgozni. Mindkét állapot természetes.

A férjeddel meg beszéljétek meg, ez nem egyéni döntés, hanem közös. Ha ő annyira vágyik a másodikra, akkor 1. foglalkozzon többet az elsővel (vigye oviba, hozza el, vigye játszóra,stb),ha ez megvan, akkor meg köthettek olyan kompromisszumot, hogy a baba 1 éves korában a férjed megy gyed-re (bár ez általában csak elméletben működik)

#4 példája tetszik. Imádtam a karantén időszakot, sok időt tölthettem a családommal. Sokat kártyáztunk, játszottunk, zenéltünk, sütöttünk-főztünk. Sőt, mikor korábban véget ért nekem az egyetem, imádtam a nyarat, mert nem kellett sehova menni. 😅

Alig várom azt az időszakot, hogy pici gyerekkel lehessek otthon. Mindenki más, máshogy van összerakva. Neked nem a "sokgyerek" az utad. De ezzel nincs is semmi baj. 😊

Mert túl sokat feláldozol az anyaság oltárán.

Én pont ezért büszkén vagyok #szaranya.

Igen foglalkozok a gyerekkel, igen ellátom, igen megyünk ide oda, igen szeretem, és ez érezhető, látható.

Viszont én úgy kezelem a gyereket hogy a családunk életébe szoktatom, nem köré rendezem az egészet.

Ezért van az, hogy nem fogom a férjem fejét leszedni mert este néz valamit a tv-n míg ott a gyerek, csak mert jaaaaaj neeeee tv!

Megcsinálom a vacsit, takarítást, férjem elmosogat, ruhát hajtogat, játszunk, de ha elvan egyedül, pl könyvet lapozgat, akkor nem játszom az animátort.

Embertelen elköteleződést várnak el az anyukáktól, kb a személyiségük megszűnését. Nem is akarok megfelelni ezeknek az elvárásoknak.

Szerintem alapvetöen téves a feltételezésed, hogy csak ez a kétfajta élet van. Otthon ülni a fal között vagy dolgozni.

Nálunk pl. valahogy így telik egy nap:

Reggel felkelek, rendbe teszem és megetetem a babám.

Utána kimegyünk a kertbe, locsolok, teszek-veszek a kis veteményesemben, ami nekem a hobbim is.

Aztán bent főzök még takarítok kicsit, közben persze szoptatok, játszom a babával, zenét hallgatunk.

Ebéd után mikor mi a program, néha elmegyünk sétálni, vagy a házba készítek dekorációt, felújítok, olvasok, míg alszik a babám, ilyesmi. És jólesik csinálni, mert sokat dolgoztunk a családi ház ért és hálás vagyok, hogy van.

2 naponta ebéd után a kis vállalkozásomon dolgozok, amit hamarosan be akarok indítani.

Aztán délután a férjem hazaér, együtt vagyunk, ilyenkor is együtt főzünk vagy a szomszédokkal beszélgetünk vagy megyünk valahova.

Alkalmanként bemegyek a kicsivel a városba, könyvtárba vagy meglátogatni a nagyszülőket vagy csak csavarogni. Amúgy a nagyszülők vigyáznak a babára, ha megkérjük, szóval ketten is mehetünk bárhova.

Aki otthon ül a 4 fal között gyerekkel és nem élvezi, miért nem változtat?