Ha beköltözünk egy egyszobás albérletbe, akkor újra egy család leszünk? (16 és 13 éves gyerekeim vannak)

Ez egy baromság.

A viselkedésük normàlis.

Az egy csád nem azt jelenti, hogy egymás nyakán vagyunk.

Később sem.. amikor elköltöznek!

Leírom az én történetemet, hátha te tanulsz belőle és nem jársz úgy, mint én, hogy rosszul bántam akaratomon kívül a gyerekeimmel:

Anyám és apám sose szeretett. Apámtól rendszeresen megkaptam, hogy nem is az ő gyereke vagyok, hanem csak egy zabi pulya. Egész gyerekkorom így telt.

Amikor terhes lettem, akkor megfogadtam, hogy azt a szeretetet, amit nem kaptam meg, azt majd a gyerekeimnek átadom. Ez jó is lett volna, csak az volt a baj, hogy majomszeretettel neveltem mindvégig. Mindenre dicséretet kaptam, mindenre dicséretet vártak. Nem tudták felfogni, hogy a jó munkához idő kell. A fiamnak jó érzéke volt a teniszhez, de mivel volt pár kudarcélménye, abbahagyta. A lányomnak volt érzéke a zongorához, de mivel nem dicsérték meg mindig, abbahagyta. Sok mindent abbahagytak ezek miatt, mert majomszeretettel nevelték őket.

Majd jött a kamaszkor, amikor már nem én álltam az első helyen, hanem a sokak által emlegetett kortárs kapcsolatok. Ott nagyon hárpia voltam, nem tudtam feldolgozni, hogy nem mondanak el mindent, rám szólnak, ha bemegyek, amikor fürödnek, öltöznek, több időt töltenek a barátaikkal, mint velem. Ott majdnem egy életre megutáltattam magam velük. Néha nagyon vissza kell fognom magam, mert a nyakukon lógnék egész nap. De nem teszem.

Hagyd békén őket.

Ezzel a viselkedéssel nem fogsz elérni semmit se.