Hogy fogadjam el a terhességem és a babával járó változásokat, ha én még egyáltalán nem akartam volna gyereket?
22 éves vagyok, 8 hetes terhes.
Nem így terveztem/terveztük egyáltalán és a kezdeti sokkot öröm követte, majd ez pár nap alatt elmúlt és most, hogy realizálódott bennem az, hogy ezzel az összes eddigi tervem, erőfeszítésem a kukában landolt, nagyon magam alatt vagyok.
Az előéletemről azt kell tudni, hogy jogászcsaládból származom, így valamennyire magától értetődött, hogy én is a jogot végzem el. Már így is csúsztam 1 évet, jelenleg harmadéves vagyok. Szeretem ettől függetlenül, ebben láttam a jövőmet és én sosem akartam olyan lány/nő lenni, akinek a párjára kell támaszkodnia az anyagiakat illetően. Viszont kisbabával nem látok arra esélyt, hogy lediplomázzak és még a szakvizsgámat is megszerezzem. Így ezt a félévemet még megcsinálom, utána pedig kb háztartásbeli leszek és amíg meg nem születik a baba, lefoglalom magam a babaruha hajtogatással és a gyerekszoba tervezésével. Engem ez nagyon bánt és hiába látom a páromon, hogy mennyire boldog, az én örömöm nem őszinte.
A másik, hogy rettegek a testemet érintő változásoktól is. Mindig olyan voltam, aki figyelt a külsejére, öltözködésére. Sportolok, egészségesen eszem és kövezzetek meg, de nekem a fodrász-kozmetikus-manikűrös is elengedhetetlen. Félek, hogy striás lesz a bőröm, vagy hogy toxémiás leszek és teljesen "felpuffadok", vizesedek majd.
Attól is tartok, hogy mi lesz velem, ha a kapcsolatunknak (esetleg) vége lesz. Nagyon jól megvagyunk, szeretjük egymást és nem gondolkozom szakításon, ne értsétek félre. De manapság már tényleg ritka a holtomiglan, holtodiglan... Ráadásul a párom mindenképpen kis korkülönbséggel szeretne kistestvért is, csak aztán ha 8-10 év múlva szétmegyünk, neki folytatódik az élete, én pedig ott leszek két gyerekkel, diploma nélkül.
Van házassági szerződés, a szüleim sem hagynának magamra, de mégis az én életem fog tönkremenni kb, mert így a társkeresés is rémálom lenne később. Manapság sok férfi még saját gyereket sem akar, nemhogy másét nevelgetni...
Tudom, hogy anya leszek és a legboldogabb embernek kéne lennem a Földön most, de pont az ellenkezőjét érzem. Félek és kétségbe vagyok esve.
válasza: válasza:
válasza: válasza:Éppen ez az, hogy tisztában vagyok a képességeimmel.
Tudom, hogy én csak síri csendben tudok tanulni, teljesen egyedül és úgy, hogy előtte aludtam 8-10 órát, kipihent vagyok és semmi/senki nem fog megzavarni egész nap.
Jelenleg a tanuláson kívül nincs más dolgom, mégis van, hogy 1-1 tárggyal rosszabbul haladok, mint gondoltam, vagy borul a vizsgaidőszakom már a 2. héten. Vagy végigtanulom a napot, de este bepánikolok, hogy "úristen semmit nem tudok" és akkor még rászánok 1-2 órát, hogy újra felmondjam, átolvassam stb.
Ha mondjuk egy kommunikáció és médián, vagy anglisztikán lennék, akkor fontolóra venném, hogy folytatom akár levelezőn a sulit, de a joggal már így is vannak gondjaim néha, nemhogy gyerek mellett...
Vannak jobb képességű emberek, mint én. Nekik biztosan menne akár 2-3 gyerekkel is az, ami nekem most egy kutya mellett kimondottan nehéz.
válasza:"Ráadásul a párom mindenképpen kis korkülönbséggel szeretne kistestvért is"
Már ezt a gyereket sem akarod. Ennek az lesz a vége, hogy pár év múlva jössz a gyk-ra sírni a következő kérdéssel: "a párom itthagyott két gyerekkel, mit csináljak" majd a leírásban "ő akarta a gyerekeket, én nem".
Ne legyél hülye! Egy nő magának szül, nem másnak. A pasi meg ígérhet fűt-fát, könnyebben lelép, mint az, aki megszülte azt a porontyot. Ráadásul lehet, hogy te (mivel nem is akartad) teherként tekintesz majd szerencsétlen gyerekre és a hátad közepére se kívánnád.
Én voltam már olyan helyzetben a házasságom során, hogy úgy nézett ki, terhes vagyok. A férjem akarta volna a gyereket, én nem. Megbeszéltük, és hál' istennek tiszteletben tartotta, hogy én nem állnék még készen az anyaságra.
Ha a párod nem érti meg, hogy te ezt nem akarod, akkor sajnos nem ő az igazi.
válasza: válasza:Nincs értelme vállalnod ezt a gyereket. Igazából szerintem a házasságod is be fog fuccsolni, mert egyelőre nem értél meg ahhoz sem érzelmileg, hogy a félelmeidet fel merd vállalni, és még csak nem is azért, mert erre a férj valaha rosszul reagált volna, hanem élből elutasítod ennek a konfliktusnak a lehetőségét.
Így egy érzelmileg éretlen állapotban vágnál bele egy nem kívánt terhességbe, és ha a férj mintaapaként végig is asszisztálná a dolgot, a gyerek akkor is tudná, mert érezné, hogy nem kell az anyjának. Így aztán lenne egy örökké nyűgös, hisztis gyereked, aki nem talál utat hozzád, te pedig csak azon keseregnél, hogy miért teszi tönkre az életed, és bár meg se szülted volna. Ettől meg lelkiismeret furdallásod lenne és rövid időn belül kikészülnél.
Nem baj ha még nem állsz készen, én se voltam kész 22 évesen, de ezt fel tudtam vállalni. Szerintem itt most jobb döntés az abortusz és a válás is, ha ezt a férj nem érti meg.
válasza:Nem mindenki büfé szakra meg tingli-tangli egyetemekre megy #5-ös! Van, ahol keményen kell tanulni, és tanulás közben nem fér bele a szoptatás, pelenka csere, babázás, gyereksírás. Ehhez semmi köze nincs a tanulmányi eredményhez, se a magabiztossághoz. Ez tanulási stílus.
Én is úgy tudok csak tanulni, ha síri csend van körülöttem, nincs semmi és senki, ami megzavarna. Ha már csak madárcsicsergést hallok, kizökkenek.
Na ha már most a kérdező is ilyen, akkor bizony nem fog tudni a gyerekkel tanulni, lehet az a baba akármilyen csendes, akármilyen nyugodt, úgyse.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!