Fiús anyukák, akik mindig vàgytatok kislányra, hogyan éltètek meg hogy végül nem lett?

Első babánál örültem volna ha lány lesz, de fiú lett.

Most a másodiknál fiút szerettem volna, és fiú lesz. El se tudnám képzelni magam már lányos anyukaként.

Nekem kislányom van, tervezzük a tesót és remélem ő kisfiú lesz. :) De igazából mindegy csak egészséges legyen.

Mostohanővérem jelenleg várandós, először azt mondta mindegy milyen nemű lesz, csak minden rendben legyen. A lánynevet már kiválasztották, mire közölték velük, hogy 95%-ig biztos, hogy kisfiú. Persze örül neki, de picit csalódott lett. Addig azt mondta második terhességet nem vállal, mert ezt is rosszul viseli, de így, hogy kisfiút vár, mégis akar tesót is, mert reméli ő kislány lesz.

Hű én sokat sírtam emiatt.. Fiús család a férjemé, a miénk lányos, de ahogy születni kezdtek a férjem családjában a gyerekek látható volt hogy erős a fiú vonal. Aztán egyszer csak született egy kislány, ó igen van remény..!

Két gyereket terveztünk, az első fiú lett és amikor várandós voltam a másodikkal, teljesen más volt a terhesség is, reménykedtünk hátha lány lesz. Fiú lett (ami nem baj, mert imádjuk). Viszont lesújtott a gondolat, hogy fiús család leszünk és nem lesz benne lányos gondoskodás vagy szoros kapcsolat anya lánya között. Hogy a fiúk ha családot alapítanak csak remélni tudom hogy hozzánk is fognak annyit menni az unokákkal mint a lány családjához. Mert azért általában a nők jobban ragaszkodnak az anyjukhoz mint az anyósukhoz. Nekem is szoros a kapcsolatom anyummal, de egy fiú másképp ragaszkodik. Tudom hogy ezek alaptalan hülye gondolatok, de ilyenek kavarogtak bennem.. Ja és akkor jött az hogy a tesómnak lánya fog születni.. 😄

Most eltelt egy fél év és már megbékéltem. Ezeket a dolgokat nem lehet megválasztani. És hiszek benne hogy minden okkal történik.

Én fordítva vagyok ezzel, én pont hogy fiút szerettem volna, de nem az lett, bár nekünk még tervben van kistesó, szóval még van remény, viszont mivel én alapból fiúsabb voltam kislánykorom óta, és most is inkább sportos vagyok, mint nőcis, valahogy mindig úgy gondoltam, hogy fiús anyuka leszek, erre elsőre jött egy kislány. Most egyelőre csak reménykedem, hogy ő sem lesz majd egy nagyon lányos lány, mert akkor kevés közös témánk lesz. 😅 Közben látom, ahogy a nővérem a saját ovis kislányát balettes szoknyába, meg fidres-fodros ruhákba öltözteti, meg mindenféle izét rakosgat a hajába, és nekem csak az jár a fejemben, hogy én nem öltöztetném így a lányomat, tőlem ez nagyon távol áll. Viszont rossz érzésem van ettől, mintha a saját ízlésem miatt megfosztanám a kislányságától, vagy ilyesmi. Nyilván nem fiúruhákba öltöztetem, csak ezeket a nagyon fodros-habcsókos darabokat hanyagolom. De például nem akarom kilyukasztatni a fülét se, mert nekem nem tetszik, ha egy babán fülbevaló van, az anyám viszont piszkál emiatt, mert szerinte ki KELL lyukasztani a kislányok fület, de én akkor is úgy gondolom, hogy ha majd tini korában szeretne lyukasztatni, akkor nyugodtan. Ezt azért gondolom, mert én pl tíz évesen kivettem a gyerekfülbevalóimat, azóta se hordtam semmit, szerintem be is nőtt a lyuk azóta. Ezért úgy vagyok vele, hogy majd ő eldönti mit akar, ha nagyobb lesz. Szóval ha majd tud beszélni, és ő fogja kérni a lányos cuccokat, ruhákat, akármit akkor veszek neki, ebben nem lesz vita, de tényleg szinte rettegek attól, hogy idősebb korában nagyon lányos lesz, és semmi közös programunk vagy szeretett időtöltésünk nem lesz, annyira különbözőek leszünk. Sajnos ezt a saját anyám és a testvéreim miatt gondolom, mivel ők nagyon nőcis nők, tökjól elvannak egymással, én meg afféle kívülálló vagyok, nem nagyon élvezem azokat a programokat és beszélgetéseket amiket velük folytatok, ezért apukámmal sokkal szorosabb a kapcsolatom mint velük.

Bocs, hogy egy kicsit off, es frusztrállak titeket azzal, hogy itt panaszkodok a kislány miatt, de ritka az efféle kérdés itt, és jól esett most ezen elgondolkodni és leírni, mert amúgy tényleg nehéz ilyenekről másokkal beszélni. :)