Foleg apukak, de anyukak valaszara is kivancsi vagyok, mit ereztettek amikor kiderult, hogy a babatok nem kisfiu/kislany amire vagytatok?
Elsőre nagyon kislányt akartam, aztán kb 10 hetesen bekattant, hogy ő csakis fiú lehet, és az is lett.
Aztán mikor kiderült a másodiknál, hogy lány lesz, akkor rendesen bepánikoltam, hogy úristen lány lesz, most mi lesz, most mi lesz. :D
Én még nem vagyok szülő, de azért apukámról tudok írni. :) Négyen vagyunk lánytestvérem, és ő mindig szeretett volna egy fiút is. Mikor megszülettünk, akkor lehet, hogy egy kicsit csalódott volt, de miután 1 perc alatt továbbjutott ezen, nagyon boldog volt. Mindannyiunkat nagyon szeret és soha egy percig nem éreztük, hogy bárcsak fiúnak születtünk volna. Mi vagyunk a mindene. :)
Kiskorunkban érdeklődőek voltunk és megtanított papánkkal együtt minket barkácsolni, meg ilyenek, illetve négyünk közül ketten is azt a szakmát választottuk, amit ő is tanult anno(nem egy lányos szakma), így aztán panaszra sincs oka. :) Nagyon hasonlítunk rá. :)
A fiat meg végül megkapta. A párjainkat úgy kezelik, mintha a saját gyermekeik lennének. Jól választottunk, el is fogadják őket, és az a legfontosabb, hogy boldogok legyünk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!