Szerintetek is szörnyű és túl laza anya vagyok?
Tegnap teljesen lesokkolt egy idős hölgy;azóta azon rágódom,hogy meg sem érdemlem a lányom.Persze nem ismerhettek, de azért régóta írok már ide, egy-két dolgot tudtok rólam.
A történet annyi,hogy épp sétáltunk, amikor odajött hozzánk egy ismerős néni (tudjátok falun mindenki mindenkit ismer) és elkezdte mondani a magáét,hogy látja ő,hogy én mennyire nem törődök ezzel a gyerekkel, mindenhová cibálom magammal mint valami csomagot és mégis,hogy képzelem,hogy csak úgy lepasszolom ennek-annak egy-egy napra...ráadásul milyen már,hogy vissza akarok ülni az iskola padba szeptembertől mi lesz így szegény gyerekkel ecetera ecetera...
Mivel mint már írtam falun lakunk, mindenki tud mindent.Persze,hogy látják,hogy elmegyünk mindenhová, szúrta a szemüket már az is,hogy még három hónapos sem volt, de már felvittük Pestre az Utazáskiállításra, na meg én nem vagyok az a félős anya, viszem ki az erdőbe is sétálni kenguruban, na meg jön velünk a barátokhoz kertipartikra, a barátaink is sokszor jönnek hozzánk, van,hogy rábízom anyósomékra (vagyis áttolom a kiságyat és ott alszik), mi pedig addig romantikázunk...vannak apás napok, amikor csak apával van egész nap...voltunk nemrég Erdélyben, az Esküvőnkön is ott volt, jó persze nem éjfélig, de milyen már,hogy el mertük vinni a buliba és így tovább...
Tényleg szörnyű vagyok?:( Rosszul érzem magam, ami eddig nem volt (vagyis hát beleestem én is a szülés utáni depresszióba, sokáig ingerült voltam és érzelmileg labilis), lehet nem érdemlem meg a lányom?:(
Ne foglalkozz vele, az ilyen vénasszonyok azt élvezik, ha beleszólhatnak mások dolgába. Ha egész nap otthon ülnétek, akkor azért szólt volna be, hogy túlfélted azt a gyereket.
Szerintem te egy tök jófej anya vagy, jó látni, hogy van olyan szülő, aki nem stresszeli túl a dolgokat :)
Nehogy ilyeneken törd a fejed hogy nem érdemled meg a lányod!
Azt a banyát kéne szájon csapkodni(már bocsánat) de neki meg mi a fészkes fene köze van hozzá h te mint számára idegen ember hogyan neveled a lányod.?!Őrület....attól mert ő idősebb x évvel még nem jogosítja fel arra h más életében vájkáljon.
Amúgy meg szerintem ez nem túl lazaság h viszed magaddal stb...miért mit tennél,hagynád otthon meg állandóan a nagyszülőkre?Elvileg magatoknak szülted és nem a nagyinak...és gyakorlatilag is.Az h elmentetek Pestre,kerti partyra stb. attól még jó anya vagy!Ne törödj az ilyen szószátyárokkal.
Te mit reagáltál rá?én biztos jól megmondtam volna a magamét aztán ott hagytam volna.
Szia!
Tudod hányszor kapok/kaptam én is! Nekünk van egy üzletünk, (amolyan családi vállalkozás, apa és anyukám dolgoznak ott), apa csinált egy kis szobát, és a kisfiunk pár hónapos korától sokat ott van/volt! (Annyi, hogy télen csücsülünk a fenekünkön, mert egy kicsit félek a járványoktól, hiszen sok ember megfordul!) De soha nem foglalkoztam vele, hogy ki mit mondott, és Te se tedd! A kisfiam tündéri, kiegyensúlyozott, boldog, vidám, és én sem vagyok egy besavanyodott anyuka! :-) A családunkkal vagyunk, azokkal, akiket szeretünk! Az hogy ki hogy neveli a gyermekét, mindenkinek a szíve-joga! Te a maximumot adod a kicsinek amit tudsz! És ne feledd a gyerek akkor a legkiegyensúlyozottabb, ha a szülők is azok! Mennyivel lenne jobb, ha otthon ülnél, mintegy mintaanyaként, de kezdenél bedilizni? Nyilván a gyerekkel sem lennél a legtürelmesebb! Nekem az a mottóm, hogy egy gyerek semmiben sem lehet akadály. Megszületik, és alkalmazkodunk, mi hozzá, és ő a mi életünkhöz! Neki a pörgős életvitel a lételeme lesz, hiszen ezt szokja meg!
A vénasszonnyal nem kell foglalkozni, épp nem volt aktuálisabb pletyka, amin elcsámcsoghatott volna! :-)
szia
ha egy idős ember ilyeneket mond egy fiatalabbnak, annak az az oka, hogy irígy
nem a jóindulat vezérli, gondolván,hogy azzal,hogy ő neked ezeket elmondja majd változtatsz a dolgokon és szegény gyermek most már akkor jól lesz nevelve
nem!
hanem a rosszindulat és irígység vezérli
ennek több kiváltó oka lehet, a leggyakoribb,hogy saját fiatalkorában mikor ő volt ebben a szituációban neki rosszabb dolga volt
lehet,hogy ő a körülmények miatt nem tudott elég időt a gyermekével tölteni, dolgoznia kellett stb..
nem tudhatjuk
a lényeg,hogy emiatt irígy
és ezt sajnos csak így tudja levezetni, hogy téged így kioktatva megbánt
a másik meg,ha neked már van gyermeked legyél annyira felnőtt és stabil lelkileg,hogy az ilyen megjegyzéseken egy udvarias mosollyal lépj túl
bízz önmagadban, senki sem tökéletes anya, de a lényeg,hogy törekszik az ember és ez elég
Alapestben én is így gondolkodom mint ti, de amikor hirtelen letámadnak ezzel, szíven üt a dolog és meg sem tudok mukkanni, de ha a lányomra mondott volna valamit, esélyes lett volna a pofon is valószínűleg:S
A baj az,hogy hiába vagyok már anya, nem megy ez az én mindent jól tudok és igenis érzelmileg stabil vagyok dolog, mert sosem volt önbizalmam annyira,hogy elhiggyjem,hogy én igenis jó anya vagyok.
De összeszedem magam ezen a téren is és mindent úgy csinálok továbbra is, ahogy szerintem jó.
Köszönöm nektek mégegyszer.
Jaja, Ada, ne viccelj már, hogy fordulhat meg ilyen a fejedben, hogy nem érdemled meg Abit???? Nem ilyennek ismertelek meg itt! Érzelgős lettél :DDD Na de komolyan: mindenki másképp csinálja! Az a néni úgy csinálta, ahogy elvárták tőle, ő meg ugyanezt elvárná másoktól is.
És? TE tudod, hogy mi a jó Abigélnek, az ösztöneidre hallgass, ne másokra. Egyáltalán nem baj, ha nincs állandóan Veled!
Kicsit időseb vagyok, de anno ilyesmi voltam, mint Te :) Energikus, öntudatos, határozott és laza. Maradj ilyen!
Kamasz gyermekem megmondhatja, hogy jó az ilyen anya :)
buta vagy, azonnal támadni kellett volna! Bár most könnyen beszélek, nekem is utólag szokott eszembe jutni, mit is kellett volna mondani.
Tanács: Mindíg kérdezz vissza: Miért baj, ha visszük magunkkal? Miért baj, ha „lepasszolom”? Miért gondolja, hogy valami baja lesz? Állj a sarkadra, ne hagyd magad:) Senkinek semmi köze hozzá, hogy neveled a gyereket. Légy büszke arra, ahogyan neveled, nem szabad a „nyuszit” lássák benned, mert akkor az egész falu összes vénasszonya rád fog szállni.
Üdv, Sebestyén anyukája
UI: Semmi baj sincs azzal, ahogyan a kiscsajt neveled.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!