A férjem köszöni szépen, de neki elég volt a "családosdiból"? Hogyan javítható ez a helyzet?

Sziasztok!

Mikor terhes lettem, még egyetemre jártam Romániába (magyar vagyok amúgy, Budapesten születtem és nőttem fel, ez csak egy kényszerhelyzet miatt alakult így, hogy kint tanultam). Az sajnos nem volt opció, hogy teljesen hazaköltözzek, az sem, hogy a barátom kiköltözzön, de igazából amíg ott tanultam, addig is ingáztam, hétfőtől csütörtökig ott voltam, csütörtök estétől Budapesten.

A babát nagyon szerettük volna megtartani, ezért két opció volt: vagy itthon hagyom arra a 4 napra anyukámékkal, vagy anyukám jön velünk ki minden héten és amíg én tanulok, órán vagyok, ő unokázik. A második variáció lett a befutó és ez a rendszer nagyon jól működött másfél éven át. Közben itthon épült a családi házunk, összeházasodtunk és mikor lediplomáztam, hazaköltöztünk végleg. Azóta már született még egy kislányunk, ő most 8 hónapos.

Viszont a férjem most benyögte, hogy neki sok ez, hogy heti hét nap ez megy itthon, nincs egy nyugodt perce sem és hogy visszasírja sokszor azt az időszakot, amikor a hét felében neki nyugta volt... És hogy ne értsem félre, nagyon szeret minket, de szerinte jót tenne nekünk családilag és neki is, ha mondjuk a hét felét külön töltenénk. Értettem, mire céloz, de kérdeztem, hogy és mit szeretne, a gyerekeket hova tegyem addig? Hát hogy ő visszaköltözne addig a régi lakásába és csütörtöktől vasárnapig jönne haza. Mert hogy rengeteget dolgozik és hiába jön haza, itthon sem tud pihenni.

4 éves a nagy, 8 hónapos a kicsi. Nem lehet mellettük unatkozni, ez tény. De közel sem tragikus a helyzet, nincs állandó sírás/ordítás itthon, az éjszakáink nyugodtak, van stabil napirendünk, tehát egyikőjük sem problémás. De igen, gyerekek és megkövetelik a figyelmet, főleg a saját szüleiktől.

Nem akar válni, se megcsalni, de úgy érzi, hogy teljesen elfáradt már és neki kell a csend, az én idő. Nekem is, én is sokszor vagyok fáradt, mégsem jutott eszembe még az, hogy összecsomagoljak és a hét felét máshol töltsem.