Kockáztatnátok második babával kapcsolatban?

Úgy érzem, hogy hatalmas mázlink van a lányunkkal.

Könnyű volt a terhességem vele, 33 hetesen még vígan tengerpartoztam, a tűsarkúim viselését 37 hetesen engedtem el. A szülésélmény is teljesen pozitív volt, a kórházban is mindenki tündéri volt velünk és nem "túléltük" a bent töltött napokat, hanem tényleg a nagybetűs boldogság volt már akkor is bennem.

A lányunk 3 hetes kora óta tartja azt a jó szokását, hogy este fél 9-tól minimum reggel 9-ig alszik. Sosem volt "matrica", 2 hetes korában lazán elvolt itthon apával nélkülem, amíg nekem a földszinten csinálta a körmösöm a kezem, lábam. Tényleg egy hangja nem volt, igazából 15 perc után be is aludt. Sosem voltak nagy sírások, ha jött valaki, a nagyszülőkkel is simán elvolt órákat már 2-3 hónapos korától. Egy a lényeg, hogy a pocak tele legyen és neki ettől már kerek a világ. Utazni is voltunk már viszonylag kisebb korában. 5 hósan repült először, és amennyire izgultam előtte, annyira jól sikerült az a 2 hét nekünk.

2,5 éves és a dackorszakot is viszonylag jól kezeljük/átvészeltük. Megúsztuk a földön fetrengős, mindenki minket néz hisztiket (kopp kopp, azért lekopogom). Pedig ezektől mindig féltem, ha látok ilyeneket, átfut az agyamon, hogy "dejó, hogy nem az én gyerekem csinálja ezt", mert én biztosan lefagynék ott helyben.

Van egy okos, nyugodt, könnyen barátkozós kislányunk, akit imádunk és tényleg bármilyen elvárásunkat/kívánságunkat túlteljesítette. Nem azért írtam ezeket le, hogy dicsekedjek. Hanem hogy lássátok, szerencsénk volt.

Viszont többen mondják, hogy olyan szép a nagy család, miért nem vállalunk még babát... Néha eljátszom én is a gondolattal, mostanában többször is. Azt érzem, hogy jó lenne még egy gyerek, újra átélni a kisbabás időszakot, a babázást, de közben rettegek is. Hogy mi lesz, ha olyan babát "dob a gép", aki még 2 évesen is ébred éjszaka, akivel a túlélés lesz a cél minden nap és esélyünk sem lesz élni a megszokott kis életünket. A lányomat is féltem, mert azért hiába egy laza, magabiztos kisgyerek, itthon igényli, hogy együtt játszunk, olvassak neki, közösen nézzünk mesét, diavetítőt stb. Félek, hogy egy kisbaba mellett nem bírnám megadni neki azt a figyelmet, amit igényel, ami jó neki. Valamint az is bennem van, hogy mi lesz, ha nem bírom őket ugyanúgy szeretni, főleg, ha a kisebb "problémás" lenne... Hogy tudat alatt mindig összehasonlítanám őket, ezzel feleslegesen feszültséget keltve.