Kockáztatnátok a kisebb testvért?

Nyilván ha mondjuk lenne egy hasfájós, anyafüggő babánk másodjáról, őt sem vinnénk vissza a kórházba, de tény, hogy szerintem rosszabban viselnénk akkor a babakort... Tudom, hogy csak az számít, hogy egészséges legyen, és biztosan ugyanúgy szeretnénk egy sírósabb babát is, de gondolom nem kell magyarázzam, hogy mennyivel könnyebb, ha anyuka is tud nyugodtan aludni 7-9 órát, nem csak max 3-at, vagy éppen elmehet az egész család pihenni 3-4 napra, mert a pici bárhol elalszik, nem csak otthon, szigorúan anya mellett. Mi is többször mondtuk, gondoltuk már, mikor hallottunk 1-1 rémtörténetet, vagy szemtanúi voltunk valami jelenetnek, hogy "úristen de jó, hogy mi nem ilyenek vagyunk", és én mondtam is a páromnak már, hogy nem tudom, mi lett volna velem, ha nem lenne ilyen álombabánk már a kezdetek óta...

Bölcsikérdésről (kedves 3. válaszolónak):

Tudom, hogy sokan azt vallják, hogy 3 évig anyuka igenis üljön otthon a gyerekkel, ne szóljon másról az élete, hiszen "ezért szült". Viszont mi úgy gondoltuk, és láttuk a picin is, hogy szüksége van több ingerre, és milyen jól döntöttünk. Nem állami helyre jár, hanem egy magánbölcsibe. Kevesen vannak, maximális figyelmet kap. Szeptember óta jár, heti 3x4 órát. Nem alszik ott, nem jár minden nap. Ennyit akkoris lenne nélkülem, ha nem lenne bölcsis. Ja, és hogy "igazoljuk" magunkat, azt, hogy vágyik a társaságra, és mi már nem voltunk neki elég. A 2. bölcsis napon már 'elküldtek' fél órára, a 3. nap már 2-re, azóta már reggel elbúcsúztunk, és ennyi. Ő boldogan játszik (erről kapok videókat, képeket is), én néha-néha még elérzékenyülök, sőt, mikor először ott hagytam, hazajöttem és fél órán át sírtam. De közben tudom, hogy ez volt a jó döntés. Mert én is olyan munkaajánlatokat kaptam, amiket jó szívvel nem bírtam volna visszautasítani, tényleg a "vissza nem térő" ajánlat volt kettő is. Nem értem, miért lett volna jobb az, hogy itthon van velem, viszont nem tudok vele foglalkozni, mert dolgozom?! Nézte volna azt, hogy anyu reggeltől délutánig fel sem áll a gép elől, vagy éppen idegbetegen rohangálok a laptop és a gyerek között? Ráadásul bizony van, hogy nem itthon dolgozom, akkor vinnem kellett volna a megbeszélésekre, meetingekre a gyereket, magasan téve a napirendjére, szükségleteire? Az asztán egy profi képét mutatta volna...

Vannak helyzetek, mikor nem indokolt a bölcsi, vagy éppen lehetetlen, mert a pici nincs el fél órát sem anya nélkül. Elfogadom, nem is azt mondom, hogy legyen kötelező a bölcsőde. De a mi esetünkben nagyon jó döntésnek bizonyult, és ennek is úgy indultunk neki, hogyha tetszik neki, akkor marad, ha nem fogja megszokni, szeretni, akkor hagyjuk az egészet, és majd megy oviba később. Szerencsénk lett, és nem volt problémánk a beszokással, és utána sem. A bölcsi nem az ördögtől való, nem éri ott semmi rossz a gyereket. Ha érné, nem várna mosolyogva ebéd után, és reggel sem menne be gond nélkül. Délután és este pedig együtt vagyunk, hármasban és vagy itthon vagyunk, vagy programozunk kicsit.

Nem értem, miért akarsz pálcát törni más anyukák felett azért, mert nem úgy cselekednek, mint ahogy szerinted kellene. Ha te 3-4 évig otthon akarsz lenni, az a te dolgod. Én sem minősítelek téged, kérlek te se tedd.

Nem tudom, mi az a lepasszolás, de őszintén nem is érdekel. Nálunk van a bölcsi, a nagyik és a keresztszülők. Ők szoktak rá vigyázni, ha a párommal kettesben szeretnénk programot. Ez nem lepasszolás, mivel örömmel vannak vele, imádják a picit és azt az időt, amit nélkülünk tölt, végig mosolyogva, játszadozva tölti/töltik. A legjobb kezekben. :)

Mert igen, bizony attól, hogy szülők lettünk, még van igényünk arra, hogy kettesben is elmenjünk vacsizni, színházba (ami nem bábszínház, vagy Alma Együttes), stb. Nem minden délután, vagy este, hanem mondjuk hetente, kéthetente. Addig a szüleink is kiunokázzák magukat, mert rajonganak a piciért. Anyukám az első évben minden nap velünk volt, sőt, volt, hogy elment a babával 2 órára sétálni, hogy én nyugodtan aludjak egyet. Azta, micsoda szörnyű anya vagyok, hogy nem tiltom a saját nagyszüleitől a gyereket... :)

Sajnálom az olyan nőket, anyákat, akikbe azt nevelték, hogyha gyerekük lesz, akkor ők megszűnnek létezni, onnantól "csak a gyerek", és ha magára is mer gondolni, esetleg olyan döntést hoz, ami számára is jó (pl. hogy hamarabb munkába áll, mint 4 év), akkor ő csakis rossz anya lehet, és minek szült egyáltalán. Mert az a nagy helyzet, hogy lehet előadni a boldogságot, hogy valaki teljesen elégedett, hogy ő, mint önálló ember már nem létezik kb. és neki teljesen jó, hogy a gyerekből áll az élete, de ez maximum 5-6 év alatt súlyos következményekhez fog vezetni. Én tudtam, hogy nekem rossz lenne, ha 3 évig kb lábat lógatnék itthon. Ez ahhoz vezetett volna, hogy idegesebb, frusztráltabb lettem volna, ahogy telnek a hónapok, a lányunkra sem úgy reagáltam volna mindig, ahogy kellett volna, és egy idő elteltével belefáradtam volna a mondókázásba, meseolvasásba, játékokba. Tehát a gyerek itthon lett volna egy "idegbeteg" anyukával, dehát semmi gond, legalább velem van 3 évig, ez kell ugye a boldog gyerekkorhoz. Azért kíváncsi lennék, hogy azok az "anyukák", akik ilyen kommenteket írnak másoknak, milyen értékeket közvetítenek otthon? "Rúgj bele gyerekem azokba, akik máshogy gondolkoznak, mint te!" ?! Vagy mégis hogy nevelhetnek gyereket? Vagy azért járnak az oldalra, hogy itt vezessék le azt a feszültséget, amit otthon "nem szabad", mert hát mit gondolna anyós, ha látja, hogy ők nem 100%-ban boldogok az otthonléttől?

Nem tudom, hogy az ilyen futóbolondok egyáltalán mit gondolnak?! Nekem tökéletes megerősítés, hogy a lányunk egy 24/7 mosolygós, talpraesett, boldog kislány. De igen, biztos súlyosan lelkisérült, mert nem magamra kötve hordozom ovis koráig egész nap. Igen, "szegény kicsi", hogy az anyukájának van munkája, és egzisztenciája, nem pedig a segélyt kell várniuk minden hónapban. Micsoda gyerekkor, hogy fog így felnőni szerencsétlen...