Kockáztatnátok a kisebb testvért?

3 éve még azon az állásponton voltam, hogy én legszívesebben soha nem szülnék, nem kell gyerek, vagy ha mégis beadnám a derekamat, maximim 33-35 éves korom környékén.

Most van egy 17 hónapos kislányunk... :) Nem terveztük, de igazából már a tesztelés alatt magamban abban reménykedtem, hogy pozitív lesz a teszt, és ez a "rózsaszín köd" érzés azóta is tart. Annyi rosszat hallottam, olvastam a terhességről, szülésről, gyerekes létről. Féltem, de azért reménykedtem is, hogy mégsem lesz szörnyű, és úgy érzem, hogy rengeteg kellemetlenség, lemondás minket elkerül (koppkopp). Pl. a terhességet jól viseltem, a bőröm sem sínylette meg, nem is lett akkora hasam, hogy kisbálnának érezzem magam, 36 hetesen még fél napot simán járkáltam tűsarkúban. A császárt sem a poklok poklának éltem meg, nyilván nem mennék naponta egy ilyen beavatkozásra, de összességében pozitívan gondolok vissza az egész szülésre, kórházi napokra.

Ugye a terhesség alatt mindenki ijesztgetett, hogy miután hazajövünk a kórházból, évekre felejtsük el a nyugodt alvást, szexet, pihentető fürdőzéseket, vagy hogy megihatom a kávémat, amíg meleg, stb. Erre lett egy kis tündér babánk, aki már 3 hetesen este 8-tól aludt reggel 8-9-ig, elvolt bárhol, nem sírt sem az autóban, sem a babakocsiban, sem a kendőben. Mehettünk vele bármerre, áprilisban született, de nyáron már nyaraltunk. A mai napig egy kis mosolybomba, mindenkivel jól kijön, és tényleg jól telnek vele a napjaink, imádja az egész család, baráti kör. Szeretem az anyaságot, nem érzem, hogy lemondással teli lenne, vagy hogy hibát követtünk volna el. Szeptember eleje óta heti 3 délelőttöt van bölcsiben, és amióta kicsit több a felnőtt szabadidőm, egyre gyakrabban gondolok arra, hogy kéne mellé egy kistestvér. Viszont félek, hogy mi van, ha nem lesz ekkora szerencsénk, és lesz egy sírós, matrica babánk, aki 2 éves koráig éjjel 4x ébred (sajnos van ilyenre példa a közelünkben). A párommal már beszéltünk erről, ő is azt mondja, hogyha valaki írásba adná, hogy lesz egy ugyanilyen "jó" babánk, akkor gondolkodás nélkül belevághatnánk. De ő is ezt mondja, hogy nem tudhatjuk, mi lesz majd, vagy hogy a kicsi hogy viselné hogy nem ő lesz a középpont.

Szóval vágyunk is babára, de közben félünk, mert ez tényleg lutri. Fiatalok vagyunk (24-28 évesek), szóval nincs ok a sietségre, de nem szeretnénk nagy korkülönbséget, ha esetleg a tesó mellett döntünk.