Mire számíthatok így 17 évesen és terhesen?
Most tudtam meg, hogy babát várok. 4 hetes lehetek. A barátom 22 éves, egyetemista. Hosszú beszélgetés után úgy döntöttünk, hogy megtartjuk. Még egy évem van a suliból. Neten keresztül dolgozom (diák meló) A barátom is dolgozik suli mellett. Neki van egy pici háza amit örökölt , így a lakhatással nem lenne problema.
Természetesen a szüleink nem tudják még.
Nem akarunk "vad házasságban" gyereket nevelni, így nyáron össze is házasodnánk. Legalább is hivatalosan, ha lagzi nem is lenne.
Mire számíthatok?





95%-ra mutatnál statisztikai adatokat forrásmegjelöléssel?
Nem ő az első 17 éves aki teherbe esik, és nem is az utolsó. Rengetegen megoldják, megoldották, igen, akár ideiglenes szülői segítséggel is. Mi ezzel a probléma? Ráadásul a párja már marhára nem gyerek.
Ha az én gyerekem járna így, és szeretné megtartani, nyilvánvalóan támogatnám. Nem, nem nevelném helyette a gyereket, de lakhatásban, ellátásban segítenék, amíg le nem érettségizik. Egyetemre meg mehet levelezőre. Járt így egy lány a családban, ő 16 éves volt, mikor teherbe esett. Szülőknek is magától értetődő volt, hogy nem dobják ki az utcára.
Nevelte a gyereket, estin leérettségizett ő is és a párja is, majd levelezőn mentek egyetemre, mellette dolgoztak, a gyerek már bőven óvodás volt. Diploma után külön költöztek és a mai napig együtt vannak. Ilyen is van.





"igen, akár ideiglenes szülői segítséggel is. Mi ezzel a probléma?"
Mondjuk az, hogy lehet, hogy a szülők nem szeretnének ebben részt venni és nem támogatják, hogy leányanya legyen a gyerekük. Pont ezért, mielőtt a fiatalok úgy döntenek, ők bizony megtartják a babát, illene közölni a szülőkkel is a tényállást, különben nagyon rosszul is elsülhet a dolog.





Ezzel csak az a baj előző, hogy így abortuszra kényszeríti a saját lányát.
Ennél aljasabbat el sem tudok képzelni egy szülőtől. Minden nőnek megvan a joga, hogy döntsön erről. Akkor is, ha kiskorú.





"Minden nőnek megvan a joga, hogy döntsön erről. Akkor is, ha kiskorú."
Semmire nincs rákényszerítve. Természetesen meg is tarthatja a babát, csak vállalni kell a következményeket, érted, mikor felelőtlenül szexelt, akkor ezzel tisztában kellett lennie (bár ha valaki még a védekezéshez is éretlen, mit kezdene egy gyerekkel?)
Nem kötelező abortuszra mennie, megvan a joga a döntéshez. De ugyanígy a szülőknek is megvan. Azért ők már ledolgoztak mondjuk 20-30 évet, felnevelték a gyerekeiket és megteremtették nekik az anyagiakat, lemondtak bizonyos mértékben a szabadságukról, lehetőségeikről, most kezdődne lassan az az idő, mikor megszabadulnának valamennyi felelősség alól - na most, a gyerek kényszírheti a szüleit, hogy azok vállaljanak anyagi és mindenféle felelősséget a piciért, mert ők babázni akarnak?
Tudom, könnyű más f*szával verni a csalánt.





31, az én családomban is volt ilyen. Apuka alkesz lett, hol együtt voltak hol nem, a leányanyának a gyerek után volt egy abortusza és egy másik gyerek, akit otthagyott a kórházban (kb két év alatt), a meglévőt hol ő nevelte, hol az anyja, szakmát sose fejezte be, apuka elhagyta, gyereket elvette a gyámhivatal 4-5 éves kora körül (végül később apukánál helyezték el, akinek új kapcsolata lett közben), a leányanya meg később egy másik pasinak szült másik gyereket, és játssza a mintaanyát 24 évesen, amíg az aktuál paskó meg nem unja, mert továbbra sincs se munkája, se iskolája, semmije.
Ennyi erővel én is mondhatom, hogy a kérdezőre is ez a jövőkép vár, mert lehet, hogy "ilyen is van", amit te írtál, de nem a hepiend a gyakoribb.




















38-as vagyok még. És ha nem pozitívan sül el a dolog, akkor nagyon nem 2-3 évnyi segítségről lesz szó.
A legtöbb szülő valószínűleg pont azért nem támogatná ezesetben a babát, mert szereti a gyerekét és tudja, feltehetően mi vár rá ezzel az indulással és meg akarja akadályozni, hogy tönkremenjen bele a lány.





"A legtöbb szülő valószínűleg pont azért nem támogatná ezesetben a babát, mert szereti a gyerekét és tudja, feltehetően mi vár rá ezzel az indulással és meg akarja akadályozni, hogy tönkremenjen bele a lány."
Ezt akkor tudom elképzelni, ha bizonytalan a döntését illetően, és inkább a nem megtartás felé húz. Akkor valóban jobb nem támogatni.
De ha foggal körömmel akarja a gyerekét, akkor pontosan akkor fog tönkremenni az élete, ha a szülő nem áll mellé.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!