Mitől függ,hogy kinek lesz szülés utáni depressziója,és ez annak számított?

Szerintem ez nem volt depresszió, legfeljebb baby blues, az minden nőnek van szülés után.

Hozzá kell szoknod, nagy változásokon mész keresztül, kimerült vagy.

Ez nem depresszió. Én az voltam. Sőt valószínűleg volt egy kis pszichózisom is,ami még a depressziónál is durvább. Tévképzetek mellette öngyilkossági gondolatok és egyáltalán nem volt bennem szeretet a gyerekem iránt még az ellátása is nagyon nehezen ment. Nem tudtam enni, aludni. Folyamatosan sírtam,dühkitöréseim voltak. Úgy érzékeltem, hogy a gyerek direkt csinálja, hogy engem kikészítsen idegileg. Valószínűleg megúsztam volna ezt az egészet,ha egy szép szülés élményem lett volna és nem egy sürgősségi altatásos császár,ami után mindketten az intenzíven ébredtünk, aztán majd csak 3 nap múlva láttam a lányomat,mert volt egy kis agyi keringési zavarom a lányom meg nem sírt fel, oxigént kellett kapnia, néha elfelejtett levegőt venni ,így nem igazán merték oda adni. A kapcsolatunk rosszul indult. Nem volt meg a kötődés. Azt sem láttam, amikor megszületett. Egy kép sincs róla,mert a páromat nem engedték be a komplikációk miatt. Szóval kaptam úgymond egy gyereket, akiről tudtam, hogy az enyém,de mégis bárki gyerekét is oda adhatták volna,mert fogalmam sem volt róla, hogy hogyan néz ki. Haza mentünk és fizikailag és mentálisan is nagyon sz*rul voltam. Aztán a többi csak jött. Azt hiszem, hogy a férjem támogatása nélkül nem ment volna. Biztosan volt vagy 3 hónap mire jobban lettem és bele rázódtam az új szerepbe. Azóta imádok anya lenni és a kislányom egy csodálatos 18 hónapos egészséges emberke,aki a legfontosabb nekem. Szeretnék második gyereket,de ettől rettegek, hogy mi lesz a szülés után...így elengedtük egyelőre ezt az egészet. Nem akarok haragudni a gyerekemre irracionális dolgokat gondolni és látni. Nem akarom, hogy megboruljon az elmém újra, ráadásul fizikailag is átélni azt ami volt. Aki nem volt benne az nem tudhatja, hogy ez mennyire nehéz és bonyolult dolog.