Fiatalon szültem. Azóta nem tudom túltenni magam rajta. Rossz ember vagyok ?
Arra érdemes még koncentrálni, hogy eddig szívás volt, de most jobb lesz.
Nem tipikusan indult a kapcsolatotok, na és? Ez egy új helyzet, új tapasztalat volt, sok jót és rosszat tapasztaltál, átéltél, ezáltal sokkal több lettél emberileg! Élni fog a gyereked még 60 évet, talán te is, ez sokkal több idő, mint az a 10, ami rosszul indult. Szépen lassan kell felépíteni a dolgokat, heti látogatás, anyánál alvások, majd jöhet a költözés gyakori mama látogatással, majd ezt ritkítani.
Biztosan fog sírni, de más helyzetben is sírna. Pl az enyém kegyetlen mód sírt, mikor nyaralásból nem akarta otthagyni a hotelt és ott akart aludni örökké. Nem vagyunk szegények, de azért ez durva luxus lenne, otthon sem rosszabb, bàr nem 5 csillagos luxus az tény és medencénk sincs. Nehéz volt, de túl vagyunk rajta, már nem sír ilyenkor, csak szomorú.
A ti helyzetetek is pont ilyen. Megszokott egy bizonyos dolgot, vannak ott szerettei, nem lesz velük éjjel nappal, hanem csak kevesebbet, cserébe egy másik szerettével lesz.
Nyugodtan okold őket!
Ki mondta, hogy ne okold?
Szemetek voltak, gondolom kegyetlenek, talán nem is szerettek, nem voltál fontos, erőszakosak, bántóak. Az enyémek is, nyugodt szívvel lehet őket okolni. De attól a helyzet adott, ebből kell a legtöbbet kihozni, a megoldás szempontjából lényegtelen, ki okozta, az érzelmeid szempontjából nem persze, de ez csak benned történik, minden más pedig körülötted.
A szüleid szemetek, de a helyzettel kezdeni kell valamit, amit ahogy látom nem szeretnél még.. Semmi gond, nagyon fiatalon ért az egész, majd lesz olyan, ha csillapodik a belső feszültség(ettől még utálhatod őket), hogy kifelé is tudsz koncentrálni, hogy visszaszerezd a gyermeked és valódi anya-gyerek kapcsolatotok lehessen.
Sosem késő!
Keress valakit, akivel sokat beszélhetsz a szüleidről, mert minél többször meséled el, annál inkább válik távoli, jelentéktelen emlékké, a végén már csak annyi marad, hogy ja, a szüleim szemetek voltak, borzalmas emberek, de nem akarom újra elmondani.
Az én tragédiámnál bevált(apám molesztált)
Így meg főleg nem tudlak rossz embernek tartani.
Nem volt igazi családod, nem úgy nevelkedtél ahogy megérdemelted volna.
Erről a szüleid tehetnek, nem te!
Kimásztál egy nagyon mély gödörből és megteszel mindent amit tőled tellik. Szuper vagy, hidd el!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!