Mik a legnagyobb hibák, amit egy szülő elkövethet a gyerek felnevelésekor?
Mik lehetnek ilyen hibák, és mi lehet a következménye?
r/askreddit-en olvastam régebben ezt a kérdést, de már nem találom. Rengeteg jó válasz volt, és egy marha érdekes thread volt az egész. Például az egyik, ami nagyon meglepett, bár belegondolva logikus, hogy azt írták, sose cukkold a gyereket lányokkal, mert később akkor sose fog ilyenekről megnyílni. Érdekes lenne még ilyeneket olvasni, szóval köszönöm előre is a válaszokat
Mindig a korához képest kell vele bánni, különben gondok lesznek. Pl egy 14 éves gyereket elverhetsz, semmi hatása nem lesz... Ott már a szavak számítanak.
Nagy hibának tartom, ha a gyerek soha nem kap ki. Nem azt mondom, hogy verni kell fakanállal, övvel stb, hanem, hogy vannak olyan helyzetek, mikor nem elég a szóbeli fenyítés, hanem össze kell hogy kösse a rosszalkodását azzal, hogy utána kikapott, ezáltal ez egy rossz élmény neki, és így nem fogja remélhetőleg mégegyszer megtenni. A határokat így tanulja meg. Én örülök, hogy kikaptam kiskoromban. Maradandó élmény volt és NEM vagyok sérült! Sőt!
Hú a fenébe. Ez az agyondicsérős is elég jó. És a többi válasz is.
Utolsó mire gondolsz akkor? Térdeljen a sarokban a kukoricán? Vagy pofon? Nem értek egyet tettlegességgel. Kiabálással főleg nem.
Sajnos én nagyon el lettem kényeztetve aminek a következteképp egy teljesen átlag ember lettem. Egyetemet is alig bírom elvégezni, nem is azzal akarok majd foglalkozni amit tanulok. De remélhetőleg emiatt majd ha lesznek egyszer gyerekeim, ami nagy álmom, akkor majd tudom, hogy nem szabad csinálni dolgokat, és ők jobbra "sikerülnek" mire felnőnek :D
Ne versenyeztesd folyton. Megfelelési kényszere lehet, és ha folyamatosan csalódik akkor elveszti a motivációját. Viszont néha kell a verseny, pont a motiváció miatt, csak nem szabad túl sokat.
Ne hasonlítgasd más gyerekekhez. Ugyanazért, mint az első pont.
Ne csinálj meg helyette mindent, hagyd hogy maga oldja meg a dolgait, ha olyan amit megtud, pl. takarítsa a szobáját, végezzen el bizonyos házimunkát, szedjen magának ételt, töltsön magának innivalót, tegye a ruháit a szennyesbe stb.
Tehát neveld önállóra és így magabiztos lesz, és később 100%-on funkcionáló felnőtt.
Ne nevelj bele ideákat. Lehet, hogy te személy szerint mondjuk nem szereted a vallásos embereket, vagy a melegeket, vagy a csillámpónit, de ne mondd ezeket neki, hagyd, hogy eldöntse. Persze ha egészségtelen/illegális dolgokról van szó pl. drog, akkor kifejtheted miert rossz.
Ne ígérj meg dolgokat felelőtlenül. Elveszíted a bizalmát. Ha meg mégis megígérsz valamit, de nem tudod betartani, akkor adj rendes magyarázatot. A "csak" nem magyarázat.
Ne tilts meg mindent. Ne engedd korlátok nélkül. Szerintem nem kell magyarázzam miért.
Ha megtiltasz valamit, legyen logikus, ésszerű magyarázata. A "csak" itt se válasz.
Ne kutakodj a személyes dolgai között. Te se örülnél.
Soha, de soha ne szégyenítsd meg bármivel amihez a szexualitáshiz van köze pl ha rajtakaptad recsizés közben. Ne is tiltsd hogy felfedezze a testét, viszont beszélgess vele erről. Más kérdés ha valami aberráltat csinál.
Millió dolgot letudnék írni.
- Nem szabad a sérelmeidet rajta levezetni. Pl. ha megcsalt a férj, ne szidd előtte, ha az apja szereti a gyereket. A te csalódásod, nem az övé.
- Ne kereszteld meg. Majd eldönti miben akar hinni. Szegény gyerek megszületik és már meg akarják neki határozni, miben higgyen...
- Néha igenis kell a nevelő célzatú atyai pofon nagyritkán, ha hülyeséget csinál, vagy szemtelenül válaszol. (Én is kaptam, nem lettem lelkisérült, sőt, utólag igazat is adok, mert pofátlan voltam.)
21 éves férfi vagyok. Tekintve, hogy egész éjjel fent voltam, lehet valahol félreérthetően fogalmaztam. Bár nem tudom, hol. Na mindegy.
Engem rendkívül katolikusnak neveltek. Én ennek nagyon örülök, annak ellenére, hogy már nem járok jó ideje templomba. Ez az évezredes magyar kultúra része, amivel meg kell ismerkedni, és majd ha lesznek egyszer gyerkeim, ők nagyobb fejjel eldöntik majd, hogy fogják e gyakorolni a vallást, vagy sem. Ahogy én is eldöntöttem, hogy nem fogom. Nem fog ártani vasárnaponként reggelente egy óra mise. Ezen nem fogok sose változtatni, ezt így csinálom majd.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!