Vannak itt olyanok, akik megbánták, hogy gyereket vállaltak?

Hmm.. Nem bántam meg, de pokoli nehéz. Nem egészen így képzeltem. Kisbabának extrém sokat sírt, a hasfájós időszak után is. Ő nem nyekergett vagy sirdogált ha valami miatt elégedetlen volt, hanem rögtön a magas c-n kezdte. Az első hónapokban olyan fáradt voltam hogy akkoriban még lehet hogy azt se bántam volna ha az egész meg nem történté válik. Aztán jött a szeparaciós szorongás, az is brutális volt. Pedig kötődő, válaszkész módon nevelgetem. De abban az időszakban újra megtörtem, utána ahogy nyílt az értelme kicsit azért könnyebb lett. Most a dackorszak küszöbén vagyunk és már érzem hogy ebbe egy részem megint bele fog halni. Nagyon sokat vagyok vele egyedül, így a napi harcok 90%-ban az enyémek.

Nem bántam meg, nem csinálnám vissza. Imádom. De nem gondoltam hogy ennyire nehéz lesz. Épp a napokban fogalmazódott meg bennem hogy nálam az a nehéz hogy a fiam rendelkezik egy rakás olyan tulajdonsággal amivel ki lehet borítani. Olyan dolgok amit ha egy felnőttben vélek felfedezni akkor messzire elkerülöm. Micsoda fricska ez az élettől...

Viszont egész biztos nem lesz második gyerek. Felismerem a korlátaim. Úgy érzem őt még tisztességgel, szeretettel fel tudom nevelni, anélkül hogy tartós károkat okoznék a lelkében. De két gyerek nekem már sok lenne. Igy is sokszor érzem úgy, hogy én valahol elvesztem út közben. Szeretem a kis családunk, de sokszor érzem úgy hogy én ebben a történetben szellemként vagyok jelen. Abban bízom, hogy ha hamarosan visszamegyek dolgozni akkor könnyebb lesz. Ha újra lesz felnőtt életem, szakmai sikereim akkor ismét magamra találhatok. Legalábbis ezt remélem.

Bizonyosan vannak ilyenek, csak ahogy egy korábbi válaszoló írja, ezek teljesen tabusított témák. A társadalmi presszió elképesztően érezhető, mi is a párommal, mikor elvégeztük az egyetemet és elkezdtünk dolgozni, onnantól kezdve szinte minden héten jött a kérdés vkitől: mikor lesz gyerek? Mikor próbálkoztok? Kismama vagy-e (fel voltam puffadva épp)? Miért nem jössz edzeni, baba van?

Annyira rá van erre állva a társadalom, hogy gyakorlatilag egy fiatal, párkapcsolatban lévô nőtől semmit nem is várnak el, csak hogy mikor szül már.

Az érdekes, hogy gyakran saját maguk előtt tagadják a nők, hogy bizony nem erre gondoltak gyerekvállalás címszó alatt. Például mikor leírják, hogy mennyire megereszkedett a hasuk, striás lett a mellük, már a párjuk előtt sem (!) mernek ruha nélkül mutatkozni, de ha a pici babucikája az orra alá fingik, az kárpótolja mindenért. Már önmagában a tény, hogy a kettőt összehasonlítja is ellentmondásos, de ha tényleg kárpótolná, akkor nem lenne gond a saját férje előtt ruha nélkül megjelenni. Az éveket, a megereszkedett testet semmi nem kárpótolja, azzal a tudattal kell gyereket vállalni, hogy ezek bizony változni fognak, kinél jobban, kinél kevésbé, ha valakinek gondot okoz a szülés utáni külseje (évekkel), akkor műtesse meg magát, mert lehet ő abban a hiszemben van, hogy kárpótolja a gyerek, csak mondjuk a férj, aki a saját feleségét nem látta bugyiban évek óta nem érzi ugyanezt (amúgy a nő sem).

Arról nem is beszélve, hogy én gyerekvállalásról jót még nem hallottam. “Majd te is megtudod, ha lesz”. Várandós vagyok, nagyon az elején, de mióta kiderült, mindennap jön valaki azzal, hogy “most aludj, mert később nem fogsz tudni”. Köszönöm, én amúgy rossz alvó vagyok, többször megébredek éjszaka, a legapróbb neszre is felriadok, lehet inkább szerencsés vagyok, ha nem okoz gondot éjszaka felkelnem, inkább az jár rosszul, aki jókat és nagyokat alszik.

Hogy 8. héten nem vagyok fáradt, nincsenek rosszulléteim, azt annyira nehezen akarják elfogadni a környezetemben, hogy folyton elmondják: “most jön a java”, “majd lesz”, “fog kárpótolni a tested, ne aggódj”, miközben épp meg vagyok nyugodva, hogy folytathatom a munkámat (nem olyasmivel foglalkozom, ahonnan simán elugrom hányni egyet, vagy leülhetek, lefekhetek kicsit). Kifejezetten érezhető a teljes negativizmus az emberek részéről, ha jól érzed magad, akkor bizonygatják, hogy nem fog sokáig tartani, nem engedik, hogy boldognak és nyugodtnak érezd magad. Nem csoda, ha sokan ebbe belefáradnak, csalódnak, de ha kimondják, hogy visszacsinálnák, akkor fuj fuj, milyen nő.

#25

Igen, ez a része nagyon ismerős, nekem is problémamentes volt az első terhességem, és ez még nem is verte ki a biztosítékot igazán senkinél; de amikor megszületett a fiam, és 3 hetesen már átaludta az éjszakát, na azt pl nagyon nehezen dolgozták fel páran, riogattak, hogy de majd a fogzás, de majd a szepa, de majd a mozgásfejlődés... hát, ezeknél sem történt semmi. 4 éves a fiam, soha az égvilágon semmi gond nem volt vele, csak akkor kellett kelni hozzá egész eddigi életében, ha beteg volt (pl felköhögte magát éjjel). Aztán most megszületett a lányom, 2 hós múlt, ő is kb 2 hete átalussza már az éjszakákat... 😅 De ugyanúgy hallgatom, hogy óóóóó hát maaaajd ez meg az meg amaz. Ami lehet, hogy így lesz, mert lehet, hogy őt pl majd megviseli a fogzás, de ki tudja... Az emberek rohadt negatívak meg kárörvendőek, próbálják elvenni a kedved ahelyett, hogy örülnének, hogy minden klappol...aztán ha nem jön be, megpukkadnak az irigységtől... és nem tudom miért, én személy szerint nem tudok örülni meg kinevetni valakit, aki szegény 6-8x kel éjjel a gyerekhez. Mégis miért lenne ettől jobb nekem...?

Nyilván ez csak 1-2 ember, nem ilyenekkel vagyok körülvéve, de na.

Végre egy jó kérdés ezen a redves oldalon.

Én 50 vagyok és tudatos döntés volt h nem lett gyerekem (inkább a pasiról is lemondtam ) és nem bántam meg. Fordítva nagyon megbántam volna, de amikor lehetett volna mindig úgy éreztem, hogy nem lennék "önazonos" ha gyerekem lenne...