"Elkényeztetés nem létező fogalom. Szeretve vannak! Amennyire csak lehet! Amedddig csak lehet! ", szerintetek is így igaz?

Ezzel teljesen egyet értek.

DE ahogy más dolgokban is ezt is sokan másképp értelmezik.

Ráhagyni mindent a gyerekre mert ordít vagy nem segíteni neki mikor baja van az két külön dolog, és talán ez a legnehezebb egy szülönek ezt a két dolgot megkülömböztetni.

Pl elmész a boltba és a gyerek kér egy csokit. Felméred a helyzetet ebéd után vagytok, a gyerek nem túlsúlyos a pénztárcád megengedi, és a gyerek szereti is azt a csokit.

OK megveszed, ez nem elkényeztetés ez egy totál normál dolog.

Vagy a gyerek kér egy csokit, és csak azért veszed meg(nem szereti, nincs pénzed rá, ebéd elött vagytok, amúgy is kövérkés a gyerek)mert ordítana.

Na ez a ráhagyás. Ezzel lesz"elkényeztetve"

Vagy másik eset amit sokszor látok.

Nem megy a szülö el a barátnöivel vacsorázni mert a gyerek ordít otthon este nélküle.

A gyerek azért ordít mert beteg? Ok otthon maradok.

Vagy azért mert habár totál mindegy kiteszi le aludni, de hülyére veszi az anyát és az anya ebbe bele is ugrik.

"Lassan már ciki, ha szereti az ember a gyermekét…"

A legtöbb szülő félreértelmezi a szeretetet. Lényegében kezdettől fogva úgy jutalmazzák a gyereket minden jóval, hogy a kisujját se kell mozdítania. Legjobb példa erre a születésnap. Konkrétan bedrogozzák a gyereket édességekkel, és utána ezekkel zsarolják. Ugyanez a játékokkal. A bevásárlóközpontokba eleve be se kéne őket vinni.

Szerintem az elkényeztetés az, amikor egy szülő tárgyakkal fejezi ki a szeretetét. De ez csak az én szótáram.

Amúgy szerintem a gyerek olyan, mint egy folyó, mindenképp eljut A-ból B-be, felnőtt lesz belőle. A szülő pedig dönthet úgy, hogy ő lesz a meder, és finoman egyengeti az utat. Vagy mindenáron eléri, hogy arra menjen a folyó, amerre ő akarja, és ezért mindenféle gátakat meg víztározókat épít. Meg persze tehet is rá magasról és csak nézi, aztán majd lesz valami.

Szerintem meg nem minden gyerek egyforma. Van akinek bizonyos dolog már elkényesztetés és utána tudatosan kihasználja majd a helyzetet adott szituációban, más gyerekre meg nem hat így.

Plusz a "cikk" összemos egy csomó dolgot. Így ez az egész kiragadott példákkal nem értelmezhető. Hazudunk ha azt mondjuk, hogy nincsenek elkényeztetett gyerekek. Megfordítva, amit a cikkben lehet olvasni, akkor csak azokat a gyerekeket szeretik akik el vannak kényesztetve?

Saját bőrömön tapasztalom, hogy létező fogalom.

Csupa szeretetből (mi másból), ha a gyerekem tönkretette a játékát és keservesen sírt, mondtuk neki, hogy ne aggódjon veszünk másikat.

4 évesen szembesültünk vele, hogy semmire sem vigyáz. Ha tönkretette még csak nem is sajnálta, csak közölte, hogy venni kell másikat.

Szóval rájöttünk, hogy ezt rosszul csináltuk (elkényeztettük) és meg kell húzni a határt. Szerencsére most már vigyáz a dolgaira, de volt pár tönkrement játék utáni sírás, amire rájött, hogy nem fog újat kapni, vigyázzon jobban rájuk.

Azzal nem értek egyet, ha valaki beleszól más gyerek nevelésébe, pláne ha idegen, vagy nagyon távoli ismerős/rokon az illető.

Az viszont szerintem igaz és nagyon is mai jelenség, hogy a szeretet szóba van csomagolva minden, ami rövidtávon lehet, hogy megold 1-2 problémát, hosszú távon viszont tényleg elkényeztetés. A család nem demokratikus intézmény, a gyereknek ugyanúgy kell alkalmazkodnia a család többi tagjához és azok programjaihoz, mint fordítva. Nem, nem az újszülöttről beszélek, hogy majd az újszülött alkalmazkodjon a felnőtt napi ritmusához, hanem a bőven nagyobbacska gyerekekről; arról, mikor a 6 éves gyereket vasárnap reggel 6kor kidobja az ágy és önti ki a szőnyeg nélküli padlóra a keményfa építőkockáit a társasházban és a kutya nem szól rá, hogy mindezt lehetne úgy is, hogy nem ébreszti fel vele a szülőket, meg az alsó, felső szomszédot. Arról beszélek, hogy gyakorlatilag a gyerek irányítja a szülőt, elég csak egy kis hisztériás roham, és azért, hogy minél gyorsabban túl essen rajta a szülő, inkább kötélnek áll, csak ne kelljen a hisztit tovább hallgatni. Képzeljük el ezt az utóbbi szituációt mondjuk egy orvosi rendelőben, ahol a gyerek egészsége a tét, a végén mégis az történik, amit a gyerek akar. Azt gondoljátok, hogy ilyen nincs? Én fogorvos vagyok, és mindennapra jut egy ilyen gyerek, ahol ha közli, hogy ő ezt nem szeretné, vagy elkezd szórakozni, hogy rángatja jobbra balra a fejét, anyuka csak áll és néz ki abból az okosból, majd végül anyuka mondja azt, hogy nem akarja a gyerek. Meg sem próbálja elmagyarázni, felkészíteni őt az alkalomra, a bizalom, amit én nagy nehezen kiépítek egy kis játékkal és beszélgetéssel, anyuka egyetlen egy mondatával elszáll, mikor anyuka kijelenti, hogy jaj ő nem is néz oda, mert ő nem is bírja az ilyeneket (mintha valami mészárlás történne egy fogorvosi rendelőben). Aztán megy a csodálkozás, meg a kétségbe esés, mikor közlöm, hogy olyan rossz állapotban van a gyermek, hogy ha nem lesz vhogy ellátva, akkor meg is halhat, de ha itt nem megy, akkor el lehet menni az 50 km-el arréb lévő nagyvárosba altatásos beavatkozásra.

Hogy ismeretségi körben is gyakorlatilag átlag hétköznap alkalmából kapnak olyan ajándékokat a gyerekek, ami mondjuk az én gyerekkoromban a karácsonyfa alatt volt, emiatt a mostani gyerekek nyilván tabletet, Xboxot meg drohnt kérnek a Jesszustól, mert az 5 éves egy matchboxot, társasjátékot, labdát amúgy kap a 2 szép szemére, vagy mert reggel ügyesen tudott felkelni. Igen, el vannak kényeztetve a gyerekek, ez azt gondolom nem vitára bocsátható dolog, inkább tény.

De azt is gondolom, hogy ha valaki úgy döntött, hogy vhogy neveli a gyerekét, legyen az az én, vagy akármilyen fenszi gyermekpszichológus véleménye szerint következetlen, kényeztető, nem fog 180 fokos fordulatot venni, nem fog a fejére csapni, hogy mekkora marha azért, mert valaki szólt neki, hogy szerinte ez így nem jó, inkább csak egy esetleges jó barátságot tud tönkre tenni, pláne, hogy mindannyiunknak vannak olyan nevelési elveink, amivel nem értünk egyet, de egyáltalán nem biztos, hogy azért, mert nem értünk vele egyet, mindjárt káros is.