Introvertált anyukák, vagy akik csak simán szeretnek egyedül lenni: válaszolnátok?
Nem is tudom, hogyan tegyen fel a kérdést. Van egy másfél éves kisfiam, és introvertáltként néha szenvedek attól, hogy nem tudok elég időt egyedül tölteni. Nem azt szeretném kérdezni, hogyan oldjam meg, hiszen kb. egyértelmű: bárminemű segítség, aki vigyáz a lurkóra, amíg én egyedül vagyok. Nos, ez nehezen megy, kevés az ilyen alkalom/személy, aki tud segíteni.
Inkább azt szeretném kérdezni, hogyan élitek így meg az anyaságot?
Amikor rossz hangulatban vagyok, egészen elkeseredem, hogy talán mégsem kellett volna gyereket vállalnom, bármennyire is szerettük volna, hiszen megrémiszt a gondolat, hogy állandóan velem lesz. Hogy mindig itt lesz, beszél, hogy menni kell különféle társaságokba vele, hogy szülőire járok majd, pedig nagyon nem szeretek emberek között lenni.
Számomra nem elég, ha az alvásidejében töltődöm, vagy igazából ha heti egy teljes napom lenne csak magamra, azt sem tartanám elégnek, bár kezdetnek az is nagyon jó lenne. És úgy vélem, hogy pl. ha bölcsis-ovis lesz, akkor sem lesz több időm, hiszen dolgozok, utána menni kell érte, végig emberek között leszek.
És előjönnek ilyen kérdések is bennem: Ha pedig nem szeretnék vele lenni, akkor ugyan miért vállaltam? Hát egyértelmű, hogy szeretem a fiam, és vele is szeretnék lenni. De ezt így egyszerűen nem tudom hova tenni. Nonszensz az egész.
Az elkeseredett, sötét gondolatokkal nem tudom, hogy mit kezdjek.
Ezek szerint az introvertált anyukák sosem lehetnek teljesen boldogok? Változni fog ez?
Mesélnétek, ti hogy vagytok? Azt hiszem, inkább csak beszélgetni szeretnék a témáról, ha van, aki szívesen ír, introvertáltként.
válasza: válasza:Szia! Én is így vagyok vele pontosan. Nekem kicsit megnyugvás volt, hogy kiírtad a kérdést, azt hittem, csak én vagyok így ezzel az egésszel. Nekem màr nagyobbak,10 èves és 7 éves. Változtam idővel nagyon sokat. Már nincs gyomoridegem, ha szülőire kell menni, vagy a gyereket orvoshoz, stb. Valahogy megszoktam. Az, h vágyom az egyedüllétre, megmaradt. De én direkt olyan munkát vállaltam, hogy heti 3 nap reggeltől estig dolgozom, kb fektetésre érek haza. Addig apuka van velük. A többi 4 nap meg, hs nem hétvégére esik, ugye, akkor ott van nekem, akkor egyedül vagyok délutánig.
Nekem az volt nagyon rossz, amikor már a kicsi sem aludt délután. Mert ugye addig is volt egy kis nyugi. De most már azt is megszoktam.
válasza:Nekem a gyerekem az egyetlen kivétel aki nem zavar akkor sem ha rossz passzban vagyok. Másfél éves az én babám is de engem teljesen megváltoztatott a szülés. felé teljesen nyitott vagyok ő engem soha semmiben nem zavar és egyáltalán nem akarok előle elbújni. Ő érte létezem és csak érte élek. Ha magányra vágyom az mindenki másra vonatkozik nem pedig a gyermekemre.
Egyébként én is introvertált személyiség vagyok.
Köszönöm, hogy írtatok.
Én is úgy gondolom, hogy majd hozzászokom sok mindenhez, mint eddig mindig, ha muszáj volt... De érdekesnek találom, hogy sok introvertáltnak a saját gyermeke úgymond kivétel. Lehetséges, hogy máshol is keresnem kell a "hibát" és nem biztos, hogy a problémám ráfoghatom az introvertált személyiségemre.
válasza:Lehet, hogy az introvertáltságon belül is vannak típusok vagy fokozatok.
Nekem sem kivétel a saját gyermekem és más szeretteim sem, pedig tényleg nagyon szeretem őket, és belehalnék, ha elveszíteném bármelyiküket is. A felnőttek jobban viselik, de a gyerekem még kicsi, ovis, így természetesen nem érti az egészet, és bizonyára szenved tőle. Én meg ettől még jobban...
Társaságba járni nem tudok vele, bár ő sem igényli. Ő csak az én társaságomat igényelné nonstop, az ébren töltött ideje 100%-ában. Engem pedig annyira borzasztóan leszív, hogy "ennyire kellek", hogy emellett már nem marad kapacitásom senkire és semmire. Szó szerint kifacsartnak érzem magam, miközben nem csinálok a világon semmit, csak vele játszok, rá figyelek.
Utolsó, és hogy tudsz magadon segíteni? Mert ez így nagyon szomorú, olyan, mintha nem élhetnéd a saját életed. Én ezt érzem.
(Persze, hogy sajnálom a gyerekedet/met is, de a bűntudat csak megnehezíti az életet. Azzal nem jutunk előrébb.)
Illetve korábbi hozzászólóknak: hogyan beszéltek erről a férjetekkel? Én úgy érzem, hogy hiába ért meg, hiába segít és támogat; a lelke mélyén úgy érzi, hogy "szívesebben vagyok egyedül, mint a saját családommal" - és ez őt bántja.
válasza:Én próbáltam beszélni erről a pàrommal,de ő nem az a lelkizős típus 😂,szóval nem érti. Neki is fura, hogy így érzek. De pl ha ráér, kiviszi őket az udvarra, vagy el a játszótérre, vagy elmennek anyósékhoz egy napra. Sőt olyan is volt, hogy ott is aludt velük. Azèrt próbál segíteni, hiába nem érti.
Én attól félek nagyon, hogy érzik ezt rajtam, és majd ha felnőnek, a fejemhez vágják, hogy milyen anya vagyok
Utolsó, ezen már én is gondolkoztam. Főleg, mióta úgy érzem, hogy a saját anyám is ilyen, de szerintem még magának sem tudta ezt beismerni, valahogy mindig talál kifogást, miért nem megy emberek közé. Nem emlékszem, milyen sűrűn szeretgetett, tényleg nem, játszani meg aztán tényleg nem játszott velünk, van egy húgom, így mi mindig mindent ketten csináltunk.
Édesanyámmal nem jó az érzelmi kapcsolatom.
Szóval szerintem ha mindig a korához képest elmagyarázom, hogy anya szeretne egyedül lenni, meg ha egyébként van rendszeres minőségi együttöltött idő + szeretgetés :) akkor talán érti majd, és ez lesz a normális, és érzi majd, hogy szeretem.
Igazság szerint nem egy matrica-gyerek. Akkor kéri, hogy öleljem meg, ha baj van (nagyot esik, vagy nagyon bizonytalan új környezetben). Szóval az is lehet, hogy neki is szüksége lesz az egyedüllétre. :)
válasza:#15 vagyok, az enyém viszont iszonyatosan matrica. Az oviban a többi gyerekkel nem nagyon hajlandó játszani, úgyhogy engem nyúz, amikor teheti.
Kérdezted, hogy mi segít: hát, az én helyzetem elég faramuci... Ebédig van az oviban, és sajnos nem tudtam mellőle visszatérni a munkába. Ettől egyrészt nagyon szenvedek, kilátástalannak érzem a jövőt, félek, másrészt viszont ennek köszönhető, hogy van 3-4 óra "énidőm". Sokszor el szoktam gondolkodni, hogy oké, hogy annyira vágyom vissza dolgozni, de amúgy vajon hogy bírnám? Reggeltől délutánig open office (+ egy kis mászkálás a gyártási területen), délután meg rohanás az oviba, és onnantól gyerek, házimunka... kipurcannék. Minden tiszteletem azoké az anyáké, akik ezt bírják, ráadásul többnyire nem is egy gyerekkel.
Utolsó, én is pont ezen szoktam gondolkodni. Nekem annyival "nehezebb", hogy ezek előtt otthonról dolgoztam (többnyire). Most viszont különféle okok miatt, ez valószínűleg nem fog összejönni. Szóval nekem is valószínűleg emberek között kell majd lennem egész nap, és nem várom. :( :D
Neked a munkahelyváltás segítene, de gondolom, ez nem olyan egyszerű dolog.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!