Tényleg nehéz helyzetben vagyok vagy csak én reagálom túl?

Februárban kezdtünk el építkezni, hosszú évek után ez idő alatt estem teherbe. Az építkezés alatt a szüleimnél laktunk egy szobában, ahol nagyon megromlott a korábbi jó viszony. Mondhatjuk, hogy tönkretették a terhességem két harmadát, folyamatosan kritizáltak, férjemet piszkálták.

Nyáron egy félkész házba voltunk kénytelenek visszaköltözni, mert elüldöztek. A félkész alatt azt értsétek, hogy csak a kádból folyt víz (sokszor csak hideg), és volt két heverőnk. Se mikró, se konyha, a kezdeti hideg elején fűtés se. Egyszer sem főztek volna nekünk (rendelt kaján kellett élnem IR-rel), semmiféle lelki támogatásra sem számíthattunk. Apukám néha átjött néhány dolgot megbütykölni 1-2 órára és ennyi, de azoknak a dolgoknak is a nagy részét félben hagyta.

Most 36 hetes vagyok és semmiféle segítségünk nincs. Azóta már elég élhető a ház, de mivel nemrég festettek jó ideje csak takarítok egész nap. Az erőm egyre kevesebb, úgy érzem már nincs sok hátra. A babaszoba sincs kész (késnek a bútorok) és egyre idegesebb vagyok.

Értető, hogy mérges vagyok a szüleimre? Elvárható lenne több segítség? (akár lelki is). Ha arra gondolok, hogy majd jönnek a picit meglátogatni, már előre felfordul a gyomrom.