Miért vágnak bele a gyereknevelésbe az emberek 0 nevelési tudással?

Azért, mert Madách víziója (lásd Falanszter) még nem valósult meg. Az átlag ember gyereket akar, mert azt úgy köll. Üres volna az élete nélküle. Átdobja a kölykeire azt a lelki szemetet, amit kapott, hozzáteszi a magét, az iskola még a maradékot is tönkreteszi, aztán ott a nagy csodálkozás, hogy van egy rakás sérült és életképtelen utód.

Ezt előre megmondani csak azoknak lehet, akiknél nagy a valószínűsége a genetikai selejt megjelenésének - és itt értsd jól a selejtet: pl. súlyos génhiba. Egyébként azok sem szoktak a jó szóra hallgatni (tiszt. a kiv.-nek), hanem mennek az állam nyakára koldulni, mert hát itt a szegény kölök és ők milyen szerencsétlenek ...

"Mindenki tud gyereket nevelni, csak az nem akinek van"

Elmondom neked, hogy én is menekültem a szüleimtől amikor 18 éves lettem. Nagyon különbözőek voltunk anyámmal, nehezen tudtuk elviselni egymást, rémálom volt együtt élni vele. Ha akkor ismertél volna minket, akkor szerinted anyámék kudarcot vallottak volna gyermeknevelés terén, és én egy lelkisérült gyerek voltam anno. Ő nem bízott bennem, én nem bíztam benne, soha semmit nem mondtam el neki, a beszélgetés kimerült abbsn, hogy ő utasítgatott, én meg megcsináltam amit kellett.

Pedig ez egyáltalán nem így volt. Mióta elköltöztem, férjhez mentem, lett egy gyerekem, annyira jó a kapcsolatom anyámmal, hogy azt kívánom énis ilyen jó anya legyek, mint ő volt. Legjobb barátnők vagyunk, bármi rossz, vagy jó történik őt hívom, azonnal, kérdés nélkül. De ehhez az kellett, hogy elköltözzek, és legalább olyan messze legyek, hogy papucsba ne tudjon átjönni. Ez sajnos ilyen. Vannak olyan emberek akik nem tudnak egymással együtt élni, és sokkal jobb valakit távolról szeretni, mint közelről gyűlölni.

Ettől függetlenül még nem lettem volna sikeresebb, lelkileg egészségesebb felnőtt, ha gyerek otthonban töltöm a gyermekéveimet. És azzal sem jártam volna jobban, ha anyámék nem vállalnak gyereket és még sem születek.