Hogyan lehet ilyen gyerekeket nevelni?

"Szerintem pont attól lesz valaki rossz szülő, ha ezt a felelősséget átpasszolja a nagyobb gyereknek."

Nincs olyan, hogy "rossz" szülő. Csak olyan van, hogy még nincs még felnőve a feladatához. (Van olyan, aki élete végéig sem nő fel...)

Nem úgy születik az ember, kész tudással... milyen legyen kisgyereknek, milyen kamasz legyen, milyen felnőtt, milyen szülő, majd nagyszülő legyen. Ezt a "tudást" vagy megkapja a környezetétől, vagy megszerzi magának (sokszor keserves kínok közepette), vagy nem. Ennyi.

Tisztelt Válaszolók! A Kérdező nem vár el semmit! Csak kérdezett valamit. Azt kérdezte:

"Ez mind nevelés kérdése?" - Az én válaszom:

Nagyjából igen. A kisebbik része az, amit hoz magával... (Mondjuk úgy: beörökölt)

Ez persze ellent mond annak, aki a "kezdő csomagra" fekteti a hangsúlyt. De hát ez meg az Ő véleménye.

"Mindenki más és más, de vajon mitől függhetnek ezek a dolgok!?" - Mint említettem, véleményem szerint a nevelőktől és persze a közvetlen környezettől, amiben él a család. Mert például hiába is akarná a zene iránti fogékonysággal megáldott kisgyereket zongora-művésznek "nevelni" a szülő, ha egyszer mondjuk egy háború sújtotta övezetben laknak, élnek és naponta többször kell óvóhelyre futniuk, mint étkezniük. Ez evidens.

A nevelés valójában az, ahogyan mintát mutatnak életvitelükkel a szülők (nevelők) a gyermekek számára. És nem annyira a szavakban történő nevelés, amelyeket vagy elhisz, elfogad a gyermek, vagy nem. A kisgyerek hamar rájön arra, hogy mondani bármit lehet. És arra is, hogy az attól még nem válik valósággá.

Kedves Kérdező!

"De ha az, akkor a legtöbben rosszul nevelik a gyerekeket?" -

Nem mondanám, hogy a legtöbben, de sokan, az biztos. Túl sokan. Hogy miért is? Mert túl magabiztosak a dolgukban. Fel sem merül bennük a kétely, hogy lehetne másként is, jobban is csinálni. Márpedig kételkedni, szkeptikusnak lenni hasznos dolog. Nem elhinni semmit azonnal, amit belénk sulykoltak, nem elhinni 100%-ban az épp fönnálló státusz megdönthetetlenségét, a saját képességeinket végsőnek. Ez önhittség kérdése. Olyan ez, mint amikor egy eszme, egy vallás, hitvallás, egy ~izmus egyeduralmát, tökéletességét hisszük el. Hogy az a végleges és annál nem létezhet jobb. Ilyen maga a nevelés is. Az sem, annak módja, technikája sem végleges, fix bármely gyermek élete, növekedése során. Ráadásul a gyerek is változik (ráadásul különbözőek is, ha többen vannak), tehát a nevelésnek is változnia kell. Egyénre, sőt... egyéniségre (testre) szabottnak kellene lennie. Nem könnyű feladat. Sőt legtöbb szülőnek nagyon komoly kihívás. De csakis gyakorlás által működhet. Ezért mondom azt: Minden szülő gyakorló anya és apa. Magam is az voltam. Gyakorlás által csiszolódik minden. Sok gyakorlás által. Gyermek is, szülő is egyformán. De ebben az esetben a szülő felelőssége, nem a gyermeké, nem az őseinké és nem is a környezeté, az ~izmusé.

Amit írsz, hogy

"...Ez olyan ritka. Legalábbis az én környezetemben." - Lehet. De az is lehet, hogy túlságosan is erre fókuszálsz. Figyelj csak meg minél több családot, gyerekeket, szülőket, ha teheted. (Játszóterek kiválóan alkalmasak erre) Minden előzetes percepció nélkül. Mintha csak egy madár lennél egy faágon, ott ülsz és figyelsz. Mást ne tegyél. Ne gondolkozz azon, amit látsz. Csak figyeld meg és tedd el magadban. Ez pont elég egyenlőre.

Az ERŐ legyen Veled!

5-en nőttünk fel. Szinte soha nem veszekedtünk. Csak amikor már idősebbek lettünk, de akkor csak olyanokon, hogy ki mosogasson például.

7 éves koromban a 9 éves nővérem tanította meg a nevem leírni, együtt mentünk kézenfogva iskolába.

Amikor még ovis voltam, akkor elé mentem az utcában és a táskáját én hoztam haza.

Vagy az utcában szaladgáltunk szuperhősöset.

Szegényebbek is voltunk.

Megtanultunk osztozkodni. Ami jó volt, mert így az "eldugott" szelet csokiból megkínáljuk egymást. Iskolában pár száz forintot odapasszoltuk egymásnak(általánosban, gimnáziumban). Vittünk haza valami édességet a másiknak.

Mindig együtt játszottunk az utcabelikkel.

Tanácsokat is kaptam(legkisebb vagyok). Rengeteget!

Minket neveltek rá, de alapjából véve is érthető volt, hogy ne veszekedjünk egymással, osztozkodjunk, és segítsünk a másiknak.