Miért gondolok egyre többet a gyerekvállalásra?

Egész gyerekkoromban bennem volt a dac, hogy márpedig nekem nem lesz gyerekem. Nem fogom elrontani egy ember elétetét ahogy az anyám elrontotta az enyémet. (Tudni kell, hogy anyám nevelése miatt rengeteg hibát érzek a mentális egészségemben a mai napig. Gyakran vert, néha szíjjal is, sokszor úgy féltem tőle, hogy bevizeltem mikor hallottam hogy jön. A bátyámmal egész napra egyedül hagyott minket két almával mert a kaját magával vitte, hogy spóroljon. Rengeteg ilyen dolga volt amik bélyeget nyomtak a gyerekkoromra)

A lényeg az, hogy a pároal lassan két éve vagyok együtt (4 hónapja együtt is élünk) és nyilván két éves kapcsolatba nem fogok szülni, pláne 19 évesen, de gyakran eszembe jut, hogy milyen szülők lennénk.

Félek gyereket vállalni mert félek ezektől a régi sebektől, hogy valami kárt okoznának, de akárhányszor a páromra nézek, és látom milyen gondoskodó mindig az jut eszembe, hogy milyen apa lenne. Két év alatt egyszer nem volt hogy megsértettük volna egymást szánt szándékkal, vagy veszekedtünk volna. Nem tudom csak a párom miatt érzem ezt a gyerekvállalás dolgot, vagy ez puszta biológia. Azt sem tudom ennyi idősen normális-e.