Milyen érzés magányosan, a családtól távol szülni?
Az első babát a rokonok közelében szültem, az én szüleim is és a férjem szülei is rengeteget segítettek. Kitakarítottak mire hazajöttünk, megfőztek 3 napra, és az elsó hétben szinte semmi dolgom nem volt, csak a babát ellátni.
Terhes vagyok a másodikkal, és közben kiköltöztünk külföldre, természetesen fognak jönni meglátogatni a picit, de biztos, hogy nem azonnal szállnak gépre mikor meghallják, hogy szülök,így az első hetekben egyedül leszek a babával.
Akik hasonló körülmények között szültek, nem volt semmi segítségüket, elmesélnék hogyan teltek az első hetek? Segítséget fizettetek, kaját rendeletek? Ki takarított ki, mire hazajöttetek a kórházból? Minden infó érdekelne.
első, szülés után 4 nappal te felmostál meg porszívóztál? Na ne már! Én két hét után majdnem elájultam az utcán az első vásárláskor.
Kérdező, fagyassz le sok kaját, de rendelni is nyugodtan lehet, mért ne, szerezd be az eltartható élelmiszereket és tisztítószereket előre, és ne ess kétségbe, ha nem lehet majd a padlóról enni, nem dől össze a világ. A gyerek érdekében fontos, hogy csak annyit dolgozz, amennyi kényelmes. És a férjed is álljon csatasorba legalább hétvégén.
Az elsönek igencsak igaza van, szülés után nem kell az egesz rokonságona ott ugrálni és "segíteni", erre képes az is, aki szült.
"első, szülés után 4 nappal te felmostál meg porszívóztál? Na ne már! Én két hét után majdnem elájultam az utcán az első vásárláskor."
Én az elsö hétben nem mostan fel, meg nem porszívóztam, de csak azért nem, mert a férjem, a gyerek APJA nem engedte (ugyanis neki éppen annyira gyereke, mint nekem és böven elvárható, hogy Ö legyen az, aki könnyít az otthoni teendök elvégzésében).
Emellett ha te két hét múlva "majdnem elájultál" eyg bevásárlás miatt, az CSAK AZÉRT volt, mert ebben a két hétben nem csináltál semmit és elszoktál a mozgástól.
Én az elsö két szülés után is elláttam a háztartást, a férjem kismértékü segítségével. A harmadik szülésem (külföldön) sürgösségi császár volt, mert ikreink lettek, amikor hazakerültünk a kórházból, akkor is a babák gondotzása mellett a másik kettöt is vittem óvódába illetve iskolába (a picik kocsiban jöttek velünk), a nagyoknak a megszokott rend szerint föztem, ennek ellenére nem volt semmi bajom.
Szóval kis szervezéssel, meg az apukával simán megoldható. Szülés után természetesen nem kell nagy lakomákat fözni, meg naponta nagytakarítást tartani.
Külön takarítani nem kellett, MIRE hazajöttünk, elötte is rendben volt a ház, csak a szokásos felmosás, porszívózás, portörlés volt, amit meg kellett csinálni, arra meg a párom is képes.
Majd meglátod h h érzed magad.
Én olyan boldog voltam h végre otthon vagyunk ( utálom a kórházat) h teljesen túl voltam pörögve.
A férjem frissen kitakarított. Reggel felporszívózott, felmosott stb. Eljött értünk a khba.
Délelőtt kiengedtek, hazaértünk rendeltünk kaját.
A picúr elaludt, én elmosogattam, kicsit pihiztem. Aztán ment minden úgy mint eddig.
A férjem is kivette a rlszét a házimunkából, de ez a lányunk születése előtt is így volt.
Volt h kicsit jobban ment a házimunka, volt h kevésbé.
Császáros voltam, de nem okozott gondot a napi rutin.
Mit kell takarítani mire hazajövök.
Tisztaság volt itthon, a babának minden összekészítve.
Alap dolgok mindig vannak itthon.
A kaját két hónapig rendeltem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!