Bölcsi miatti depresszió?
Most kezdte a harmadik hetet a gyerekem a bölcsiben, másfél éves.
Mióta elkezdte, annyira rosszul érzem magam, nem tudok enni egész nap, váratlan helyzetekben elsírom magam, volt hogy az utcán. Sír amikor otthagyom, az első egy hétben nem sírt egyáltalán. A gondozónők hol azt mondják hogy nagyon sokat sír hol azt hogy egyáltalán nem sír, attól függ, melyiket kérdezem. Éjszaka előfordul hogy óránként felébred ordítva, mint aki rosszat álmodott. Bűntudatom van, és sajnálom a gyereket, tudom hogy előbb utóbb muszáj lenne beadni, de nem tudom, mennyire normális hogy ennyire rosszul érzem magam. Nem igazán tudok semmire koncentrálni, fogytam egy csomót, tartósan rossz érzésem van. Amikor érte megyek akkor be van lassulva, csak néz maga elé, aztán bealszik 2 óra hosszára, pedig amúgy egy órát sem aludt nappal korábban. (délig van ott még csak)
Egyedül vagyok ezzel hogy ennyire gyenge vagyok, vagy más is így érez ilyen hosszan?
14-es vagyok
Úgy érted, hogy a gondozónők próbálkoznak egy módszerrel, aztán ha nem sikerült hagyják órákig kínlódni?
Azért ez egy olyan dolog, amit nyugodtan megkérdezhetsz tőlük, hogy miért nem próbálkoznak mással is? Ha süket fülekre találsz, akkor lehet, hogy érdemes volna megkérdezni a vezetőt is, hogy ez a bevett szokás? A kisgyerek érdeke nem igazán ezt diktálja, sőt.. :(
ne haragudj, de ezen már én is mosolygok. :)
a saját szavaiddal mondod/írod le, hogy mi van, egyértelmű, nem?
csak most benne vagy a történetben, nem látsz tisztán.
mi a gyerek érdeke?
fogalmazd meg! tégy úgy, ahogyan neki jó!
nincs másik hely a környéken?
nem is mosolygok, inkább már háborgok!
mi az, hogy máshol is lehet, hogy ez van?
nehogy már ez legyen az alap!
hogy le..ják a gyereket!
ha ezt tapasztalnám, és egy kicsit is rossz érzésem lenne, kivenném.
még a melóig van időd keresni másik helyet szerintem és beszoktatni is.
ha nem akarod kivenni, kérj másik csoportot!
én kérnék, pedig én is be lennék tojva, hogy mi van ekkor meg akkor.
(utolsó)
és nem vagy gyenge! kicsit szedd össze magad, gondold át, és dönts!
"Úgy érted, hogy a gondozónők próbálkoznak egy módszerrel, aztán ha nem sikerült hagyják órákig kínlódni? " --> Igen úgy, és ezt meg is mondták nekem. De amikor még ott voltam első két nap, akkor volt egy kisfiú, ő akkor volt ott egy hónapja, egész nap sírt, nem hangosan, hanem folytak a könnyei és ismételgette hogy anya, apa, anya, apa, és hozzá se szólt egyik gondozó sem. De végig, egész nap. És minden reggel mikor megyünk látom, hogy ugyanezt csinálja szegény. De érdekes módon a többi gyerek nem. Igazából hogy az én gyerekem mit csinál, azt is véletlenül tudtam meg az egyiküktől, mert a 4 gondozóból aki a 2 csoporttal felváltva van, 3 azt mondta hogy jól elvan miután elmegyek, meg csak ebédkor sír mikor értejövök, aztán az egyik egyszer mondta hogy egész nap sír, mindig...Azt hogy nem eszik azt elmondták az elejétől. Utána próbáltam velük beszélni hogy legyenek őszinték mert nekem ezt tudni kell, hogy érzi a gyerek magát, de akkor is azt mondták hogy ó nem vészes, csak reggel 8tól sír, mikor otthagyom, utána 10 órainál, utána ebédnél. Ha csak fél órát sír mindegyiknél...Meg a köztes időben ki tudja. Korábban csak akkor sírt mikor bevittem a csoportszobába és otthagytam de már a kapunál is sír most.
Van rengeteg másik hely a környéken amúgy, de mindenhová félév meg egy év a várólista, de feliratkozok holnap egy pár helyre, hátha. De mikor választottuk ezt a bölcsit, akkor mindenhol azt mondták máshol hogy jövő szeptembertől lehetne..
azért ha rengeteg a lehetőség, akkor nincs veszve semmi.
lehet szerencséd.
nálunk azért nincs akkora választék.
lehet, hogy te most kifogtad.
nekem akkor is furcsa, hogy nem foglalkoznak vele, és hagyják kínlódni.
egy biztos:
ha már most kivagy, akkor ha elkezdesz dolgozni, még rosszabb lesz.
kőbe van vésve a januári kezdés?
én magamból indulok ki:
ha én nem lennék nyugodt, hogy a gyerekem olyan gondozónők kezei között van akik figyelnek rá, és törődnek vele, nem tudnék nyugodtan dolgozni.
két eset lehetséges:
vagy próbálkoztok még tovább, és bent hagyod, vagy kiveszed most, kerestek egy másik bölcsődét, vártok és vagy lesz hely, vagy nem, lutri.
a munkáltatódnak pedig elmondod, mi a szitu. vagy megérti, vagy nem. :)
más megoldást most nem tudok. én ezt tenném.
megértelek teljesen, átérzem a helyzeted, remélem jól döntesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!