Rossz anya vagyok, ha bölcsibe adnám,holott én itthon vagyok?

Mivel úgy is kapsz majd elég buksisimit, én leírom őszintén: igen.

A bölcsi szükséges rossz.

Most szoktatom be a bölcsibe a gyereket és az alapján amit látok, ezerszer jobb dolga lenne még itthon, pedig nem valami horror helyre viszem, de egyszerűen kevés lesz neki ennyi, amit a bölcsi nyújt.

Biztonsági okokból nincsenek olyan játékok, mint amivel itthon játszik és nem extrára gondolok, csak 3+-os puzzle-re, apró gyöngyre, pötyire, leporellonál komolyabb könyvre...

Gyurma, festés, ragasztás csak kb. havi egyszer van mutatóba, mert a többség túl pici és nem tudják megoldani.

ÉN azért adom bölcsibe, mert muszáj. Szerettem volna kis korkülönbséget a gyerekeim között de a munkaviszonyom megszűnt így a második babára nem kapok semmilyen pénzbeli ellátást hacsak nem dolgozok legalább másfél évet.

A szívem szakad meg már most, sírok ahányszor rágondolok, hogy 2 évesen bölcsibe kell adnom, hogy napi 8órát nem velem lesz. El se tudom képzelni, hogy kibírjam nélküle a napot. (Még egy éves sincs)

Így az én véleményem szerint igen, rossz anya az ilyen. Csak azért beadni, hogy ne neked kelljen rá vigyázni..

Én nem írnék igen-nem minősítést, inkább szempontokat írnék le.

A bölcsőde alapvetően azért van, hogy az anya dolgozni tudjon, ha akar ill. rá van szorulva.

Igen ám, de a tanulás (pl. nappali tagozaton végezni egy egyetemet vagy akár csak egy OKJ-képzést) az elfoglaltság tekintetében a munkához hasonlítható.

Ha tehát neked célod van ezzel, amit tanulsz (nem csak hobbi), és alapvetően lefedi a hétköznap délelőttjeidet, akkor ez rendben van. Ha csak egy nyelvtanfolyamra jársz (vagy ehhez mérhető elfoglaltságot jelentő képzésre), akkor nincs rendben.

Ez eddig az én magánvéleményem volt.

Ettől függetlenül nyilván senki nem fog börtönbe csukni érte, és ha férjed sem kifogásolja, akár azt is mondhatod, hogy másnak ehhez semmi köze. Végül is sok baba nő fel így, és a gyerek szempontjából tényleg mindegy, hogy az anya kényszerhelyzetben döntött így, vagy csupán kényelmi szempontból.

Szerintem a gyerekedtől függ. Ő mennyire igènyli a tàrsasàgot? A környezetünkben van olyan 2 èves, aki igènyli, hogy gyerekek közt legyen, oldott, extrovertàlt.

Az enyèmnek biztos törèst okozott volna.

Szerintem 2 évesen már igénylik a társaságot, bár gyerektől is függ persze, az enyémek szerették. (Másfél évesen még abszolút korai lett volna, de két éves korukra megértek rá.) Gondolom, ha magánbölcsi, akkor meg nem egész napra, 8-10 órára, adod be. Én nem látok ebben akkora tragédiát a gyerek szempontjából.

Viszont, mint előttem írták, ha abba fásultál bele, hogy egyedül vagy otthon, és azért adod be, hogy egyedül légy otthon, az elég csapda. Bár tanulni abszolút jó dolog. De akkor olyasmit válassz, aminél valakikkel legalább online tanulsz, mert az önszorgalom "depressziósan" senkit nem jellemez és szét fogsz csúszni és ugyanúgy magányos leszel.

Én dolgoztam, de itthonról, azért lettek bölcsisek az enyémek, mert párhuzamosan őrület volt, de a munkám tele volt sürgős határidőkkel meg sok telefonnal, na meg kreativitással. Úgyhogy nagyon élveztem, hogy egyszerre végre egy dologra koncentrálok, mindennek lett külön ideje, és délután meg alig vártam, hogy újra gyerekezzek, így a gyerekekkel is minőségibb időt tudtam tölteni.

Én sem értem, hogy fásultál bele. Az a 2-3 év nagyon gyorsan eltelik és rajtad áll hogyan töltitek. Ha igényed van rá, mozduljatok ki sokat, mutasd meg neki a világot..

Nem muszaj otthon megvárni míg kivirágzol.

Ha nem megélhetés kérdése, hanem az én kényelmi szempontom, nem adnám be. 1 év múlva minden nap nélküle leszel 8 órát. Én kihasználnám az időt vele, ez az az idő ami csak a családé.. Utána ovi, suli stb, ez már nem jön vissza soha.

Rossz anya nem leszel ettől, de számomra érthetetlen.