Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Bölcsődék » Önzőség azért beadni a gyereke...

Önzőség azért beadni a gyereket bölcsibe, hogy a másodikkal is tudjak úgy foglalkozni pici korában, mint az elsővel?

Figyelt kérdés

Elméleti kérdés, de ezen agyalok már napok óta. 3 hónapos a kislányom, mindig is az volt a terv, hogy egy éves korában visszamegyek dolgozni és akkor bölcsibe íratjuk. Viszont annyira megtetszett a babázás, a terhesség, hogy nem biztos, hogy várnék még másfél-két évet (direkt) a második gyerekre, és mivel amúgy is kis korkülönbséget szeretnénk, ezért pár hónap múlva belevágunk a próbálkozásba megint. Magánbölcsibe úgy tudom, beírathatom úgy is, hogy nem dolgozom, önzőség lenne azért elvinni, hogy a majdani kistestvérének is napközben meg tudjam adni azt a figyelmet és odaadást, amit most a lányom kap? Igazából olyan bűntudatom van még a gondolattól is, hogy amíg egy újszülöttel foglalkozom, addig a kislányom kevesebbet kap belőlem, szóval már csak ezért is jobban érezném magam, ha ő addig teljesen máshol lenne, élményeket szerezne, fejlődne, stb, és nem azt nézné, hogy mással foglalkozom mellette/helyette(?). Illetve a második gyereknek is szeretném a lehető legtöbbet megadni, ahogyan a lányomnak is igyekszem.


Ez így önzőség?


2020. okt. 28. 09:22
1 2 3 4 5 6
 11/52 anonim ***** válasza:
72%
Igen, az.
2020. okt. 28. 10:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/52 anonim ***** válasza:
80%
Simán tudsz mindkettővel foglalkozni és ha kicsi a korkulonbseg akkor nagyon hamar összenőnek.
2020. okt. 28. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/52 anonim ***** válasza:
84%

Nézd ez egyértelműen csak arról szól hogy te akarsz zavartalanul babazni, nem pedig arról hogy megadd "ugyanazt a figyelmet" egy éves koráig.

Mert különben egyből feltennel egy újabb kérdést: hogy adhatnam meg a nagyobbnak a megfelelő figyelmet miután megszületett a testvére.

Ha mindkettővel az "egygyerekes szülőt " akarod átélni, akkor szerintem ne kis korkülönbségben gondolkozz!

2020. okt. 28. 11:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/52 anonim ***** válasza:
42%
Nem, nem az.
2020. okt. 28. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/52 anonim ***** válasza:
44%

CSAK ez miatt nem adnám be.

Igazából ahol 2 gyerek van, ott soha nem lesz egyiknek sem olyan mintha egyke lenne, sem a nagyobbnak sem a kisebbnek, de ennek mondjuk megvannak az előnyei is. Esetleg ahogy előttem írták gondolkozz nagyobb korkülönbségben, és akkor nagyon piciként mind a két gyerek megkapja azt a "kiemelt" figyelmet.

2020. okt. 28. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/52 anonim ***** válasza:
61%

Egy baba mellett simán lehet a nagyobbra figyelni. Eszik, alszik... Szoptatás közben lehet mesét olvasni stb.

Nem értem mi a probléma. Mindig fél előre az ember, valójában meg nem is akkora problema.

2020. okt. 28. 11:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/52 anonim ***** válasza:
72%
A nagyra elvesztenéd a gyedet nem baj? (Magánbölcsinél is)
2020. okt. 28. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/52 anonim ***** válasza:
77%

Amúgy nem értem ezt se. Nem teheted meg, hogy otthon maradj lébecolni ugye ezt hangoztattad, de a nagyobb gyerek gyedéről lemondasz és pluszba magán bölcsibe iratod ami azért nem olyan kis pénz. Ugyanúgy nem mész vissza dolgozni, mert otthon leszel a kicsivel. Tehát most se állsz jól. De most mínusz egy gyed plusz sok kiadás bölcsire. Elég logikátlan ez így.

Nekem az jön le, hogy

1 elég gáz hogy neked a gyerekeddel töltött idő lébecolás.

2 igazából csak nem akarsz foglalkozni a naggyal már, mert az már megterhelő, hogy 2 gyerekkel egyszerre legyél, így különböző kifogásokkal beadod a bölcsibe inkább.

2020. okt. 28. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/52 anonim ***** válasza:
82%
Hát nekem baromi visszatetsző, amikor valaki kis korkülönbséggel vállal tesót, de amint megvan a kicsi, a nagyot passzolja is bölcsibe. Mintha csak a babázás lenne a lényeg, ez már megtanult járni, jöhet a következő... Ha sok a két pici egyszerre, lehet nagyobb a korkülönbség, nem kötelező sorozatszülni, ha aztán nem bírsz el velük egyszerre.
2020. okt. 28. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/52 anonim ***** válasza:
79%

Igen nekem is lelombozo ilyet látni amit 19 ír.

Mintha az első félévben igényelne a legnagyobb figyelmet a gyerek, pedig szerintem kisgyerekkorban sokkal jobban kellenénk nekik. csakhat ugye akkor már jóval fárasztóbb mint egy fél napot szundikalo csecsemő...

2020. okt. 28. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!