Önzőség azért beadni a gyereket bölcsibe, hogy a másodikkal is tudjak úgy foglalkozni pici korában, mint az elsővel?

Elméleti kérdés, de ezen agyalok már napok óta. 3 hónapos a kislányom, mindig is az volt a terv, hogy egy éves korában visszamegyek dolgozni és akkor bölcsibe íratjuk. Viszont annyira megtetszett a babázás, a terhesség, hogy nem biztos, hogy várnék még másfél-két évet (direkt) a második gyerekre, és mivel amúgy is kis korkülönbséget szeretnénk, ezért pár hónap múlva belevágunk a próbálkozásba megint. Magánbölcsibe úgy tudom, beírathatom úgy is, hogy nem dolgozom, önzőség lenne azért elvinni, hogy a majdani kistestvérének is napközben meg tudjam adni azt a figyelmet és odaadást, amit most a lányom kap? Igazából olyan bűntudatom van még a gondolattól is, hogy amíg egy újszülöttel foglalkozom, addig a kislányom kevesebbet kap belőlem, szóval már csak ezért is jobban érezném magam, ha ő addig teljesen máshol lenne, élményeket szerezne, fejlődne, stb, és nem azt nézné, hogy mással foglalkozom mellette/helyette(?). Illetve a második gyereknek is szeretném a lehető legtöbbet megadni, ahogyan a lányomnak is igyekszem.

Ez így önzőség?