Anyukàk ti hogy viseltétek a babàtok oltàsàt?

Tudtam, hogy nekem pont nyugalmat kell sugároznom felé! Ezért simogattam, beszéltem hozzá és próbáltam mihamarabb megnyugtatni.

Tudom hogy nehéz, de rengeteg eset lesz még amikor ő sírni fog, mert fáj valamije, de te nem sirhatsz vele mert pont tőled várja a nyugalmat és a biztonságot!

Két gyermekem közül az elsővel (a kisfiammal) nekem is ugyanilyen érzéseim voltak. Ha már csak arra gondoltam, hogy azt a selymes, puha combocskát megszúrja a gyerekorvos, sírhatnékom támadt. Szabályosan úgy éreztem, hogy képtelen vagyok elviselni a tudatot, hogy fájdalmat fognak okozni Neki, pedig az eszemmel tudtam, hogy egy pillanat az egésze, az Ő érdeke az oltás, stb., mindennel tisztában voltam, ráadásul elég kemény csaj vagyok, a saját fájdalomküszöbön nagyon magasan van, de a gyerekemmel kapcsolatban már a gondolat is elborzasztott.

Aztán szépen lassan belejöttünk. A második gyermekemnél (a kislányomnál) már kicsit edzettebb voltam, de Nála is az első 1-2 oltásnál elszörnyedtem, ha arra gondoltam, hogy azt a pihe-puha bababőrt megszúrják.

Most már 5 és 3 évesek, nyilván kicsit megedződtem, viszont ha eszembe jut, hogy kilátásba helyezték a fiam orrmandulaműtétjét vagy a kislányom komolyabb szemkivizsgálását, menekülni tudnék.

Az az érzésem, hogy ennél edzettebb már nem leszek, én az a típusú anya vagyok, aki szinte fizikai fájdalmat érez, ha a gyerekének fáj valami. Azért mindig erős tudok maradni a gyerekeim előtt.

A kislányom 4 hónapos volt, könnycsatorna-tisztításon voltunk. Engem kiküldtek. Ő szegénykém bent üvöltött, én pedig kint zokogtam. De pár perc alatt el is felejtette, nekem nagyobb trauma volt.

Ami még félelmem, az a száj- és fogsérülés. Szinte rettegek attól, ha a gyerekeim motoroznak, és a tipikus fogkitörős, szájfelszakadós balesetek jutnak az eszembe.

Tudom, kattant vagyok. De előttük mindig nagyon erős.

2 hós oltásnál úgy sírta fiam, hogy elfelejtett levegőt venni... A nővér rázogatta, az orvos tojt rá.

Úgyhogy ott döntöttem el, hogy másik orvoshoz megyünk...

Milyen jól tettük. Már 5 éves, nemrég adattam be neki a bárányhimlő ellenit. Nagyon jól viselte. Én sosem nézek oda, magam sem bírom az injekciót, de meg nem viselt.

Könnyen, mert nem nagyon zavarja. Legutóbb (6 hó) már odáig jutottunk, hogy a tű beszúrásánál még vigyorgott, amikor belenyomták kicsit nyűglődött, de ahogy felvettem, vigyorgott megint az orvosra.

Már az első oltásoknál is hamar meg lehetett nyugtatni. Nagyon sajnáltam őt, de végig nyugodt maradtam, mert neki is erre volt szüksége. Nagyon érzékenyek arra, ha anyával valami gond van.