Nem! Ebben ahogy látod is, ül a gyerek!
Amíg nem ül magától, addig nem szabad ültetni, mert tönkreteszi a gerincét!
a Kenguruk onnantól használhatóak, hogy a gyerek önállóan tartja a nyakát, kb. 5-6 hónapos korban én már hordoztam benne ideig óráig a babám.
De ha rám hallgatsz, felejtsd el a hordozókat és vegyél egy babakocsit, mert ha a babád 5-6 hónapos lesz, már nézelődni szeretne majd, és nem pedig a hátadhoz préselődni.
nekem az ortopédus azt mondta, hogy azt nem kell megvárni míg ülni tud, bele lehet tenni és semmivel sem egészségtelenebb, mint a többi hordozó...de ő összességében nem javasolta a hordozást, későbbi helytelen nyak/fejtartás miatt, és külön rákérdeztem, hogy ez vonatkozik e a mei tai és társaira is e. A válasza az volt hogy igen, mindenre vonatkozik, amiben a gyermek nem tudja szabadon forgatni a fejét.
Igaz, én ezáltal nem is hordozok, de vannak hordozós barátnőim, háton, mei taiban, ki miben, hát tényleg borzasztóan néz ki a gyerek ezekben a hordozókban. Ha alkalmi jelleggel csak be szeretnél vele menni a közértbe vagy ilyesmi, arra szerintem a kenguru is jó.
ilyen van a barátnőmnek, 1 éves a gyereke, kb. fél éve hordozza benne:
és nem ijesztegetésből vagy lebeszélésből, de a gyerekének már most kb. 30 fokban hátra áll a feje, mintha folyamatosan felfele nézne.
Lehet hogy ő kötötte rosszul, és azért alakult ki nála a fejtartás, nem mondom hogy minden hordozó ilyen, de nekem egy életre elvette a kedvem tőle, az biztos. Ráadásul van olyan ismerősöm aki 2 évesét még hordozza, mert nem hajlandó sem sétálni, sem babakocsiba ülni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!