Babalátogatóba én hívjam az embereket, vagy ők keressenek? Hogy szokás?
Nemsokára szülök, és néhány emberrel már szóba került, hogy majd jönnek babalátogatóba, ha itt az ideje. Néhány embernél persze teljesen természetesnek veszi mindenki, hogy jönnek (közelebbi rokonok, közeli barátok, akik amúgy is járnak hozzánk), viszont vannak olyan ismerősök, akiket én szívesen látnék, viszont annyira nem szoros baráti kapcsolat és még nem is jártak nálunk.
Konkrétan pár kolléganőmről van szó, akikkel jó a kapcsolatom, sokat beszélgettünk a melóban, személyes dolgokról is, és mióta itthon vagyok (2 hónapja), sokat írnak, érdeklődnek, szurkolnak hogy minden rendben legyen.
Őket szívesen látnám babalátogatóba, de nem tudom, tolakodás-e, ha én hívom meg őket. Viszont maguktól bejelentkezni meg lehet hogy ők éreznék tolakodásnak, mert ugye kollégák vagyunk, nem közeli jóbarátok, nem is jártunk még egymásnál, munkán kívül néha volt egy-egy közös program (kávézás, sütizés). Viszont tényleg olyan aranyosak, írnak mindig, és szívesen találkoznék velük és vendégül látnám őket. Azt is rendszeresen írják, hogy feltétlenül küldjek majd képeket a babáról, stb.
Egyik barátnőmtől azt hallottam, hogy babalátogatóba nem illik meghívni senkit, mert az olyan, mintha elvárnám, hogy hozzanak ajándékot és csak az ajándék miatt hívnám őket... aki akar, az úgyis megkérdezi és eljön.
Hát nem tudom, nekem eszembe se jutna, hogy az ajándék miatt hívjak meg valakit, és szerintem fel sem tűnne, ha valaki eljönne látogatóba, de nem hozna semmit. Tényleg nem illik?
Viszont a kolléganőim meg lehet hogy maguktól nem kérdeznék meg, mert ők éreznék ezt túlzott tolakodásnak "meghívatni magukat", még ha szívesen is jönnének - kinézem belőlük. :)
Hasonló a helyzet még pár ismerőssel is.
Nálatok hogy volt? Volt olyan, akit ti hívtatok meg, vagy mindenki magától jelentkezett be, hogy szívesen jönne látogatóba?
Nema gyereknek anyja sem erti a szavat.
Te hivj akit akarsz.
Szerintem meg jöjjön, aki jönni akar.
Milyen már,hogy én kérek meg valakit, hogy gyere nézd már meg a gyereket..
Ha kíváncsi rá jön, nem? :)
Én januárban szültem, persze család jött korán, meg a 2 legjobb barátnőm meg egy kolleganőm is volt már. Van aki szülés óta írkálja, hogy majd jön, de azóta se semmi.. Nem erőszak, akit érdekel a pici jönni fog.
Aki szívesen elmegy nem fog félni megkérdezni hidd el! Nekem is jött kolleganőm, és ehét végén is jön 2, ők írtak maguktól.
Köszönöm mindenkinek a választ. :)
3-as válaszoló: "Ha kíváncsi rá jön, nem? :)"
Lehet hogy túlságosan magamból indulok ki, és bevallom, én nem vagyok a legtehetségesebb a barátkozásban és az emberi kapcsolatokban. :D Én pl. nem venném alapnak, hogy "csak úgy" bejelentkezek egy kolléganőmhöz, akinél még soha nem jártam, és főleg csak munkahelyen beszélgettünk, azóta meg neten. Elvégre az ember a saját lakásába elvileg meghívja a másikat, nem a másik mondja, hogy "elmennék hozzátok".
Mivel mindig írogatja ez a 2-3 kolléganőm, hogy majd küldjek képeket, meg hogy izgulnak és szurkolnak, ebből gondoltam, hogy talán szívesen megnéznék majd a babát. Természetesen nem rájuk erőltetni akarom. :)
Meg a babától függetlenül is szívesen találkoznék majd velük, de az első hónapokban ugye mindenképpen velem lenne a baba is, úgy a legegyszerűbb, ha eljönnek látogatóba.
Egyszerű, írd meg nekik, hogy ha szeretnék megnézni a babát ekkor és ekkor szívesen látod őket.
Ez szerintem nem tolakodó, de mégis tudatod velük, hogy nem zavarnak.
Én kiírtam facebookra, hogy a 6. Hét után mindenkit szívesen látok aki szeretné megnézni a babát, hiszen nem volt olyan ismerősöm akit nem látok szívesen, de mégsem egyesével irogattam rájuk tolakodva, hogy gyere már megnézni a gyerekem. A 6. Hét előtt csak a szűk családnak szóltunk telefonon, hogy jöhetnek nyugodtan.
6-os, köszönöm, ez jó ötlet! :)
Igen, szerintem ha legközelebb érdeklődnek, megírom, hogy amúgy majd szívesen látjuk őket, ha megvan a baba és van kedvük megnézni.
Persze, én sem konkrét "meghívóra" gondoltam, hogy gyertek ekkor és ekkor, hanem ha már fogadunk ismerősöket, jelzem, hogy amikor van kedvük/ráérnek, szóljanak és megbeszélünk valamit. :)
En nem mentem volna senkihez, ha nem ok hivnak, egy pici babanal tapintatlansag szamomra gyerekagyas idoszak alatt csak ugy beallitani. En azt csinalnam, hogy egyreszt megvarnam a szules utani idoszakot, mert lehet, hogy meg a legjobban szeretett csaladtagodnak is max. akkor orulsz, ha beadja a kezedbe az ebedet, es mar csukhatod is be utana az ajtot. Ha jol vagy, minden oke, varod, hogy jojjenek, nyugodtan irhatsz nekik szerintem, hogyha szeretnenek beugrani megnezni a picit, irjanak, szivesen latnad oket. Igy nemerolteted rajuk, es jelentkeznek, ha akarnak.
Mikor a gyerekem megszuletett, es a ferjem hazaugrott aludni egy kicsit, a tobbi rokonom pedig messze volt tolem, egy baratnom volt a kozelben, irtam neki, hogy nincs-e kedve bejonni a korhazba latogatni. Teljesen meghatodott, magatol eszebe sem jutott volna rakerdezni, en pedig nagyon orultem, mikor bejott, es a kezebe fogta a fiamat. Utana is en irtam neki, mikor olyan allapotba kerultem, hogy johetett, vagy epp segitseg kellett, es jott mindig nagy orommel. Neki mar addigra negy gyereke volt, es mindig azt kerdzte, mikor meseltem, hogy kiket hivok majd hozzank es mennyi idore szules utan, hogy ezt biztosan atgondoltam-e :D Es igaza lett, nem gondoltam at elegge 🙄 Az elso ket hetben kovetkezo gyerekkel en nem szeretnek ide senkit, mindenkinek azt fogom mondani, hogy majd fogok szolni, amikor johetnek. Hogy utaltam a postast, mikor rendszeresen pont alvasidoben, vagy szoptataskor jott, hat meg vendegul latni valakit, halos bugyiban gatsebbel, tombolo hormonokkal, amiktol barmelyik percben boghettem, fajo mellbimboval, amibol folyik a tej...
9-es, köszi neked is!
Persze, én sem a gyermekágyas időszakban gondoltam, hanem pár hónap után, meglátjuk, mikor leszek vendégfogadóképes :D . Az első hetekben a szűk család jön majd. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!