Hogy értethetném meg a férjemmel, hogy ez nekem így nem élet? Minden rám szakad, közben ő semmit nem csinál

Szeptemberben szültett meg a kisbabánk. Semmi jele nem volt, hogy a férjem ilyen nemtörődöm lesz, hiszen alapból ő akart gyereket, amikor kisbabás, kisgyerekes társasággal voltunk, ő értett jobban szót a kicsikkel. Viszont amióta itthon vagyok, borzalom lett az életem... Nem a kislányunkkal van a gond, mert ő egy mintababa, nagyon szeretem. Hanem a férjemmel... Minden miatt veszekszik velem, a legapróbb dolgok miatt is. Pl. tegnap azért ment egész este az ordibálás, mert az ő autója állt kint a ház előtt, és azzal mentem el. Erre hogy mit képzelek én, hogy beletettem a gyereket, biztos minden tiszta nyál lett és a hordozó nyomot hagyott az ülésen, meg hogy a babakocsi is összevissza verte a csomagtartót tuti, itt rohangált fel-alá, mint egy elmebeteg és ordibált. De úgy, hogy a kicsi a karomban volt és már sírt... És hogy azt nem mondtam, hogy viszem a gyereket is, akkor biztos nem engedi, hogy azzal az autóval menjek. Nem értem, mit gondolt, hogy a gyereket itthon hagytam úgy, hogy neki nem szóltam, hogy legyen vele, figyelje?!

A másik, hogy nem engedi, hogy menjek bárhová is. De tényleg, rengeteg vita van ebből is. Nekem fontos a kinézetem anyaként, feleségként is. Ezért szeretek rendszeresen fodrászhoz, manikűröshöz, kozmetikushoz és pilláshoz járni. Ez a terhességem előtt is így volt, akkor nem zavarta. Most meg hogy kinek akarok tetszeni, és hogyha megyek vigyem a gyereket is magammal, mert ő biztos nem fog rá vigyázni azért, hogy én pihenjek valahol, ez nem az ő dolga. Az én életem 180 fokos fordulatot vett, a rossz irányba. Szerinte én ne járjak sehová, ne beszéljek senkivel, legyek itthon a gyerekkel. Közben az ő élete nem változott semmit, ugyanúgy eljár sportolni. Törődik a hobbijaival, találkozik a barátokkal. Ráadásul már nem is szól ezekről, a barátnőimtől tudom, hogyha pl. sütögetés, összeülés van, és hogy hát mondták a férjemnek, de ő azt mondta, beteg vagyok, vagy a baba rosszul alszik és fáradt vagyok, ezért nem megyek... Tehát ha ők nem szólnának, a férjem simán eltitkolná ezeket és elmenne nélkülem/nélkülünk.

Ha kérem, hogy segítsen már valamit, akkor kétfajta válasz van: "hétvége van, hagyjál már, pihenek", "hétköznap van, fáradt vagyok, hagyjál békén". Csak éppen arra nem fáradt, hogy munka után 2 órát teniszezzen, vagy ússzon. Vagy hogy hajnalig a barátaival legyen. Mikor én mennék el a baba nélkül valahová (nem hajnalig, csak mondjuk altatás utántól éjfélig), akkor húzza a száját és kiabál, hogy milyen anya vagyok, nekem a dolgom, hogy a gyerekkel legyek. Mikor ezeket 1-1 nyugodt pillanatban felhozom neki, akkor azt mondja, hogy ő csak a gyerek érdekeit nézi... De nem így van. Legutóbb felhívott hajnal 3-kor, hogy menjek érte, mert rosszul van és nem akar taxizni (részeg volt). Én aludtam, és kicsit ingerültebben kérdeztem meg tőle, hogy mégis hogy mennék, szerinte addig ki lesz a babával? Erre hogy ő lesz..rja a gyereket, tegyem be a hordozóba, kibírja azt a 35-40 percet és majd úgyis visszaalszik, most egy éjszakába nem fog belehalni.

Az egész terhességem alatt is azt éreztem, hogy ő fogja jobban szeretni a babát, ő várja jobban. Most mégis csak én figyelek rá, én vagyok vele, én csinálok mindent körülötte. Néha úgy érzem, hogy az lenne a legjobb, ha a férjem összes cuccát kipakolnám a ház elé, hogy menjen Isten hírével, mert ígyis minden az én dolgom itthon, csak feszültséget csinál.