Te hagyod néha sírni?

Nem hagyom sírni. Vagy akkor csinálom, amikor alszik, vagy magamra kötöm, vagy pihenőszékben jön velem. Nem hinném, hogy a csecsemőként sírni hagyott gyerekek jobban tisztelnék a szüleiket. Valami baja van, azért sír.

Később persze a hiszti más, azt hagytam egy ideig, hogy lenyugodjon.

3 gyerekem van és nem terroristák.

Teljes tévedésben vagy. A sírni hagyás nem nevelés, hanem cserbenhagyás. Főleg egy magatehetetlen csecsemőnél.

Sose hagytam sírni a gyerekem babaként. A kisgyerekkor és a tudatos hiszti más. Azt már lehet (részben) ignorálással is kezelni.

Nem mini terroristák a gyerekeim, nem is félek tőlük, de ők se tőlem, ami nekem fontos, ha neked nem is.

Gyanús, hogy szeretnéd azt a kövezést. :)

Megfordítva én is állíthatnám, hogy azok az anyák, akik sok időt fordítanak a takarításra, főzésre vagy csak kevésbé "közhasznú" dolgaikkal való haladásra, biztos nem törődnek eleget a gyerekükkel - kvázi nem nevelik...

Ha egy csecsemőt folyton sírni hagysz (és nem arról beszélek, hogy csakazértis elmész pisilni egy órás szoptatás előtt), akkor nem neveled, hanem arra tanítod meg, hogy nem érdemes sírnia, mert nincs, akit érdekel, a világ nem válaszol. De e között és aközött, hogy mennyire fogod megtanítani, hogy mit szabad és mit nem, nincs konzekvens összefüggés. És egyik sem nevelés. A nevelés inkább a példamutatás, szokások átadása, mesélés, éneklés... szóval az érzelmi intelligenciára való hatás, amiktől majd a gyerek tulajdonságai, képességei kialakulnak.

Ez valoban nem nevelési eszköz hanem cserbenhagyás.

De belinkelném azt a cikket amikor a kisgyerek szemszögéből irták le a napját.

Kb olyasmik vannak benne hogy probálkoznék egyedül enni de nem haggyák, csalodok de felvidit ha ledobom leesik de azt sem szabad, semmit sem szabad amiben jo vagyok es tetszik de elvárják hogy gyorsan maszat nélkul egyek csalodom de nem birok kiszállni az etetőszékből es elfutni, ilyesmik

Nem csak az evés, az egész napját leirják hogy mikor miért jut el már a sirasig a gyermek es a siras oka nem akkor kezdődött amikor már sir, mert az már az utolso apro csepp volt ahhoz hogy elkeseredjen végleg.

Én babakorában pont arra törekedtem hogy redukáljam a sirásait. Már joval hamarabb ott viritottam az ágyànál higy az első hangra már szoptatom is. És láss csodát 3-4 honaposan már tátogással jelezte ha éhes és nem sirással. Bízott bennem. Egy csodaként éltem meg.

Vagy amikor 3 hetesen sok volt neki a nyüzsgés a plázában, az apja is észrevette hogy ugy sir hogy közben kukucskál, minket figyel hogy mi lesz a reakcio, szoval nem csukott szemmel magánkivül orditott. Nagyon cuki volt ahogy a kiváncsiság is kiült az arcára a könnyek között :) gyorsan vittük is levegőzni, ki a szabadba :)