Baba mellett jelentkezés az orvosira? Mennyire vállalható? Valaki volt ilyen helyzetben?

"Eszedbe ne jusson feladni az álmaid egy gyerekért"

😁 pedig már megtette, csak vergődik itt még kicsit, hátha sikerül visszaszerezni a règi èletèt!

46-ossal teljesen egyet kell értenem.

Az orvosi nehéz, ráadásul nem lehet levelezőn csinálni, ez tény. De azért túlmisztifikálni nem kell, nem egy ember csinálta már meg (köztük pl. én is).

Múltkor egy kérdés kapcsán átnéztem a régi kurzusfelvételeim, átlagosan heti 35 órát (35*45 perc) voltam az egyetemen. Ennek egy része gyakorlat, ami ugye kötelező, a másik része előadás, amelyek között volt, ami katalógusos volt, de elég sok olyan is, ahol le sem tojták, ki jár be és ki nem. Mondjuk igaz, hogy azért jórészt az egyetem elején voltak azok az előadások, amikre be kellett járni, vagy érdemes volt, mert segített a tanulásban.

Tehát gyakorlatilag kicsit kevesebb időt töltöttem bent az egyetemen, mint amennyit most dolgozom hetente.

Csecsemő mellett ez mondjuk elég nehézkesen kivitelezhető, de a kérdezőnek előbb érettségit kellene tennie, tehát jövő szeptember előtt egészen biztos nem tudja elkezdeni, addigra meg már szerintem be lehet adni bölcsibe a gyereket. Én is voltam bölcsis, nem haltam bele. Egyébkétn is magyar szokás, hogy a nők ilyen hosszan maradnak otthon a gyerekkel, nyugatabbra lévő országokban tudtommal hamarabb visszamennek dolgozni, és azért nem lesz mindenkiből lelki nyomorék.

Egyébként meg, aki orvos akar lenni, annak sosem lesz jó időpont arra, hogy szüljön. Ő legalább már túl lesz rajta:D

Szerintem ha ez az álmod, akkor kezdj el dolgozni rajta. Úgy is a felvételi az első, ha már arra sem fog menni a felkészülés gyerek mellett, akkor az egyetem se fog. De ha az első akadályt megugrod, szerintem van esély. Biztos nehéz lesz, mert a gyerek mellé be kell raknod a tanulást is, de azért nem lehetetlen.

43-asnak nagyon igaza van!

A többi kedves válaszolótól, akik elítélik a kérdező anyuka terveit, pedig gondolom azokat a családanyákat is elítélik, akik orvosként (de legyünk őszinték: elég sok más hivatás is megköveteli ezt) nem tudnak folyamatosan a gyermekük mellett lenni, mert a különböző műszakok miatt megesik, hogy éjjel/kora reggel/késő este megy dolgozni 12 vagy még hosszabb műszakokban.

Egyébként meg véleményem szerint egy csecsemő, kisbaba kevésbé fogja ezt fel, de egy nagyobb, 5 év felettit jobban megvisel az, hogy nincs ott az anyukája az esti fürdésnél vagy hogy reggel nem ő viszi oviba...

Kedves kérdező, ha az anyagiakat meg tudjátok oldani (úgy, hogy te nem dolgozol), akkor hajrá!

Ha ezzel boldogabbak vagytok, pontozzatok le nyugodtan lOl

#53

Szerintem mindenképpen kezdd el... azért elég szörnyű lehet, ha nem is mostanában, de majd 20 év múlva megkérdezni magadtól: Mi lett volna, ha?

Én folyamatosan ettől rettegek, hogy később megbánom, amiért nem orvosira jelentkeztem. Igaz, nekem nincs gyerekem, se érettségim, se semmim perpillanat. Idén fogom letenni, és jövőre kezdek remélhetőleg egy eü karon. De még mindig bennem van, hogy ha kell, inkább passziváltatok vagy megnézem, tetszik-e az a szak. Ha bármiféle megbánást tanúsítok jövőre, 100%, hogy emeltezem kémiából jövő tavasszal és orvosira megyek.

Szerintem ha valamit nagyon-nagyon szeretnél, akkor azt meg tudod valósítani. Gyerek ide vagy oda. Egyszer élsz, a gyereked is valószínűleg bánná később, ha elmondanád neki, miatta nem próbáltad meg. Mármint szerintem én az ő helyében nagyon mérges lennék anyámra, hogy feladta az álmait.

Van segítséged, van bölcsi, van bébiszitter és vagy Te. Az első két év lenne nagyon húzós, utána talán már nem annyira. Biztos meg lehet oldani valahogy, hogy azért mindennap ott legyél vele is, de a tanulásra is jusson időd. Hétvégén meg nem pihensz, hanem gyerek. Túl egyszerűen hangzik, talán ennél sokkal komplikáltabb lenne, sőt biztos. De valamit valamiért.

Fáradt leszel, nyűgös is, lesznek nagyon rossz napjaid, de később nem bánnád meg, már ha tényleg ezt akarod. Tapasztalatok után pedig képes leszel egyensúlyba hozni a két életed. Másnak is sikerült már. Én mennék.