Baba mellett jelentkezés az orvosira? Mennyire vállalható? Valaki volt ilyen helyzetben?

"Itt az anyukák és leendő anyukák szétszednek, amiért mersz magadra is gondolni egy baba mellett 😂"

Ja, mert egy orvosi egyetem az már csak ilyen "gondolok magamra is" dolog, nem? Jó hogy nem már azt mondod neki szorítsa be egy kozmetikus, meg egy műkörmös közé, még simán belefér....ti amúgy néha gondolkodtok is?

Szerintem ha azt írta volna, hogy könyvelőnek akar tanulni estin, akkor mindenki támogatta volna, mert az is nehéz, de mégiscsak könnyebb, mint az orvosi.

És nem azért szedik szét, mert tanulni akar, hanem, mert mindenkit be akar fogni a gyerek mellé, mert eszébe jutott, hogy orvos akar lenni.

Fuu, hát tudom, hogy le leszek pontozva, de muszáj megszólalnom. Egyrészt, nekem elég lehangoló, hogy ilyen száz százalékosan hasznosnak jelölt válaszok lehetnek azok, hogy "önző vagy" meg hogy "akkor nem is szereted a gyerekedet", "minek kellett szülni" csak azért, mert egyáltalán eszébe jutott. Akkor most ez arról szól, hogy segítsünk valakinek, vagy arról, hogy anonim sértegetni valakit az interneten sokkal könnyebb és jobban is esik? Lányok, chill. Valamiért úgy érzem, hogy ezekkel mindenki megbocsátóbb lenne, ha a gyerek apjáról lenne szó, de persze nem tudhatom. Szerintem inkább anyagilag nyaktörő a dolog, mert ha még csak most kezdesz el készülni, simán eltarthat még egy ideig, tehát lehet, hogy mire bekerülsz (mivel gondolom másik városba átcuccolni se nagyon lehet az egész családdal, vagyis ha pl pesti vagy, lehet, hogy 440 pont se lesz elég) a gyerek már bőven ovis vagy iskolás lesz. Ezen felül kérhetsz egyedi tanrendet, vagyis nem kell hatig bent ülnöd órákon. Inkább nehezebb megoldani, hogy hat évig kiesne a kereseted, hiszen maximum negyedévtől tudnál munkát vállalni, de ott se leszel tele idővel, pláne egy gyerek mellett. Mondjuk, amikor beütött a válság, az én szüleim is annyi mellékállást vállaltak, hogy szinte sose voltak otthon, mégsem éreztem, hogy nem volt anyám/apám. Azzal is okés tudtam lenni, hogy a szüleimnek céljaik és ambícióik vannak az én létezésemen felül is, szerintem a legtöbb kisgyerek ilyen dolgokat simán elfogad, de lehet, hogy csak én gondolom ezt így.

Nem mondom, hogy menj, de azt se mondom, hogy ne menj. Baromi sok feladással jár egy ilyen egyetem, és sokszor frusztráló, ha nincs erőd tanulni, ez még nehezebb egy gyerek mellett. Volt már rá szerintem példa, hogy ezt valaki végigcsinálta, de nagyon-nagyon nehéz külön-külön is a kettő. Csak akkor tudod viszont majd megfelelően mérlegelni, ha már ott leszel, mondjuk szerintem felkészülés közben is sokszor át fogod gondolni. Kitartást az anyasághoz!

Utolsó, orvosin nem nagyon van egyéni tanrend, mivel legnagyobbrészt gyakorlat orientált, amin ott kell lenni. Azzal meg nincs előrébb ha pl egy-két órára nem kell bemennie.

Nem vagyok rosszindulatú csak van tapasztalatom. Bármelyik más egyetem pl(óvónő, bármelyik bölcsész) stb simán elvégezhető gyerek mellett, de az orvosi egész embert kíván, és most hol ne álljon helyt inkább? A tanulásban vagy a gyereknevelésben? Milyen érzés lenne annak a szerencsétlen gyereknek hogy az anyja a tanulást választotta helyette?

44-es, amúgy véletlenül pont orvosis vagyok, és van egyéni tanrend, több más csoportos van, aki egy-egy gyakorlaton van velünk. Mivel minden gyakorlatot több időpontban tartanak meg a különböző csoportoknak, egy sima kérelem benyújtása után felveheted más időpontokra. Nem biztos, hogy mindig a lehető legideálisabb lesz, de nagymértékben rugalmas tud lenni.

Ez a "mit éreznél" érvelés nekem hamiskás, szerintem a legtöbb kisgyerek nem így érzékeli, sokkal inkább magát okolja a szülei frusztrációjáért, vitáiért. Nem hiszem, hogy egy kis gyerekben ez úgy áll össze, hogy a tanulást választotta helyettem, pláne, hogy ez abszurdum. Nem választ senkit semmi helyett, nem adja be a gyerekét egy otthonba, hogy az orvosira járhasson. Azt meg nem tudhatjuk, hogy a gyerek ezt megértené-e a későbbiekben vagy sem. Nekem például sokkal rosszabb volt azzal szembesülnöm, hogy mennyi lemondásra kényszerültek a szüleim miattam, amiket nem is vártam volna el tőlük. Nem hiszem, hogy az az anya, aki orvosira megy, ne szeretné a gyerekeit, szóval bocs, mert sok indokot megértek, és pont ezért nem is javasoltam neki kifejezetten, hogy menjen, de a gyerek fikcionális érzelmeivel zsarolásnak és a gyalázkodásnak szerintem nincs helye. Az is egy opció, hogy próbálja meg, és ha a saját bőrén tapasztalja, hogy nem megy, akkor hagyja abba. Ha meg megy, akkor az nyilván azt fogja jelenteni, hogy lemondásokkal, de számára és a családja számára ez egy megoldható helyzet, mint ahogyan az már előfordult a történelemben párszor. Az orvosi nem egyszerű és nagyon sok időt elvesz, de feleannyira sem misztikus, mint ahogyan páran elképzelik. Hosszútávon pedig, amikor a gyerek életminőségéről, a saját céljai megfogalmazásáról, tanulmányairól van szó, már nem fog rosszul jönni, ha a szülőnek diplomája, stabil állása és viszonylag jó keresete van. Amúgy meg még mindig van egy apja is a gyereknek, és az anyja se lesz egész nap az iskolában. Nem tudom, én milyen egyetemre járok, mert vannak napok, amikor nyolctól hatig bent vagyok, de leginkább kora délután már végzek, vagy bőven többórás lyukak vannak az órarendemben. Persze, szorgalmi időszakban is nagyon sokat kell tanulni, de nem hiszem, hogy ne lehetne megoldani anélkül, hogy az időközben már iskoláskorú gyerekem lelki sérültté változzon, sokkal komolyabb gondnak tartom, hogy ez így nagyon kimerítő és anyagilag is megterhelő lehet. Nyilván, ha van egy gyereked, azzal iszonyúan nagy felelősséget vállaltál, és neki kell a prioritásnak lennie, de nem hiszem, hogy ez egyenlő azzal, hogy nem is gondolkozhatsz azon, hogy elkezdesz egy egyetemet anélkül, hogy az interneten mindenki tök jogosnak érezné, hogy lehúzzon a gyászba mint anyát és embert csak azért, mert maradtak a gyerektől független saját céljaid is az életben. :D

Amúgy meg tényleg gyerekek milliói nőnek fel úgy, hogy a szüleik nem tudnak mindig ottlenni velük. Nem mondom, hogy a világ legjobb ötlete, de feleannyira sem sérül tőle egy gyerek, mint ahányan beállítják.

De ezt is le lehet szavazni, hogy tuti a Sátánt védem, meg hogy honnan tudhatnám, hogy a saját szakom mivel jár. :D Én meg csak arra tudok gondolni, hogy ha anyám miattam adta volna fel az orvosit, egész életemben borzasztóan érezném magamat miatta.

Nálunk első évben nem lehet csoportot váltani,csak nagyon nehezen. Másodévtől lehet,harmadévtől pedig szabad a pálya. :)

(Egy kérdés:melyik egyetemen van ugyan abban az évben patológia és anatómia is?:))