25 éves anya és 43 éves apa? Miért rosszabb ez mint az átlag?
A párom és én már 3 éve vagyunk együtt. Én most fejeztem be az egyetemet és kiderült, hogy babát várok. Az egész családom kiakadt, meg a barátaim is.
Ők mindannyian abban bíztak, hogy "lecseng" ez a kapcsolat és összejövök egy (szerintük) hozzám illő férfivel. Most viszont nem hagynak békén.
A legjobb barátnőm azt mondta konkrétan, hogy abortuszra kellene mennem, mert hagynom kellene esélyt arra, hogy még jobban megismerjük egymást, célozva ezzel arra, hogy hátha akkor még visszafordítható ez.
Annyira borzalmas, hogy amikor ennyire boldog vagyok, akkor is képesek ezzel elrontani. Ráadásul szerintük ez a nagy korkülönbség sem lesz ideális a gyereknek, mert máshogyan látjuk a dolgokat. Fel nem tudom fogni, hogy mire gondolnak és nem is magyarázzák meg, mert szerintük evidens, hogy ez nem normális.
Én viszont örülök neki, szerencsére én hiába vagyok pályakezdő, a párom mindent tud nekünk biztosítani addig amíg én babázni fogok. Egyébként pedig hiába van ekkora korkülönbség köztünk, szerintem teljesen jók leszünk szülőknek és pedagógus vagyok, ő pedig egyetemi tanár.
Szerintetek tényleg rossz lesz a gyerekünknek? Ennyire elképzelhetetlen, hogy megértjük és szeretjük egymást? Szerintetek igazuk van?
Igazuk. Én 22 vagyok, most várom az első babám, apám 43 éves, nem a férjem... Így számomra teljesen elképzelhetetlen. Totálisan más felfogásunk van az életről. Ha együtt megyünk ki az utcára és megkérdezik, hogy “apukád?” nem kell bevallanom, hogy a pasim...
Másrészt azt se tudom felfogni, hogy egy 43 évesnek mi szüksége van egy huszonévesre, az alapvetőn kívül. Túl nagy a generation gap.
Mire a gyereketek 20 éves fiatal felnőtt lesz, a férjed 64 éves öregember, te meg csak 46 éves nő, máshogy fog tekinteni rátok a felnőtt gyerek és ti is egymásra. Várható átlag élettartamból kiindulva 30 éves születésnapja előtt elveszíti az apját, és neked ~20 éved lesz újraházasodni.
Ne próbálj strawmanezni, természetesen elképzelhető, hogy megértitek és szeretitek egymást, ezt kétlem, hogy bárki is vitatná, de kétségtelenül rosszabb ez mint az átlag. Hogy működni fog-e azt én nem tudhatom. Abortuszt nem javaslom semmiképp.
Engem nem zavar mindenki azt csinál amit akar.ha a gyerekekről lesz szó akkor is elmondom a véleményem róla (mert azt kell!) aztán úgy dönt ahogy akar.
Mondjuk az h nincs jövedelmed/állásod erre én sem vállalnék mert BÁRKINÉL előfordulhat h egyedül marad!!
Azért rosszabb, mert több szempontból is "veszélybe" kevered magad. Egyrészt ha még nem dolgoztál, nincs munkahelyed, a párod fog eltartani benneteket, ez óriási kiszolgáltatottság.
Másik: ő jóval előbb fog megöregedni, ennek minden fizikai és életmódbeli jellemzőjével. (Kinézet, libidó, életszemlélet, stb.) Ezt nem tudom, hogy fogja túlélni a kapcsolatotok.
Most már terhes vagy, gondolom, nem fogod elvetetni, de tényleg rizikós ez így. Remélem, hogy minden jól alakul, ezt csak azért írtam, hogy értsd, nem rosszat akarnak neked a barátaid, csak féltenek.
16 év van köztünk a férjemmel. Most várjuk a 3. Babánkat. 10 éve együtt vagyunk és köszönjük jól megvagyunk! :)
Én is az első kettővel csak gyest kaptam a harmadikkal gyedet fogok már. Megbíztunk egymásban. Gondolom te sem úgy szülsz neki gyereket hogy nem is ismered. Mi is 3 év után döntöttük el hogy jöhet az első gyerek. Közben csináltam a fosulit. Én nem bántam meg semmit! Jobb ha te sem hallgatsz masra. Itt a gyiken hamarabb mondaná jó néhány ember, hogy gyorsan vetesd el a gyerekedet mivel ok hogy ertelmiségi vagy na de kérem szépen megiscsak kitartott vagy, hát hogy a pics.ba gondolsz te ilyet, hogy olyannak szülsz gyereket akit még szeretsz is?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!