Jogosan vesztem össze anyósommal?

Van egy lassan 2 hónapos babám. Mióta sokat van ébren napközben, borzasztó nehéz vele! Szinte lehetetlen letenni, sokszor ok nélkül sír, sűrűn cicizne (az mindig megnyugtatja). Anyósom meg állandóan ossza az észt. "Nehogy elmondjam valakinek, hogy szinte állandóan szopizik, mert ilyen nincs, magamat minősíteném vele, és jól körberöhögnének!" "Tartsam be, hogy 30 perc szoptatás, 3 óránként." "Neki aztán ne mondjak ilyet, hogy nincs időm reggelizni, az ő idejében még eldobható pelus se volt, mégis volt rá ideje!" "Ha csak cicizni akar, adjam neki a cumit, ne mondjam már, hogy nem fogadja el, azt úgyse hiszi el!" Igazából ő akárhányszor látta eddig, mindig nyugisan aludt, nézelődött picit, aludt tovább. Szóval az ő szemében egy álombaba, akit én nem tudok kezelni - ezek szerint. Hát elszakadt a cérna, és magamból kikelve az egyik ilyen beszólásnál megmondtam, hogy annyira jó, hogy mindenki ennyire ért a gyerekemhez, milyen jó, hogy én vagyok vele 0-24-ben, én látom, hogy mi van. Erre "ő csak segíteni akar, mert nem vagyok éppen a helyzet magaslatán. Erre én megmondtam, hogy milyen jó, hogy mindenki más azon van. És ezzel a lendülettel el is akartam viharzani itthonról, idegesen kaptam fel a kulcsom (gyerek aludt, férjem végignézte ezt). Erre anyós, hát nagyon szép vagy mondhatom, itt hagyod a gyerekedet? Hozzátenném, az alvó gyerek mellett férjem mindig itthon szokott lenni, ha el kell szaladnom fél-1 órára bárhova. Szóval ezt a beszólást se éppen értettem! Végül maradtam, ő ment el, azóta kerül. Leírnátok a véleményeteket? Nagyon köszönöm.