Kisfiús anyukáktól kérdeznék. Mi tévő legyek?
Nekem megtiltotta a védőnő is és a doki is. Sőt, először egy helyettesítő védőnő jött hozzánk, még ő is azt mondta, hogy ne.
Elmagyarázták, hogy ha szép ívben tud pisilni, tehát nincs szűkülve neki, akkor nincsen gond. Ha nem tud, akkor orvosnak kell megmutatni aki sebészhez küldheti. Ez így logikus neked is, nem?
Ha valóban igaz, akkor idővel ahogy nő majd a gyerek, a teste, úgy a bőr is idomul és egy idő után már könnyen fog mozogni.
Azt még hozzátenném, hogy ha pl nehezen mozog a fitymája és próbálnád húzni neki, fel is szakíthatod, ami akár el is fertőződhet.
Főleg az első időszakban fölösleges piszkálni.
A gyerekorvos mit mond?
Mi javaslatra húzogatjuk, nincs tőle semm baja, napo egyszer elég.
Én inkább nem húzogatni nem merném, de tényleg mindenhol mást mondanak.
1-es vagyok. Kár, hogy nincs egy alátámasztott, minden oldalról megvédett, egyértelmű szabály, hogy most akkor lehet-e vagy sem.
Mi miatt lehet ez, hogy az orvosok között egyik ezt mondja, másik azt?
Oké, ez is olyan lehet, mint az olaj-vagy-a-zsír. De eléggé elbizonytalanítja az embert. Aztán az internethez fordul, ami meg megint nem jó megoldás.. :(
És mennyi mindennel vagyunk így..
Hát ez nehéz kérdés. Most azt mondják az orvosok, hogy nem szabad. AZtán sok gyereknek meg fel kell vágni 2-3-4 évesen, mert letapadt a bőr.
Nálunk anyósom javasolta, hoyg születésétől húzogassam vissza neki, de csak picit, amennyit a bőr enged, soha nem erősen, vagy hogy fájjon. Szépen vissza is lehetett már teljesen húzni a bőrt neki már pár hónaposan. Most 4 éves, soha semmi gond nem volt vele, semmi fertőzést nem kapott soha.
Úgyhogy én is azt szoktam javasolni (tapasztalat alapján), hogy húzogatva "jobb". De ezért mindig le vagyok pontozva. Mert jelenleg az orvosok szerint nem szabad.
Amúgy a védőnőt meg le tudod szerelni könnyen.
Mindegy, hogy ő mit hogyan mondd, ha te máshogy szeretnéd. A te gyereked. A védőnő meg nem a parancsnokod. Ő max javasolhat, amit vagy megfogadsz vagy nem. Úgyhogy legközelebb mondd neki azt, hogy lehet hogy mondta, de te nem szeretnéd. Pont. Ennyi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!