Volt/van olyan akinek nehezebben jött, vagy akár nem is jött a kistesó?
Az első baba temészetes úton vagy császárral született?
Mennyi idő alatt sikerült az első baba?Mennyi idő alatt a tesó?
Kellett valamilyen orvosi beavatkozás, gyógyszerszedés, hogy összejöjjöm a tesó?
A válaszokat előre is nagyon köszönöm
Első baba természetes úton született (picit komplikált szülés volt ugyan, de mindketten problémamentesen jöttünk ki belőle, semmilyen maradandó hatása nem volt, csak nagyon hülye helyen volt a köldökzsinór).
Ő mondhatni elsőre sikerült, igazából "védekezés" mellett (jó, megszakítás, tudom, az nem igazi védekezés, de mondjuk úgy, hogy nehezített pálya volt neki, és így is jött).
Tesót csak hét évvel később akartunk, viszont másfél évet vártunk rá aztán.
Kellett orvosi beavatkozás, mint kiderült egy év után, nem volt peteérésem, jártunk meddőségi központba, gyógyszert kellett szednem, és folyamatosan nézték ultrahanggal, hogy hogy állnak a peték :)
Három hónapra kaptam gyógyszert, utána átjárhatósági vizsgálat jött volna és inszemináció, de szerencsére az utolsó gyógyszeres hónapban terhes lettem :)
A fiunk a második próbálkozós hónapban fogant, terhesség alatt minden OK volt, hüvelyi úton született.
1 éves korában kezdtünk próbálkozni.
Időközben pajzsmirigybetegséget diagnosztizáltak nálam.
Az elmúlt 4 évben nem folyamatosan, de azért elég gyakran próbálkoztunk.
Unokahúgom egy nyaralás alkalmával fogant teljesen spontán :)
Ennek tíz éve és azóta sincs kistesó, hiába minden, ráadásul
#6-os vagyok.
Szóval a pár azóta mindent megpróbált, de semmi, csak a lombikot nem, de közben már a válás szélén állnak sokszor, egymást okolják... ahelyett, hogy lveznék az életet és a lányukkal-egymással foglalkoznának egy meg nem született gyereken túréztatják magukat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!