Más is van úgy vele, hogy amióta saját gyereke van, a másét nem bírja elviselni?

Szép. Lennék légy a falon, amikor majd a tied lesz a bömbölő, hisztiző, mert lesz ilyen. Aki azt mondja, az övé nem, az 1. hazudik 2. nem emlékszik 3. valami nincs teljesen rendben a gyerekkel

Mert ez bizony életkori sajátosság. De majd meglátod. Bár te dolgoztál gyerekekkel, nem kell magyaráznom. Arra is kíváncsi lennék, hogy mit jelent nálad az agresszív gyerek.

Hát én ellenkezőleg, azóta jobban meglátom az idegen gyerekben is a szépet, aranyos dolgokat, és sokkal több bennem az alázat:) Sokáig a városban nem volt az én fiamnál aranyosabb, kedvesebb, édesebb baba. Most 3,5 éves, volt már, hogy úgy szégyelltem magam a viselkedése miatt, hogy elsírtam magam itthon. Nevelem, szeretettel, odafigyeléssel, de ez egy ilyen időszak, valahol borzalmas, valahol gyönyörű. Közben az óvónők áradoznak róla, a urva dolgokat nekem tartogatja meg a férjemnek:)

Ahogy telik az idő, bennem csak több a megértés a többi kisgyerek és főleg a többi anyuka felé is, nem kevesebb, az első dackorszak talán benned is elindít majd egy változást ezen a téren:)

A nem bírom elviselni túlzás, inkább csak csökkent az érdeklődésem. Én is nagyon rajongtam a kicsikért, gyermekgondozói szakra jártam (amit egyéb okok miatt aztán ott hagytam), majd leraktam egy babysitter tanfolyamot, aztán jött a lányom, és el nem tudtam képzelni, hogy ilyen irányú tevékenységet végezzek. 7 év telt el, a hozzáállásom azóta sem változott (igaz, súlyos depresszió is fellépett nálam többször ezidő alatt).

Most született meg a kicsi 1 hónapja, továbbra sem tudnám elképzelni, hogy más gyerekeivel foglalkozzak.