Erről mi a véleményetek? (1,5-2 éves gyerekkel kapcsolatos kérdés)

Én nemrég ütöttem meg a lányom először, most két éves. A fenekére csaptam, nem nevelő célzattal, hanem indulatból. Már pohárból iszik, de kb kétnaponta direkt kiönti az ágyra vagy a szőnyegre, miközben szólok neki, hogy nem szabad. Rámnéz és kiönti. Na most eldurrant az agyam. Nem csaptam nagyon erőset, de nem is legyintettem. Egyáltalán nem reagált rá sírással, mintha mi sem történt volna nyúlt a pohár után. A kelleténél kevésbé van lelkiismeretfurdalásom, a jövőben igyekszem higgadt maradni. Azóta újra kiöntötte már párszor a vizet és a tejet, felmerült bennem, hogy nem ütöttem elég nagyot. Na itt éreztem magam egyedül rosszul, hogy arra gondoltam nagyobb ütéssel leszoktatom arról, amit nem szeretnék, hogy csináljon. Én sokszor kaptam kiskoromban, egyiket sem tartottam jogosan, pocsék a kapcsolatom a szüleimmel. A környezetem is azt az elvet vallja, hogy de ebből ért a gyerek. Szerintem attól hogy rácsapsz nem érti meg az ok-okozat összefüggést, csak azért nem csinálja, mert fél tőled.

Egyébként a lányomnál felmerült az ADHD fél éve, egy rakás kivizsgáláson voltunk, most is megyünk neurológushoz, szóval más is gyorsan kiszúrja, hogy nehéz eset.

Mélyen egyetértek 10_es véleményével, nem hiszek a csapkodva nevelésben, nem is ütöttem soha, aztán csak normálisan felnevelkedtek, nincs rájuk panasz.

Egyszer kellett felülbírálnom magam. 5. csemetêm volt 2 éves, amolyan legkisebb, nagyon édes kisfickó. 2 évvel idősebb nővére nagy dumás volt, a szövegével sokszor fölénybe került. A kicsi meg megunta, és körömmel belemart az arcába, pedig amúgy nem verekedős. Hát én mindent megpróbáltam. Résen voltam, tövig vágtam a körmét,magyaráztam, hogy ez fáj neki, csúnya lesz a pofija, kiemeltem a helyzetből, de mire az egyik seb begyógyult, jött a következő. Végül úgy éreztem, nincs más megoldás, rá kell csapnom. A következő esetnél elkaptam a kezét és egyet rávertem. Nyilván nem hatalmasat, de olyat, ami azért fájt neki. Le volt döbbenve, nagyon sírt. Aztán megbeszéltük, miért kapta. Megêrtette, mert vagy 2 hétig nem mart, aztán újra kezdte, de már az első esetnél rácsaptam a kezére. Ezzel le is zárult mindkettőnk verekedős időszaka.

Szerintem megesik, hogy nincs más megoldás, és muszáj erővel megoldani a kérdést. Higgadtan, előre átgondolva. A dühből, indulatból adott pofonnál viszont nincs rosszabb.

15-ös vagyok, és az utánam szólónak írnám. Pont az általad vázolt esetben nem szabad ütni. A nagyobb féltékenységből, figyelemfelkeltésből piszkálja etetés közben a picit. Ha megütöd, onnantól már haragból is teszi.

A 2. és 3. gyerekem közt 1 év van, a 4. és 5. közt 2. Mindig úgy szoptattam, hogy odahívtam a nagyobbat is. Ha éppen elfoglalta magát, nem jött, de sokszor odaficeredett az oldalamhoz. Volt, hogy ez elég volt, megesett, hogy mesélnem kellett közben. Lehet, hogy így nem 100%-osan hangolódtam a picire, de nem volt stressz, féltékenység, jó volt 3-an összebújni

Valahogy elképzelhetetlen számomra, hogy azért csapjak rá a gyerekemre, mert éppen a másikkak kell foglalkoznom, miközben tudom, hogy néhány hónapja még az övé volt az osztatlan figyelmem, és ez biztosan hiányzik neki.