Kisgyerekes anyukák, főleg akik otthon vannak még a babával, nektek vannak barátaitok?

Nekem van par, de en igazabol most nem igenylem a tarsasagukat :( tudom, szornyu vagyok, de egyik baratomnak sincs meg babaja, es mikor atjonnek vagy ramirnak valahol, akkor olyanokat beszelnek, ami engem most teljesen hidegen hagy. Van, h csak 4 orat tudok aludni egy nap, es olyankor nincs kedvem azzal foglalkozni, hogy az egyik baratnomnek letort a korme.. Telon minden nap beszelunk majdnem, de a szemelyes talalkozok most szuneteltetve vannak picit.

1 bnom van, aki szinten most szult, vele nagyon jol elveszelgetunk, nem farasztjuk egymast hulyesegekkel 😃 De vele is rotkan talalkozom, mert 40 percre lakik

2 nagyon jó barátnőm van, de ők elköltöztek külföldre, szóval hát gyakorlatilag nincs barátom, akivel sétálhatnánk v bármi más programot csinálhatnánk.

Szeptemberben megyek vissza dolgozni, de ők meg a munkatársaim, akik a gyed ideje alatt nem is foglalkoztak velem.

Még egy csajszi van, akivel 2-3 havonta elmegyünk kicsit beülni valahova, de csak ennyi az egész.

Jó lenne egy normális barátnő, csak hát már nem olyan egyszerű szerintem barátokat találni, mint pl. ált. suliban.

Vannak barátaim. A két legjobb barátnőm viszonylag messze lakik. Már fősuli óta ők a legjobb barátaim, az, hogy most gyerekem van, nem igazán számít ebben. Egyiknek szintén van, a másiknak még nincs, de szeretne.

Sportolok is, ott is van néhány olyan csapattárs, akikkel az edzéseken kívül is össze-össze járunk.

De ha olyanra gondolsz, hogy anyuka, akivel naponta együtt lógok, akkor nincs. Majd szerintem, ha nagyobb lesz a babám (7 hónapos), egyre több mindenkit ismerek meg a környék játszóterein, már így is van pár anyuka, akikkel néha véletlen összefutok. De egyikkel sem szoktam előre megbeszélni, sőt, a nevüket sem tudom (csak a gyerekeikét).

A két legjobb barátnőmmel hetente toljuk együtt a kocsit (egyetemről ismerem őket), havi egyszer találkozunk minden jó barátunkkal egy-egy órácskára (kávézóban, parkban, a gyerekkel).

Anya barátnőm nincsen kifejezetten, mármint akit most ismertem meg, anyukaként. 28 vagyok, a legtöbb barátunk, barátnőnk szingli, gyermektelen, így velük rugalmasan lehet programot csinálni, ilyen szempontból ez szerencse.

Huh, hat az en helyzetem extra rossz. A ferjem elhagyott minket, mikor 6 honapos volt a baba. Tehat otthon tok egyedul vagyok. Mivel kulfoldon lakom , ezert csalad sincs. Valamint szules elott elkoltoztunk 200 km- re onnan, ahol azelott laktam 10 evig, ugyhogy az osszes baratom ott van. Es egy olyan kis faluban lakom ahol SEMMI nincs.

Tehat senkim nincs a baban kivul, a postas az egyetlen ember akit latok :(

Én is viszonylag fiatal vagyok, 28 éves, a baráti körben szinte senkinek nincs még babája. Nekem a barátnőim zöme szépen lekopott, mióta megszületett a lányom. Pedig nem lettem ilyen csak a gyerekről beszélő, beszűkült anyuka, sőt, nagyon figyelek, hogy csak akkor beszéljek a kislányomról, amikor kérdeznek róla. Ellenben végtelen türelemmel hallgatom a pasiügyeket, a panaszkodást a vizsgaidőszak nehézségeiről stb. De rá kellett jönnöm, hogy a probléma gyökere az, hogy nem helyben laknak a barátnők, hanem kb 1 órányi autóútra (Pesten). Amíg nem volt gyerekem, addig 90 százalékban én mentem hozzájuk, úgymond én hoztam áldozatot. Ez akkor fel se tűnt, csak most, mikor ugye én kevésbé vagyok mobil a gyerek miatt, és fordulnia kéne a kockának. Hát, nem fordul. Úgy tűnik, én annyira nem vagyok fontos nekik, hogy rászánják azt az egy óra kocsikázást, vagy másfél óra buszozást legalább havonta. A legjobb barátnőm, akivel együtt laktam 3 évig fősuli alatt, 1x látta a lányomat, aki most 11 hónapos. Ez ugye 1 év alatt 1 találkát jelent. Előtte se futottunk össze mindennap, de legalább kéthavonta biztos, és ilyenkor az egész hétvégét együtt töltöttük - ja, mert én mentem hozzá. A másik barátnőm egyetemista, nem is dolgozik, ideje mint a tenger, rám valahogy mégse jut belőle. Vele 2x találkoztam az elmúlt 1 évben. Beszélni is már csak akkor beszélünk mindkettőjükkel, ha én írok fb-n, vagy felhívom őket, maguktól nem is keresnek. Már én se őket egy ideje... Fura módon az a barátnőm maradt meg leginkább, aki nem örült felhőtlenül annak, hogy gyerekem lesz. Neki változott a felfogása ezen a téren, 2-3 havonta eljön hozzánk, és napi szinten beszélünk.

Mindemellett amúgy nem vagyok magányos, járunk baba-mama klubba, sok fiatal anyukát megismertem (kb 8-an szoktunk lenni, de olyan kicsi városban élünk, hogy ez soknak számít). Persze ők nem barátnők, de legalább nincs folyton egyedül az ember. Ami viszont nagyon pozitív, hogy egy régi ismerősömmel, akivel nem is tartottam a kapcsolatot, a terhesség alatt elkezdtünk beszélni, mert mint kiderült, ő is terhes lett, és abban a kórházban akart szülni, ahol én is, csak én már jártam ott vizsgálatokra, ő még nem. Eleinte azért keresett meg, mert segítséget kért, aztán egyre többet beszéltünk, a végére már napi szinten. Az ő kisfia 3 hónappal fiatalabb, mint a lányom, de most is beszélünk minden nap, és össze is járunk havonta 1-2x, bár nem egy városban lakunk. Na, az ő személyében viszont lett egy jó barátnőm :)

Van egy régi barátnőm, akivel a főiskola alatt lettünk jóban, most már több mint 10 éves a barátságunk (huh de rossz ezt így leírni). Neki is két gyereke van ugyanúgy, mint nekem. Vele szoktunk találkozni kettesben is, és gyerekekkel is , családilag is akár. Mondjuk úgy kéthetente tudunk összehozni egy találkát.

Van egy viszonylag újabb keletű barátság, nagyjából két éve tart, vele szeretnék többször találkozni (2-3 havonta egyszer futunk össze), de sajnos három gyerek mellett borzasztó elfoglalt.

Van két újabb barátnő, akik a nagyobbik lányom ovis csoporttársainak az anyukái, velük tavaly óta vagyok jóban, néha kettesben is elmegyünk erre-arra de leginkább a gyerekekkel vagy a családdal megyünk mindenfelé.

Van még egy nagyon jó házaspár barátom, akikkel szintén nem túl sűrűn találkozunk, és egy egyedülálló fiú barátom, akivel meg még annál is ritkábban de neki teljesen más az életmódja.