Ki hogy élte meg azt az időszakot, amikor a baba járni tanult?
A fiam 8 és fél hós, még nem ül, viszont már kapaszkodva felállt és pár lépést tett bútor mellett. Egész napom azzal telik, hogy figyelem, mikor akar kapaszkodva felállni (szinte állandóan), egyből ott vagyok, hogy ha esik, elkapjam, mivel nem úgy esik, mint más baba, hogy lehuppan, hanem egész törzzsel vágódik el. Volt már, hogy koppant a feje, de szerencsére nem állásból, mert akkor tuti mentő. A járóka sem lenne megoldás, mert ott is volt, hogy nagyon beverte a fejét a rácsba. Másnak is így leköti az egész napját a folyamatos "eséselhárítás", vagy csak én aggódom túl?
Mikor mászni tanult, többször volt hogy a szája felrepedt, mert elfelejtette megtartani magát/elfáradt a keze. Akkor is a szívem majdnem megállt.
1. vagyok.
Made my day :D Szerintem hagyjuk. Az én fejem fog tőled szétloccsanni :D
Hú kérdező, ez azért kissé erős volt... Ezek szerint csoda hogy bárki is megéri a felnőtt kort...
Szerintem kezeltesd magad a paranoiád miatt, és nehogy a babád olyan kis anyámasszony katonája legyen, akit az anyja még a széltől is óv, mert ezen az úton haladsz.
Huhh.,azért talán nem fog szétloccsanni 😊
Valóban megtanulnak esni ha hagyod,hogy meganulja! Csak ne légy ilyen stresszes. Az én lánykám olyat esett az ágyról 7hósan,h azt hittem...agyrászkódása lett. Kórház,rötgen.. Kutya baja nem lett. Még sak egy piros foltocska sem.
Azért a babyk többet kibírnak ám mint gondolnánk. Hagyni kell picit had fedezze fel magát,az esést,hogy hogyan is kell.
Meg kell tanulnia esni. Hagynod kell. Ne fogd meg mindig, mert rosszat teszel vele.
Mit fogsz tenni, ha biciklizni tanul meg görkorcsolyázni, gördeszkázni?
4-es és 5-ös:
Azért fogalmaztam ilyen sarkosan, mert elegem van a mindent tudó ősanyákból, akik kioktató hangnemben osztják az észt ahelyett, hogy normálisan válaszolnának, amit különben a többieknek köszönök.
Nem gondolom, hogy az elővigyázatosság túlparázás lenne. Mindenkinek van valami nünükéje, amitől tart, más a kutyától fél, én a járástanulástól. Ebből hogy következett, hogy a széltől is óvom és anyámasszonykatonája lesz?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!