Tényleg fura, hogy baba mellett 'elengedem' a férjemet ilyen helyekre?
A legkisebb gyerekünk 3 hetes, a férjem ma indult a barátaival nyaralni tíz napra.
Tegnap voltunk anyukáméknál születésnapi ebéden és mondtuk, hogy nem maradunk sokáig, mert még be kell pakolnia és még semmi nincs kész. Erre a tesóm hüledezve nézett, hogy mégis hogy engedhetem el, hiszen nemrég volt síelni is, meg nem egészséges a kapcsolatunk, ha ennyi időt kibírok nélküle.
De nem értem, nem az anyja vagyok, hogy folyton a sarkában legyek. Megbízom benne, ahogy ő is bennem és kell neki a kikapcsolódás. Ha itthon van, ő is rengeteget vigyáz a gyerekekre, hogy nekem jusson időm magamra és a szórakozásra.
Na most megkérdeztem a férjem, hogy mit gondol erről. Mondta,hogy szerencsére nálunk sem kell kéredzkedni sehova, és elég sok külön programunk is van, de neki speciel eszébe nem jutott volna elmenni semmilyen kanbuliba a 3 hetes gyerekünk mellől. Pedig két gyerekünk is van. Nem azért, mert nem tudnám megoldani (én elég nagy teherbírású vagyok), hanem mert ő imádott mindkét gyerekünkkel együtt lenni újszülött korukban. Na meg még most is.
Szerinte nincs az az utazás,ami nem várhatna pár hónapot. Lehet,hogy fél éves korában elmenne, és el is mehetne. De nekem is furcsa bevallom,hogy miért nem lehet egy 3 hetes baba mellett kihagyni egy olyan utazást, ami valószínűleg nem az első, és nem is az utolsó az életében. De ha Nektek jó, akkor persze semmi gond. Én szerencsésnek gondolom magam,hogy így gondolkodik a férjem....
Alapjáraton furcsa.Nem tartanám valami jó apának és férjnek ha a 3 gyerek mellől (abból az egyik 3 hetes) csak úgy lekoccolna 10 napra.
De mivel úgy tűnik elég jól éltek,kiindulva Berkiékből,Sarkáékból meg Rubintékból,az ilyeneknek belefér.Van gazdag ismerős házaspár a környezetemben,azok is "adják-veszik" a gyerekeket a rokonok között,megőrzésre,hogy tudják élni az életüket,mert ugye az manapság nem divatos,hogy 3 gyerekkel már nem a buliról meg a privát kis életről kellene szólnia a napoknak...
te egy férfit engedsz el, mert az ilyen nem férj, pláne nem apa.
Üdv, 33/F
Huhh kérdező alaposan kiosztottak!Engem nem érdekel mennyi idős gyerek mellől kószáltok el.Gondolom nagyszülők,sitterek hada áll rendelkezésre,esetleg a család jól fésült kutyája is megőrzi a sarokban a srácokat míg apa és/vagy anya kitombolja magát.Nem mindenki való szülőnek.Szerintem ti vagytok erre az élő példa.A gyerekeiket ismerik a legszebb tengerpartok fényeit,de fogalmuk sem lesz egy igazi családról.Egy baba 3 hetesen naponta változik,szíven üt,megkönnyezed a mosolyra húzódó száját..Az pillanatot amikor lát is téged,nem csak néz...Milyen apa az akinek nem ez a kikapcsolódás?
A fiam keresztapja egyszer pont akkor ugrott be mikor fürdetéshez készültünk.Úgy meztelenen a kezébe nyomtam a gyereket.Akkor volt kb 2 hónapos.Ő meg csak ült a fotelben a mellkasára tapadó babával simogatta a hátát és ennyit szólt:Kegyetlen napom volt de ez maga a boldogságterápia:)
Valami ilyesmit jelent apának/férfinek lenni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!