Depis vagyok, semmi sem segit ugy erzem. Hasonlo anyukak hogy vagytok?

Eleinte velem is előfordult ilyesmi érzés. Én is gondoltam, hogy milyen jól esne ez, meg az. Aztán szerencsére elmúlt. Amúgy nem is tudnék a babám nélkül elmenni pl vásárolni, mert hiányzik (amúgysem tudnám megoldani). Bár volt már rá példa, de csak rohanás volt az egész vásárlás. Inkább a fiammal együtt megyek. Így is nagyon jó, pláne, hogy ilyenkor néhányan megállítanak, beszédbe elegyednek velem (a baba miatt), és nagyon jó dicsekedni vele, hogy milyen ügyes, vagy éppen panaszkodni, hogy milyen nyűgös mostanában. A sétálás is pont ezért jó. Szinte mindíg akad az utcán valaki, akivel beszélgethetek.

(Én írtam a menjetek sétálni választ.)

Szia!

6 hónapos a lányom, első baba, és néha nekem is vannak hasonló érzéseim. Én ezalatt a fél év alatt 4* voltam vásárolni bevásárlóközpontban. Se fodrász, se egy kis vásárlás, semmi. Nemrég volt egy fél délelőtt, amikor a párommal elugrottunk ügyet intézni, mindössze 2 óra volt az egész, de nekem feltöltődés volt. Ki tudja mikor lesz megint, amikor a mama vigyázni tud a picire. Panelban lakunk, hiába megyek sétálni, csak keringünk a tömb körül, az meg nem olyan izgalmas. Vezetni nem tudok, bkv-val meg hogyan közlekedjek a babakocsival? Sehogy. Szóval itthon punnyadunk, és lehet, hogy hülyeség, de látom, érzem a lányomon is, hogy unja magát. Hiába találok ki neki új dolgokat, nem érdekli. Ha elmegyünk nagyszülőkhöz, sír, idegen számára mindenki, hiszen alig találkozik emberekkel. Rossz érzés, hiszen szeretik őt nagyon, alig várják, hogy lássák. De még szép hogy sír, ha fél éve jóformán 90%-ban csak engem és apát látja. Remélem lesz ez még jobb is mindannyiunknak. Szép napot!