Más elsőbabás anyuka is érzett vagy érez így?

Fog változni ! Nehéz dolog az anyaság, bele kell tanulni. Es bizony az első hetek, hónapok csak azzal telnek higy égetés altatás pelenkazas es az egészet elölről . Kíalvatlanság vagy stb. De ahogy nagyobb lesz , es mosolyog rad, igényli a társaságod, játszotok majd egyutt ez elmúlik :)

Nekem megvolt a nagy szerelem ahogy kibújt es a hasamra tettek, beleszerettem :) es ez nem sí valtozott nem volt idom ilyeneken gondolkodni annyira fáradt voltam :) most másfél eves de annyira eleven es imádnivaló kis csaj . Megvan a napi rutin , bele szoktunk mindketten az uj életbe , neki is uj minden :) nekem konkrétan az első 3 honap kiesett szinte nem si emlékszem semmire ... :D de meg most is hihetetlen mikor jön utánnam tart karokkal hogy aja aja ( anya ) hogy ez en vagyok :D

Soha nem voltam szentimentális alkat, kifejezetten racionális típusnak mondanám magam.

Amikor hazahoztuk a kórházból, akkor inkább olyan érzésem volt, mint egy új ismeretségnél: "szia, kedves idegen, remélem nagyon jó barátok leszünk".

Hónapok alatt, fokozatosan épült ki a kötődés, eleinte színtiszta kötelességtudatból láttam el.

Robbanásszerűen akkor erősödött a dolog, amikor már alapvető szociális visszajelzésekre is képes volt. Ez a képesség meg idővel egyre finomodik. Így a repertoár növekedésével és az együtt töltött idővel arányosan nő a kötődés, szeretet is, bár már nem tudom, hogy még hova nőhet :)

Megnyugtatásul: anyám ugyanerről számolt be velem kapcsolatban. Szerintem nagyon jó anya, így én se csináltam lelkiismereti kérdést az érzelmeimből.

Nekem már a második babám is 16 hónapos, a nagyobbik lassan 4 éves. A mai napig vannak pillanatok, amikor csak nézem őket és mondogatom magamban, hogy "Te Jó Isten, én már kétgyerekes anyuka vagyok??"

Minden nyűg és probléma mellett (mert az is van bőven) ez egy csoda! És felfoghatatlan :-)