Mit tegyek, ha a kisbabám nagyon ragaszkodik?

1. vagyok. Nagyon furcsállom ezt a hozzáállást, bár inkább arra gyanakszom, hogy depressziós vagy, vagy legalábbis arrafelé tendál ez a hozzáállás. Fárasztó egy gyerek, az biztos. Én pld. az első hat hétig azt se tudtam, éjszaka, vagy nappal van-e, azt éreztem, hogy ÉN már nem vagyok sehol, minden a gyerekről szól.. DE! Annyira szerettem azt a kis vakarcsot attól a pillanattól kezdve, hogy olyanokon teljesen elsikkadtam, hogy a védőnő viccesen megjegyezte pár hét után, hogy fésülködtem-e már ezen a héten? :D :D És igen, összeszedtem magam hat hét után (igen tudom, van aki már szülés után másnap csini és minden oké!), felöltöztem, megfésülködtem és kimerészkedtem a gyerekkel az utcára is! :D

És lám.. van élet a szülés után. Mostmár hat éves a lányom, még mindig bújós, imádom!! Most kicsit köhög, és levert a betegségtől, de ma fél délelőtt hozzám volt bújva a kanapén, és mesét néztünk, társasoztunk. És arra gondoltam, istenem, de így maradnék hosszú hónapokig! (nem úgy hogy ő beteg, hanem hogy így hozzám van bújva). Elmondhatatlan érzés.

Belőled ez vagy hiányzik, vagy depressziós vagy... vagy nem tudom.. de ez nem normális érzés, azt tudom.

Ez a dolga a gyerekednek. Tulajdonképp ez a normális. Ja, hogy ma épp másképp élünk, mint ami miatt ez a viselkedés kialakult... Hát, így jártunk. Nem a babáink hibája.

Ha ilyenkor ott vagy neki, akkor majd később jobban ellesz nélküled, mert tudni fogja, hogy bármikor elérhető vagy számára. Ha most lerázod, akkor később nehezebb lesz vele. Vagy nehezen fogtok szót érteni, vagy akkor sem fogod tudni levakarni magadról, vagy még ezer formában megnyilvánulhat, ha elhanyagolod az első időkben.

Egybe gondolj bele: a babád még nem felnőtt fejjel gondolkodik. Ő nem tudja, hogy anya nélkül is biztonságban van és ezt egy ideig nem is tudod megértetni vele. Ilyen szempontból csak az első fél-egy év az igazán nehéz. Addig meg az a dolgod, hogy ellásd a gyereked. Persze, nem muszáj mindent beleadnod, akkor is fel fog nőni. De rosszabb esélyekkel indul, ha nem fektetsz bele elég időt, energiát, szeretetet, stb. Végül is a te gyereked, a te dolgod, te tudod miért vállaltad. De rajtad is fog számon kérni majd mindent.

15-ös válaszolóval értek egyet. Ez egy ilyen korszak. Nem betörni kell a gyereket, hanem az a fontos, hogy ha hív, legyél a babád mellett, hogy megtanulja, számíthat rád és bízhat a világban. Sokaknak a hordozókendő válik be - baba is nyugodt, anya két keze is szabad lesz (ha bírja a hátad). Bár egy ekkora baba azért még ha rossz alvó is, alszik legalább egy-két órát napközben és fél kézben is elfér, amíg az ember lánya közben pl. reggelizik :) Az meg, hogy üvöltenek utánad, állandóan magyaráznak vagy rádnyitják az ajtót a vécében, még simán iskolás koráig elő fog fordulni. Az ilyesmiket próbáld egy nagy levegő után humorral és szeretettel nézni, ne pedig stresszesen. Ha meg van apja, alakítsatok ki vele is egy napi rutint, amikor pl. fél óra csak a tiéd a reggel és/vagy este vagy hétvégén vigye el ő sétálni. Nagyszülők vagy egyéb rokonok, barátok is bevethetők, ha úgy érzed, muszáj kikapcsolnod vagy csak társaságban lenni - bár sok függ a személyiségtől, később is könnyebben szocializálódnak azok a gyerekek, akik körül több a visszatérő szereplő.

Ajánlom figyelmedbe:

https://www.youtube.com/watch?v=8-PNmIl0fdo&index=3&list=PLr..

"nem birom a 0-24RAGACSOT?"

Te hallod magad?

Konkretan a gyermekedrol beszelsz... :/