Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Szörnyű anya vagyok, soha nem...

Szörnyű anya vagyok, soha nem fog hozzám kötődni a kislányom?

Figyelt kérdés

20 évesen szültem, most 2 hónapos a kislányom. Egészen egyszerűen borzalmas volt a szülés. Nagyon sokat vajúdtam, és azt vártam az egész alatt hogy majd rám teszik a kicsimet, de ez elmaradt mert nem sírt fel és elvitték. :( A mai napig összerezdülök ha vissza gondolok. Tudtam szoptatni, a 2. napon beindult a tejem és jó sok volt. A kórházban végig cicin volt a babám azt akartam hogy még jobban beinduljon. Aztán elkezdett borzasztóan fájni. Gondoltam ez normális. Mikor haza mentünk próbálkoztam a szoptatással de sokszor sírva olyan szinten fájt. Aztán elkezdett vérezni és a kislányom vissza küldte a tejet ami véres volt. Ekkor felhívtam a doki nőt azt mondta nem érdekes szoptassam minden áron. Hát jó. De a picim vissza bukta szinte az összeset amit megevett és véres volt. Persze aztán sírt mert éhes lett. A párom megelégelte és lement neki tápszerért, akkor először lett nyugodt a babám. Látszott rajta hogy végre jól lakott. Közben próbáltam fejni, de kiderült hogy az is gond volt hogy kevés volt neki a tej 10 miliket tudtam csak lefejni. De amit fejtem mind véres volt így nem mertem neki adni. Cicire is tettem hátha de annyira fájt hogy akkor feladtam. Azt mondtam hogy ennyi fájdalom és küzdelem után még ez is fáj, én feladom...azóta nem szoptatok nem fejek és azóta szörnyű anyának érzem magam. A kislányom már nem alszik el rajtam mint az elején max 20 percet, mindenkire mosolyog, mindenkinél jól el van. Azt érzem hogy azt se venné észre ha én többet nem lennék neki :( Ez kikészít. :( Egy barátnőm kisfia 1 hónapos és ő neki minden anya. Nincs el másnál és csak anya jó neki. Irigylem. Annyira jó volt az elején mikor rajtam aludt és órákig éreztem a kis szívverését a mellkasomon. Majd meghalok ezért :( Szörnyű anya vagyok hogy a tápszert mellett döntöttem.. Jobban kellett volna próbálkoznom.


Kérlek ne ítéljetek el, segítsetek hogy küzdjem le ezeket a gondolatokat? Hogyan érjem el hogy a kicsimnek szüksége legyen rám?


2015. jan. 4. 17:39
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
Butaságokat gondolsz. Hidd el a gyerekednek te leszel az első, ha szoptatsz, ha nem. lehet, hogy kicsit később fog kialakulni, mivel nem szoptatsz, vagy már úgy van csak nem evszed észre. Ne stresszelj emiatt.
2015. jan. 4. 17:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem Te megtettél mindent és most ostorozod magad, pedig a pici nem azért nyugtalan, mert nem szoptatod, hanem a benned lévő feszültségtől, mert ezek egyfolytában foglalkoztatnak, amit megértek, de ez benned csak gyűlik, nagyon feszült vagy, és ezt bizony ő érzi. Nálam is ez volt a helyzet, én is hibáztattam magam. 3,5 éves a lányom és anyaragacs, pedig én 1,5 éve dolgozom is, ő bölcsis volt és most ovis lett.

A babádnak az a lényeg, hogy teli legyen a pocak, és hogy legyen egy nyugodt, nem ideggóc anyukája! :)

2015. jan. 4. 17:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:

Ne legyen bűntudatod! Megtetted, amit lehet, nem vagy szörnyű anya! Minden kisbaba más. Nekem lányaim vannak, kicsinek nem igazán voltak bújósak, de ha baj volt, csak én voltam jó nekik. A legkisebb nagyon hamar tápszeres lett, de hármuk közül ő a legbújósabb. Most napjában többször mondják, hogy szeretnek, bújnak, bizalmasak velem. Szerintem nem feltétlenül van összefüggés a táplálás, és a kötődés között. A tápszeres táplálást is lehet meghitten csinálni, összebújni közben.

A kicsidnek mindenképpen szüksége van rád, félre ezekkel a buta gondolatokkal. Ha nem tudsz szabadulni tőlük, szerintem beszélj szakemberrel, hogy segítsen feldolgozni az érzéseidet.

2015. jan. 4. 17:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:

mi 3 hónapos kora körül mentünk át egy horroron szoptatás terén. bekerült kórházba, ahol a bukásaira (nem emiatt voltunk bent) azt mondták túl sokat eszik így beállították mint valami robotot, hogy hogy csak 3 óránként és csak 90 ml-eket ehet, és írni fogják, és előttük mérjem le mennyit evett. mondanom sem kell az előtte igény szerint szoptatott babám szoptatása ezzel teljesen felborult én is sírtam, ő is, és onnantól amikor hazajöttünk alig evett mennyiségeket, a tejem elkezdett apadni, majd elfordult a mellemtől a fiam. fejtem, minden sz*rt megvettem ami tejszaporításra jó, de fiam akkor sem volt már hajlandó a cicimből enni. a cumisüvegből elfogadta az anyatejet, de így a fejések nem voltak elegek hogy szinten tartsam és elapadt. a mai napig szörnyen érzem magam és nagyon hiányzik ahogy a mellkasomon szuszogva, szopizva alszik el.

DE! a fiam gyarapszik, már forog, kúszik, négykézláb áll, nevet, gagyog, boldog baba! és ez a lényeg! te is gondolj arra, hogy te magad írod, mindenkire mosolyog, ez jó, boldog a kisbabád. és mindig te leszel neki az első, de most még pici, nem tud megölelni és azt mondani, hogy szeret, pedig így van! 9 hónapig a te szívverésed, hangod hallotta a pocakodban. nem ezen fog múlni hidd el, mindent megtettél, amit tehettél. én is tápszeres baba voltam, és iszonyúan kötődöm a mai napig az anyukámhoz. felejtsd el, hogy hibáztatod magad, mert a negatív érzelmeket érzi a babád. légy boldog hogy ott van neked, szeresd őt, mosolyogj, énekelj neki sokat, és ami még segíti a kötődést: szerezz be hordozókendőt, és kösd sokat magadra amíg ilyen pici.

2015. jan. 4. 18:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:

En azt gondolom, h jo lett volna egy szoptatasi tanacsadot keresni az elejen, hatha tudott volna segiteni. Viszont most mar ezen tul vagy, nezz elore. Ettol meg ugyanugy fog kotodni hozzad a babad ne izgulj emiatt. Teljesen normalis, h mindenkire mosolyog, kezd kinyilni neki a vilag, minden erdekes. Majd eljon az az ido mikor senki nem lesz jo csak te, hidd el! Orulj neki, h ilyen babad van!

En aterzem, h milyen rosszul tud esni ha nem rakjak rad szules utan (en sem kaptam meg mert nem lelegzett). Nagyon szerettem volna ha elalszik rajtam de o viszont nem az a tipus, sosem csinalt ilyet mig picike volt. Most, hogy elmult egy eves mar tudatosan jon oda, fekszik ram, alszik el rajtam vagy a karomban:-)

Es hidd el szuksege van rad, jobban mint gondolnad! Elvezz ki minden pillanatot vele es ne szorongj azon ami elmult, vagy meg meg sem tortent! :-)

2015. jan. 4. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:

Fölöslegesen aggódsz, nem ezen fog múlni. A tápszer meg nem méreg, ha nem sikerült a szoptatás akkor ez van. Ez nagyrészt szerencse kérdése.


Az, pedig hogy egy gyerek nincsen jól el mással csak az anyjával, az nem az anya érdeme. Náluk az egész család részt vesz a gyerekek életében, pici koruktól aludtak nagyszülőknél is, nagyon jól elvannak mindenhol, most már nagyok, de az anya akkor is én vagyok és számukra a legfontosabb.

2015. jan. 4. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
Én 7 hónapig szoptattam a lanyom, utanna nem kérte , elfordult tőle. Mikor mi is haza jöttünk a kórházból 2 hétig vérzett a cicim, mert erősen szívta nagyon, meg ugy nem volt tapasztalatunk. De elmúlt , en szomorú voltam mikor 7 honap után egyszer csak abbahagyta de ez van... Tápszeres lett. Na bumm :) DE ! Azóta is csak a mellkasomon hajlandó aludni most 14 honapos . En is azt hittem hogy a szoptatás nak vége akkor nem leszünk össze bújva stb . De mégis. Borzasztóan anyàs , pisilni is egyutt megyunk :D addig ott áll előttem :D szóval nyugi. Meg fog ez még fordulni, pici még a babàd :) nem a szoptatàst ol leszel jo vagy rossz anya! :)
2015. jan. 4. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
Hidd el mindent elkövettél amit lehetett. A tápszer jó megoldás volt, hisz nem hagyhattad éhezni a babád. Nem minden alakulhat úgy ahogy azt elkepzelted. És nem csinálsz semmi sem rosszul.
2015. jan. 4. 19:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
Nem vagy szörnyű anya, ne legyen bűntudatod, hidd el, fog még ragaszkodni nagyon a babád! Ilyen piciként még nyitottak mindenkire, majd 5 hónapos kor körül megváltozik ez.
2015. jan. 4. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:

Ne legyél màr kuka. Ő ilyen. Nàlunk a fiamat nagyon sokàig nem lehetett szeretgetni. Nem aludt rajtam, sem ölben. Elvolt magàval. Aztàn vett egy 90-es fordulatot, le sem lehet vakarni.

Tudom hormongőz meg minden, de nyugi, minden oké.

2015. jan. 5. 00:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!