Mit tegyek a még babátlan barátnőmmel, hogy ne legyen depresziós?

Az a marha nagy baj, hogy ebben a felállásban te az "olaj vagy a tűzre".

Sok esélyed nincs hogy segíts, mert ha rád néz a saját kudarcát látja, nekünk volt egy hasonló eset ahol a gyerektelen fél az többé nem akart velünk találkozni és sok ilyen esetről hallottam már.

Szóval igen utál téged és pont ezért nem segít a lelki támaszod.

tegnap 23:14 véleménye részben igaz szerintem is.

A saját kudarcát látja bennetek.

De nem utál. Legalábbis nem tudatosan.

Én tudom, milyen érzés ez, 5 évig próbálkoztunk, 6 sikertelen inszem volt, végül lombikkal lett meg a lányom.

Voltak idők, amikor hánytam a gyerekektől és a szüleiktől.

De nem azért, mert utáltam őket.

Tudod nálam ez olyan volt, hogy amikor a babás ismerőseinknél voltam, akkor babáztam. És akkor nem s nagyon csavarodott el a szívem emiatt.

De aztán elindultunk haza, kettesben, és a karomban ott maradt a baba melegének hűlő nyoma egy olyan fájdalmas hiányérzettel, amit csak az érthet meg, aki hasonló cipőben jár.

És egy ideig van önsajnálat, aztán van düh és undor.

Nagyon nehéz ezt átélni, de sosem szabad átesni a mély depibe, fel kell állni.

Javaslom, hogy tanácsold a barátnődnek, hogy még legfeljebb egy inszemet csináljanak, aztán menjenek lombikra, hátha akkor megnyugszik, de ahhoz nagy erő kell, mert az is csak 301 %-os sikert ígér.

Én 1,5 évig készültem fel erre lelkileg, azalatt napi 16-18 órát melózta,m (amit szerettem nagyon) és nem ezen filóztam. Egyik reggel felkeltem, és azt mondta, ok, menjünk lombikra, készen állok rá.

Ha segít ,másold ki ezt és olvastasd el a barátnőddel (valahol találtad ürüggyel), hátha magára ismer és segít, hogy más is jár hasonló cipőben.

Lombikkal kapcsolatban (nem tudom hol laknak, mi Debrecenbe jártunk), szívesen segítek privátban.